Frissítve:

Kövér László szerint hazugságok alapján elmarasztalják Magyarországot az EP-ben

Budapest, 2013. július 1., hétfő (MTI) – Kövér László szerint hazug állítások alapján várhatóan elmarasztalják majd Magyarországot az Európai Parlamentben (EP), ahol kedden folytatják le a plenáris vitát, szerdán pedig szavaznak az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentésről.

hiba beküldése

Az Országgyűlés elnöke hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kijelentette: “a realitások alapján úgy kell számolnunk”, hogy Magyarországot az EP többségben lévő baloldali koalíciója – kommunisták, zöldek, szociáldemokraták, liberálisok – el fogja marasztalni “mindenféle mondvacsinált, kifejezetten hazug állítások alapján”.

Kövér László közölte, “ezzel nekünk olyan nagyon sokat nem kell foglalkoznunk”, mivel ez egy politikai háború, “pártküzdelmek európai méretekben megnyilatkozó kibontakozása”.

A házelnök azt mondta: a magyar álláspont nem egyeztethető össze az unió baloldalának véleményével, miszerint bárki megmondhatja egy szuverén nemzetállamnak, hogyan kell viselkednie.
“Ha valakinek a belső dolgairól véleményt alkotunk, akkor azt a kellő tisztelet hangján kell megtenni, ahogy Magyarország mindig is nyilatkozott más országok belső viszonyairól” – tette hozzá.

Kövér László annak kapcsán, hogy a Jobbik-frakció tagjainak a földtörvény szavazása alatti fellépése miatt letiltotta a képviselőcsoport szakértőinek belépőkártyáját, arról beszélt, hogy “nem általában véve” tiltotta ki az ellenzéki párt szakértőit, hanem csak azokat, akiknek úgy volt állandó belépőjük, hogy egyébként nem tartoznak a köztisztviselők körébe.

Közölte: a Jobbik frakciója mellett továbbra is körülbelül negyven munkatárs dolgozik, tehát a Jobbiknak minden lehetősége megvan arra, hogy elvégezze azt a munkát, amellyel megbízták a választásokon.
Arra a kérdésre, hogy a bizonytalan időre történt megvonás a véglegest jelentheti-e, Kövér László azt válaszolta: nagyon könnyen előfordulhat, hogy ez már a ciklusból hátralévő kevesebb mint egy évre vonatkozik.

Annak kapcsán, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség vezetője Erdélybe látogatott, Kövér László beszélt arról, szeretné, ha ez egy új korszak kezdete lenne, amelyben “a baloldal átlépi a saját, száz éve hosszúra nyúlt árnyékát, és megpróbálna a nemzethez úgy viszonyulni, mint hogy ha köze lenne hozzá”.

“Hogy ha ez az elején még szavazatvásárlás szempontjából egyfajta taktika húzás is, ettől előbb-utóbb lehet még komoly politika” – fogalmazott Kövér László, majd azt mondta, ha eltűnik az a “rettenetes különbség”, ami ma a polgári és a baloldal között van a nemzetfelfogásban, akkor ez kifejezetten hasznos lesz a magyar demokrácia szempontjából.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása