Frissítve:

KSH: februárban is kétszámjegyű növekedést mutattak a keresetek

Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2018. január-február) Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2018. január-február)
Budapest – Februárban a bruttó átlagkereset 11,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 306 500 forint volt. Az év első két hónapjában a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

hiba beküldése

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,0 százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,7 százalékkal emelkedett az év első két hónapjában. Februárban a januári 13,8 százalékosról fékeződött le a béremelkedés üteme, a reálkeresetek emelkedése 10 százalék alá, 9,8 százalékra esett.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – tette hozzá jelentésében a KSH.

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos nettó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – családi kedvezmény nélkül 203 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 212 300 forintra becsülhető.

A vállalkozásoknál 10,7 százalékos emelkedéssel 315 ezer 800 forintra nőtt a bruttó és 210 ezer forintra nőtt a nettó átlagkereset. A költségvetési szektorban 290 ezer 100 forint volt a februári bruttó átlagkereset és 192 ezer 900 forint a nettó, 14,5 százalékkal több a tavaly februárinál. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,7 százalékos növekedéssel 328 ezer forint volt a bruttó és 218 ezer 100 a nettó átlagkereset a közszférában. Ezen belül a szellemi foglalkozásúak bruttó átlagkeresete 350 ezer 300 forint, a fizikai dolgozóké 252 ezer 100 forint volt.

A KSH adataiból az is kiderül, hogy a vállalkozásoknál alkalmazásban állók létszáma egy év alatt 95 ezerrel nőtt idén februárra, a költségvetési szektorban 12 ezerrel nőtt a létszám. A közfoglalkoztatottak száma 45 ezerrel csökkent egy év alatt és 142 ezer volt februárban.

A feldolgozóiparban 10,4 százalékos volt az átlagos keresetek éves emelkedése februárban, az építőiparban 10,2 százalékos, aminek eredményeként 312 ezer, illetve 227 ezer 500 forintot tett ki. A szállítás, raktározás és az ingatlanügyletek területén 17,0, illetve 17,4 százalékos emelkedéssel 279 ezer 500, és 281 ezer 500 forintra emelkedtek a keresetek. Az egészségügyben 20,1 százalékos emelkedést mutatnak a számok és az átlagkereset 326 ezer 700 forintra rúgott, az oktatásban 309 ezer forint volt az átlagkereset 9,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A közigazgatás és védelem területén alkalmazottaknak 11,1 százalékos növekedés eredményeként 359 ezer 400 forint volt a februári bruttó átlagkeresetük.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása