Frissítve:

Közép-kelet-európai fiatalok az erőszak ellen tiltakoztak lengyelországi találkozójukon

Varsó, 2014. szeptember 21., vasárnap (MTI) – Több mint ezer közép-kelet-európai fiatal, köztük 170 magyar vett részt azon a háromnapos nemzetközi találkozón, amelyet Fiatal európaiak az erőszak nélküli világért elnevezéssel rendeztek Krakkóban – olvasható a Rzeczpospolita napilap Facebook-oldalának beszámolójában.

hiba beküldése

A Sant’Egidio közösség által immár negyedik alkalommal megrendezett találkozón lengyel, magyar, cseh, grúz, olasz, orosz, román és ukrán diákok vettek részt. A csütörtöktől szombatig tartó rendezvények során a fiatalok békéért imádkoztak, és több olyan beszélgetésen vettek részt, amely az előítéletek, a rasszizmus, a nacionalizmus témájával foglalkoztak. Mint a Rzeczpospolita írja, a szervezők különösen fontosnak tartották az orosz és az ukrán részvevők közös beszélgetéseit.

A fiatalok csütörtökön két holokauszt-túlélővel találkoztak, a nagyváradi születésű Mordechaj Peled és a Mengele kísérleteit megszenvedő, németországi születésű, roma Rita Prigmore auschwitzi megpróbáltatásaikról beszélt nekik.

A fiatalok pénteken ellátogattak az auschwitzi haláltábor emlékmúzeumába, ahol több nyelven felhívást olvastak fel az erőszak nélküli világért.

A mintegy 60 ezer embert tömörítő Sant’Egidio nemzetközi katolikus közösség a világ 75 országában működik 1968 óta, mindenekelőtt a társadalmi szolidaritás, az ökumenizmus terén tevékeny.
https://pl-pl.facebook.com/dziennikrzeczpospolita

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Obama elnök csaknem 30 évet elengedett a WikiLeaksnek szivárogtató Manning büntetéséből
Washington - Barack Obama amerikai elnök kedden, három nappal a hatalomátadás előtt elengedett 29 évet a 35 [...] tovább »
A néppárti Antonio Tajani lett az Európai Parlament elnöke
Brüsszel/Strasbourg - A néppárti Antonio Tajanit választották meg kedden az Európai Parlament (EP) elnökének az [...] tovább »
A Facebook álhírszűrő eljárást vezet be Németországban
Berlin - Álhírszűrő eljárást vezet be Németországban a Facebook közösségi portál. tovább »
Manuel Vallst megpróbálták megpofozni a kampánykörútján
Párizs - Öt nappal a francia baloldal államfőjelölt-állító választásának első fordulója előtt, kedden egy [...] tovább »
Brutális videó: Levágott fejek, 26 halott – Börtönlázadás Brazíliában (18+)
Brazília - Valósággal elszabadult a pokol: Brazília két legerősebb bandája (a PCC és a Red Command) közt tört [...] tovább »
Videó: Hihetetlen, micsoda világsiker a pucér nős-halas 2017-es naptár (18+)
A naptár mögött álló zseniális elme, a 29 éves Hendrik Pöhler szerint az egész világon kapkodnak a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Australian Open – Visszaléptek a Williamsek, Babosék csütörtökön kezdenek
Budapest/Melbourne - Serena és Venus Williams visszalépett az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros [...] tovább »
Olimpia 2024 – Egyre többen támogatják a budapesti olimpiát
Budapest - A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság közel kétharmada (63 százalék) [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Jegesmedvék vs. FTC – Jól kezdődött és jól végződött
Miskolc - A Ferencváros volt a Macik vendége a Miskolcon rendezett Mol Ligás jégkorongmérkőzésen. tovább »
Eperjesen játszik a Cigánd
Cigánd - Szerdán 14 órától játssza idei első felkészülési mérkőzését a labdarúgó NB II-ben szereplő [...] tovább »
Jégkorong MOL Liga – Tizenegy gól Miskolcon
Miskolc - A listavezető DVTK gólgazdag mérkőzésen 7-4-re nyert a Ferencváros ellen a jégkorong MOL Liga keddi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása