Frissítve:

Kövér László Buenos Airesben megkoszorúzta Czetz János síremlékét

Budapest/Buenos Aires, 2015. május 27., szerda (MTI) – A magyarok és az argentinok emberileg, lélekben nincsenek olyan távol egymástól, mivel történelmük számos ponton összekapcsolódik – mondta szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke Buenos Airesben, ahol ünnepélyes keretek között megkoszorúzta Czetz János síremlékét az Argentin Nemzeti Katonai Akadémián.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke arról tájékoztatta az MTI-t: Kövér Lászlót argentínai hivatalos látogatása során a katonai akadémián a legmagasabb rangú vendégeknek kijáró katonai tiszteletadással fogadták. A házelnök egy nemzeti lobogót ajándékozott az akadémiának, és köszönetét fejezte ki, hogy az iskola mind a mai napig őrzi az intézményt alapító magyar ezredes emlékét. A megemlékezésen az akadémia igazgatója, Carlos Alberto Podio dandártábornok méltatta Czetz János tevékenységét, megemlítve, hogy ma is a magyar ezredes által lefektetett alapelvek szerint működik a katonai iskola.

Kövér László beszédében emlékeztetett: Magyarországon 1849-ben, az akkori orosz beavatkozás következtében a szabadságharc elbukott. Czetz János, az erdélyi hadsereg ideiglenes parancsnoka, majd vezérkari főnöke másokkal együtt ezután volt kénytelen elhagyni a hazáját, és így került egy idő után Argentínába.

“Messziről jöttünk, legalábbis ami a földrajzi távolságot illeti, hiszen Magyarország földrajzi értelemben nagyon messze van Argentínától. Azonban az itt eltöltött rövid idő is érzékeltette velünk, hogy emberileg, lélekben nem vagyunk olyan távol egymástól, mivel történelmünk számos ponton összekapcsolódik” – mondta beszédében Kövér László.

A házelnök ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a XVIII. században magyar jezsuiták terjesztették azon a földön a keresztény hitet, a XIX. században iparosok és földművesek mentek oda boldogulást keresni, az I. világháború után, amikor a nagyhatalmak feldarabolták a vesztes Magyarországot, nagyon sokan jöttek új hazát keresni, azokból az államokból is, ahol a magyarok kisebbségbe szorultak. Felidézte: a II. világháború után, amikor Magyarország újra idegen megszállás alá került és kiépítették a kommunista rendszert, megint csak nagyon sokan menekülni kényszerültek. “1956-ban, forradalmunk és szabadságharcunk leverése után megint csak nagyon sokan részben Argentínában leltek új hazára. Az ő leszármazottaik – sokuk már ebben a hazában születve – jó argentin hazafiak és jó magyar emberekként itt élnek Önök között” – mondta Kövér László.

Mint hangsúlyozta, Czetz János nemcsak az argentin-magyar katonai történelem összekötő szimbóluma, hanem jelképe mindannak a hozzájárulásnak is, amit az argentínai magyar közösség Argentína gyarapodására adott. “Reményeim szerint a jövőben is jelképe lesz a virágzó argentin-magyar barátságnak, gazdagodó kapcsolatainknak. Így legyen!” – mondta Kövér László.

Czetz János 1822. június 22-én született a háromszéki Gidófalván örmény, magyar és székely felmenőkkel rendelkező családban. 1846 és 1848 júliusa között a bécsi földrajzi-térképészeti intézetnél szolgált, innen jelentkezett az alakuló magyar honvédségbe. 1848. október 30-án – immár őrnagyi rangban – az erdélyi csapatok ideiglenes parancsnokának nevezték ki. Miután Bem József vette át az erdélyi hadsereg parancsnokságát, az ő vezérkari főnöke lett. Bem 1849 februárjában ezredessé, majd javaslatára az Országos Honvédelmi Bizottmány 1849 májusában tábornokká léptette elő. 1849. március 2-án ő vezette a magyar csapatokat a győztes medgyesi csatában. A bukás után bujkálni kényszerült, majd 1850-ben emigrált. 1860-ig Európa több országában megfordult, mérnökként dolgozott, és közben aktívan részt vett a magyar emigráció tevékenységében.

Czetz 1860-ban családjával Argentínában telepedett le. 1860 és 1864 között földmérőként dolgozott, majd rokonai közbenjárására ezredesi rangban beléphetett az argentin hadseregbe, és a hadmérnöki testület vezetője lett. E minőségében elkészítette az argentin-brazil-paraguayi határvidék első modern katonai térképét. 1869-ben Domingo Faustino Sarmiento elnök kezdeményezte egy korszerű tisztképző intézet létrehozását. Czetz János helyet kapott az intézmény kialakításáért felelős bizottságban, majd 1870-ben kinevezték az új intézmény, a Nemzeti Katonai Iskola igazgatójává. 1904. szeptember 6-án hunyt el Buenos Airesben.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Két legendás punkbanda, az ETA és a Kretens játszik Óbudán
Budapest - A nyolcvanas évek elején alakult, ma is létező két legendás punkbanda, az ETA és a Kretens ad közös [...] tovább »
Szálló por – Ismét a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben Nyíregyházán
Nyíregyháza - A szálló por (PM10) koncentrációjának emelkedése miatt szerdán ismét életbe lépett a [...] tovább »
Kamionok ütköztek az M0-son Diósdnál, egy ember meghalt
Budapest - Kamionok ütköztek össze az M0-s autóút diósdi lehajtójánál szerda délelőtt; a balesetben egy ember [...] tovább »
Halálos baleset történt Seregélyesen
Budapest - Lehajtott az útról és a fák közé rohant egy gépkocsi szerda reggel Seregélyesen, a jármű vezetője [...] tovább »
Benne él a nemzet
Jó ideje gyötör egy érzés: akit arra ítélt a sors, hogy a magyar nyelv eredetéről kell vitába bocsátkoznia [...] tovább »
Ebben a videóban annyi jó ötlet van, hogy kötelezővé kellene tenni
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Már eddig is fanatikus rajongói voltunk a 5-Minute Crafts Youtube-csatornájának, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ezúttal sem Ibra lett a legjobb
Stockholm - Svédországban Victor Lindelöföt, a Manchester United védőjét választották meg a 2018-as év legjobb [...] tovább »
Börtönbüntetést kapott a válogatott
Kairó - Mohamed Abutrika, a korábbi 100-szoros válogatott egyiptomi labdarúgó egyéves börtönbüntetést kapott [...] tovább »
MLS – Ibrahimovicé az év gólja
Los Angeles - A Los Angeles Galaxyt erősítő Zlatan Ibrahimovic szerezte az év gólját az észak-amerikai [...] tovább »
Rossi: hat pont megszerzése a célunk
Budapest - A válogatott az észtekkel és a finnekkel játszik a Nemzetek Ligájában. tovább »
Vegyész RC: Cseh gárda ellen a CEV Kupában
Kazincbarcika - Magyar Kupa találkozót játszik szerdán a Vegyész RC Kazincbarcika csapata. tovább »
Magyar-észt – Rossi nélkül a bennmaradásért – ELŐZETES
Budapest/Tallinn - Budapest, 2018. november 14., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott az eltiltott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása