Frissítve:

Krími válság – Ukrajna adu ásza: az édesvíz

Észak-Krími Csatorna Észak-Krími Csatorna
Az édesvíz lehet Ukrajna leghatékonyabb fegyvere az Oroszország részéről megnyilvánuló gazdasági és fegyveres fenyegetéssel szemben.

hiba beküldése

Miközben azzal még a legoptimistább szakértők is egyetértenek, hogy az elmúlt évtizedekben teljesen lezüllesztett ukrán fegyveres erők az orosz hadigépezettel szemben legfeljebb az ökölrázást vethetik be elrettentésül, Ukrajna még elő sem vette az ingujjban rejtegetett adu ászát: az édesvizet.

Közismert tény, hogy a Krím jelenleg gyakorlatilag valamennyi életfontosságú forrását Ukrajnától kapja. A félszigetet a szárazfölddel összekötő 30 kilométer hosszú és mindössze 9 kilométer széles Perekopi-földszoros egyben létfontosságú köldökzsinór is. Ezen keresztül érkezik a Krímre a kőolaj, a földgáz, a villanyáram és az élelmiszer. Sokan feszegették már a kérdést, hogy mi lesz, ha Ukrajna egyszer csak elzárja ezeket a forrásokat? Nos, feszegetni könnyebb, mint végrehajtani.

Egyrészt az olaj és a gáz zömét az ukránok is az oroszoktól kapják. Ráadással ezek utánpótlását, az élelmiszerekkel együtt vízi úton, azaz hajókon Oroszország felől is meg lehet oldani. Az elektromos áram egy kicsivel már komolyabb bökkenő, viszont az ukrán atomerőművek is orosz fűtőelemekkel működnek, és szakértői vélemények szerint már akár májusra is elfogyhatnak a meglévő készletek, ha Moszkva leállítaná az utánpótlást.

Egyetlen életfontosságú forrás maradt, amelynek hiányát – az olaj-, villany- és gázvezetékek elzárásától eltérően – akár már másnap megszenvedheti a szakadár Krím lakossága, mégpedig az édesvíz. A félsziget saját ivóvízforrásai rendkívül korlátozottak. Az elszakadásra törekvő köztársaság a napi édesvíz-szükségleteinek 80-85 százalékát (!) Ukrajnától kapja. A Dnyeper vize a Kahovkai víztározóból az Ukrán SZSZK által a 60-as években megépített több mint 400 kilométer hosszúságú Észak-Krími Csatornán jut el, egészen a félsziget keleti csücskében fekvő Kercsig.

Észak-Krími Csatorna

Ezen a vízi köldökzsinóron másodpercenként 300 köbméter édesvízhez jutnak a krímiek. A lakosság ivóvízzel történő ellátásán túl ez a csatorna biztosítja mintegy negyedmillió hektárnyi mezőgazdasági termőfölt napi öntözését, ami nélkül ez a térség hetek alatt homok- és kősivataggá válna a nyári hőségben.

Vaszilij Sztasuk, az ukrán Vízügyi Állami Ügynökség vezetője a Korrespondent hírportált úgy tájékoztatta, hogy egyáltalán nincs napirenden a víz utánpótlásának elzárása az oroszok által megszállt Krím-félsziget irányába. Ez ugyanis közvetlen katasztrófához vezetne, mivel a közel 2,5 millió lakosú szakadár – s egyelőre még csak autonóm – köztársaság hajókkal történő vízellátása még a hatalmas Oroszországi Föderáció számára is kivitelezhetetlen feladat volna.

Kérdés azonban, hogyan fordul az elkövetkezendőkben a történelem kereke. Mert, mint ahogy azt a hadtörténet eddigi legismertebb brit titkosügynöke, James Bond is mondotta: soha ne mondd, hogy soha…

– Palkó István –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
RMDSZ-kongresszus – Az EU-s együttműködésről írtak alá Kárpát-medencei Nyilatkozatot
Kolozsvár - Nyilatkozatot írtak alá Kolozsváron az Európai Unióban való közös néppárti fellépésről Semjén [...] tovább »
Szijjártó: Norvégia fontos partner a védelempolitikában és az energetikában
Budapest - Norvégia nagyon fontos partnere Magyarországnak a védelempolitikai és az energetikai együttműködésben [...] tovább »
A bíróság érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi ünnepi magyar zászlók miatt kirótt prefektusi bírságot
Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy - A Sepsiszentgyörgyi Bíróság pénteki ítéletében első fokon érvénytelenítette [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – Semjén: az RMDSZ és a Fidesz-KDNP szövetségét az erdélyi magyar választók kényszerítették ki
Kolozsvár - Semjén Zsolt szerint teljes a bizalmi együttműködés Orbán Viktor és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – A román vezetők együttműködésre bíztatták a szövetséget
Kolozsvár - Mind a jobb-, mind a baloldali román politikai erők képviselői az RMDSZ együttműködését kereső [...] tovább »
Bankfiókokat és bevásárlóközpontokat fenyegettek meg robbantással Moszkvában
Moszkva - Több, mint 700 bankfiókot valamint 20 üzletet és bevásárlóközpontot fenyegettek meg robbantással az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A reggeli és a délutáni sportolás előrébb állítja a test biológiai óráját
San Diego - A sport megváltoztathatja az emberi test biológia óráját, a változás iránya és mértéke a [...] tovább »
Brutális dobóformával győztek a Cápák
Nyíregyháza - A Nyíregyháza Blue Sharks péntek este Bonyhádon folytatta a férfi NB I./B alapszakaszát. tovább »
Szlovák jégkorongliga – A MAC kikapott Zólyomban, mégis küzdhet a rájátszásért
Budapest - A MAC sima, 3-0-s vereséget szenvedett Zólyomban a szlovák jégkorongliga alapszakaszának pénteki [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Másodikként zárta a középszakaszt az Újpest
Budapest - Az UTE másodikként zárt a jégkorong Erste Liga középszakaszában, miután a felsőház pénteki [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Egri vereség Mosonmagyaróváron
Budapest, Mosonmagyaróvár - A sereghajtó egri Eszterházy SC simán kikapott a Mosonmagyaróvár vendégeként a női [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Ezúttal sem nyert a középszakaszban a Fehérvár
Budapest - A Fehérvár AV19 negyedik összecsapását is elveszítette a felsőházban az osztrák jégkorongliga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása