Frissítve:

Közúti ellenőrzési akcióban 4,63 millió forint bírságot szabtak ki a hatóságok

Budapest, 2013. május 18., szombat (MTI) – Öt megyében és a fővárosban tartott összehangolt közúti ellenőrzéssorozatot több hatóság május 14-16. között, az akcióban több mint 600 esetben intézkedtek és 4,63 millió forint bírságot szabtak ki – közölte a katasztrófavédelem a honlapján szombaton.

hiba beküldése

Az ellenőrzések célja az volt, hogy felderítsék a nemzetközi és belföldi illegális veszélyes és nem veszélyes szállítmányokat, feltárják a rejtett vagy szabálytalan veszélyesáru-szállítmányokat, különös tekintettel a külföldről Magyarország területére belépőkre.

A “DISASTER-ADR” elnevezésű akcióban Budapesten, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében, összesen 76 helyszínen tartottak ellenőrzéseket. Ezekben a katasztrófavédelem mellett a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint a fővárosi helyszíneken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is közreműködött. Az ellenőrzésekben 1641 szakember vett részt.

Az akció során összesen több mint 4365 járművet vizsgáltak meg a hatósági szakemberek, ezek közül 756 jármű szállított az ADR hatálya alá tartozó veszélyes árut. A hatóságok együttesen több mint 600 esetben, vagyis az ellenőrzött járművek 14 százalékánál intézkedtek.

A három nap alatt több mint 130 féle szabálytalanságra derült fény. Hét bírságoló határozatot adtak ki az ellenőrök, összességében 4,63 millió forintnyi bírságot szabtak ki. A többi szabálytalanság esetében a közigazgatási hatósági eljárás szabályainak megfelelően erre ezt követően kerül sor.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Nébih: határérték feletti policiklikus aromás szénhidrogéneket (pah) mértek őrölt gyömbérben
Budapest - Határérték feletti policiklikus aromás szénhidrogéneket (pah) mértek Kínából származó őrölt [...] tovább »
OGY – Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből
Kecskemét - Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből - közölte Lezsák Sándor, az [...] tovább »
Holttestet találtak egy kigyulladt házban Diósjenőn
Salgótarján - Kigyulladt egy családi ház a Nógrád megyei Diósjenőn hétfőn, a kiégett szobában egy [...] tovább »
Fülöp Attila: meg kell hallanunk a nevelőszülők hangját
Várpalota - A kormány által kezdeményezett nevelőszülői program küldetése, hogy felerősítse a segíteni [...] tovább »
Átadták az Artisjus-díjakat
Budapest - Dés Lászlót életműdíjjal, Szabó Tibort (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbertet [...] tovább »
Ezt hogy csinálta? Nem fogod elhinni, hogy néz ki most Győzike lánya!
Gáspár Evelin igen kemény életmódváltáson van túl, láthatóan elvesztette a testsúlya több mint egyharmadát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Legyőzte a Hokiklubot a Vasas
Budapest - A Hokiklub 3-2-es vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a jégkorong Erste Liga középszakaszában, az [...] tovább »
Elvérzett az Aramis a nyírgyulaji csapásoktól
Nyírgyulaj - Két legyet is ütöttek egy csapásra a nyírgyulaji futsalosok. Hétfőn este az élvonal [...] tovább »
Vízilabda Eb – Megtartotta alakuló ülését a szervezőbizottság
Budapest - Hétfőn megtartotta alakuló ülését a 2020-as budapesti vízilabda Európa-bajnokság szervezőbizottsága. tovább »
A házigazdával is egy csoportban a női válogatott a 3×3-as kosárlabda-vb-n
Budapest - A házigazda holland csapattal is azonos csoportba került a magyar női válogatott a 3x3-as [...] tovább »
Karnik Szabina visszatér a Lokiba
Debrecen - A játékos új szerződése nyáron lép életbe, három év után lesz újra Loki-játékos a jobbátlövő [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Újra edzőt váltott a Csíkszereda
Budapest/Csíkszereda - Menesztette Don MacAdam vezetőedzőt a jégkorong Erste Ligában érdekelt Sport Club [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása