Frissítve:

Kövér: nemzeti és európai ügy, hogy éljenek a keresztény közösségek

Budapest, 2013. június 1., szombat (MTI) – Nemzeti és egyben európai ügy, hogy éljenek a keresztény közösségek, álljanak a templomok – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Városligeti fasori református templom felszentelésének 100. évfordulója alkalmából tartott hálaadó ünnepi istentisztelet utáni jubileumi közgyűlésen szombaton Budapesten.

hiba beküldése

Köszöntőjében a házelnök kiemelte: Európa egy része ma komoly bajban van, nemcsak a kereszténységet, hanem önmagát és az élet ősi törvényeit is megtagadja. Szerintük a vallás, a nemzet és a család a múlt részét képezik. De vannak olyan európaiak is – velünk együtt -, akik szerint a vallás, a nemzet és a család mindig a jövőt jelentik, ezért megerősítendők – fogalmazott.

Hangsúlyozta: fontos a nemzet és a következő nemzedékek számára, hogy a keresztény közösségek továbbra is sikeresen keressék boldogulásuk útjait, Istenben bízva, ugyanakkor gyakorlatiasan. A Városligeti fasori református templom története jól példázza Magyarország elmúlt száz évének történetét és azt, hogy a hit összetartja a közösséget – jegyezte meg.

Emlékeztetett arra, I. István király (1000-1038) elrendelte, hogy legalább tíz falvanként építsenek egy templomot, amelyek keretbe foglalták a korabeli emberek életét, és azt hirdették, hogy a társadalom tagjai összetartoznak. Rámutatott, a városiasodással megrendülni látszottak a hit hagyományos keretei, ugyanakkor a városokban új templomokra volt szükség, hogy “megkössék” a keresztény gyökereiket még el nem vesztett embereket. A 20. század első éveiben a Kálvin téri templomhoz 40 ezer református tartozott – tette hozzá.

Amikor a Városligeti fasori református templom épült, Magyarország egyik virágkorát élte, nemcsak gazdasági, hanem szellemi és lelki értelemben is szilárdan állt az ország a talpán. Abban az időben is voltak elkötelezett emberei az egyháznak, akik gyülekezetet tudtak építeni – állapította meg.

Wattamány Zsolt, Erzsébetváros fideszes polgármestere arról beszélt, hogy a református vallás a kezdetektől fogva mélyen gyökerezett a magyarságban, a templom pedig hirdeti a közösség Istenhez tartozását és bele vetett hitét. A közös erőből épített falak valódi közösséget formáltak, amely képes arra, hogy ha baj van, összefogjon – hangsúlyozta.

Szólt arról, hogy a kommunizmus idején az együttműködést elutasító lelkészeket eltávolították, és mindent megtettek a hívő közösség ellehetetlenítésére. Mint mondta, ez a gyülekezet ma is képes a folyamatos megújulásra, ezért fontos, hogy támogassák azt a munkát, amelyet ez a közösség a környezetükben élőkért tesz. A polgármester ígéretet tett arra, hogy a Julianna Református Általános Iskola helyiségproblémáira megoldást találnak.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében emlékeztetett arra: 1933-ban, a templomépítés 20. évfordulóján a gyülekezet jeligét választott: “Ég, de meg nem emésztetik”, és szintén ekkortól hivatalos pecsétjükön az égő csipkebokor szerepel, amelyben a bibliai történet szerint Isten megjelent Mózesnek.

Megjegyezte, Isten Mózest Izrael népének Egyiptomból való szabadítására küldte el, ugyanígy az Örökkévaló ma sem hagyja, hogy a világ megmaradjon “ebben a megrontott állapotában”. Az égő csipkebokorban Isten önmaga titkáról is szólt, miszerint ő az “örök hűség, kereshetőség, megszólíthatóság és imádhatóság”, amikor pedig a gyülekezet igét talált magának, nem a közösség választotta az igét, hanem az ige választotta magának a gyülekezetet – fogalmazott.

Emlékeztetett arra, hogy a fasori templomba becsapódott egy akna a torony mellé a második világháborúban, de az mégsem tudta lerombolni az épületet. Ugyancsak ebben az időben zsidó gyermekek találtak itt menedéket, majd 1945 után élelmiszert és ruhát gyűjtöttek a hívek a kitelepítetteknek és a kommunizmus üldözötteinek – fűzte hozzá, kiemelve: “küldetés és cél nélkül nincs értelme élnünk, nincs miért itt lennünk a világon”.

Az ünnepi istentisztelet után a Budapest-Fasori Református Egyházközség ünnepi közgyűlést tartott, melynek során Somogyi Péter, a gyülekezet jelenlegi és Végh Tamás korábbi elnök-lelkésze idézte fel a templom százéves történetének egyes mozzanatait. Simonfi Sándor, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese rámutatott: azt ünneplik, hogy a templom száz éve arra emlékeztet, szükség van az evangéliumra.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 50. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 50. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Csak a jóváhagyás után indulhat az új program
Budapest - Az Európai Bizottság és Magyarország közötti szakmai egyeztetés folyamatos. tovább »
Megöltek egy idős nőt Városföldön
Kecskemét - Holtan találtak egy idős nőt egy városföldi házban, a gyanú szerint élettársa ölte meg - [...] tovább »
CHB-kutatás: a fiatalok is egyre nyitottabbak a nyugdíjcélú megtakarításokra
Budapest - Nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalok is egyre nyitottabbak a nyugdíjcélú megtakarításokra a [...] tovább »
MVM: tízmilliós bírságot kockáztatnak az energiapazarló nagyvállalatok
Budapest - Tízmillió forintos bírsággal is számolhatnak a kötelező átfogó energetikai átvilágítást [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kosárlabda NB I – Nem szakadt meg a TF rossz sorozata
Budapest - A Sopron 92-87-re nyert a TF vendégeként a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján. tovább »
Szpari – Győzelemmel búcsúznának
Nyíregyháza - Vasárnap a mosonmagyaróváriak vizitálnak a Szparinál. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Szolnoki siker a rangadón
Budapest - A címvédő Szolnok magabiztosan, 95-79-re győzte le a Körmendet a férfi kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Vendégként győzött a PEAC-Pécs
Budapest - A PEAC-Pécs 24 ponttal nyert a PINKK-Pécsi 424 vendégeként a női kosárlabda NB I szombati játéknapján. tovább »
Serie A – Icardi góljával nyert az Internazionale
Milánó - Az Internazionale Mauro Icardi tizenegyesből szerzett góljával 1-0-ra nyert a vendég Udinese ellen az [...] tovább »
Fernando: „Még mindig sokat kell dolgoznunk”
Miskolc - „Nagyon fontos győzelmet arattunk ma, ami az első idegenbeli siker ebben az évben” - nyilatkozta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása