Frissítve:

Közel száz rendőr keresi a szentendrei lövöldözőt

Budapest, 2013. április 28., vasárnap (MTI) – A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ munkatársai nagy erőkkel keresik azt a 49 éves szentendrei férfit, aki egy szóváltás után többször rálőtt élettársára, majd elmenekült – írta a police.hu vasárnap.

Miklós József a péntek hajnali bűncselekményt követően fekete pólóban és terepmintás térdnadrágban egy Jaguár XF típusú, sötétszürke személyautóval hajtott el szentendrei házukból. Az autó forgalmi rendszáma: MHV-758 – áll a rendőrség közleményében.

A férfi 175-180 cm magas, erős testalkatú, fekete, félhosszú hajú, fehér bőrű, kék szemű. Bal felső karján nonfiguratív, hátán egy kalóz mintájú tetoválás található.

A rendőrség kéri, hogy aki Miklós József tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályát a 06-1-443-51-22-es telefonszámon, vagy tegyen bejelentést a rendőrség ingyenesen hívható 107-es, illetve 112-es hívószámain.

Hangsúlyozzák, miután a gyanúsított fegyverrel rendelkezik, ezért senki ne próbálja meg feltartóztatni, hanem haladéktalanul értesítse a rendőrséget.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása