Frissítve:

Kövér László Amerikában élő magyar származású fiatalokat fogadott

Budapest, 2013. július 3., szerda (MTI) – Az Egyesült Államokban és Kanadában élő magyar származású fiatalokat fogadott Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Parlamentben – közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel.

hiba beküldése

A házelnök a találkozón a beszámoló szerint a magyar nemzet legfőbb erényei között említette azt, hogy túlélte az elmúlt ötszáz évet, Trianont, a kommunizmus évtizedeit. “Ez az a szellemiség és erő, amit kincsként kell megőriznünk, ami a legfőbb erőforrásunk a jövőre nézve” – olvasható a közleményben.

Kövér László azt mondta: “Húsz év után kezdtük el törleszteni azon adósságunkat, amelyet az emigrációban élő magyarok felé felhalmoztunk.”. Azt kívánta a jelenlévőknek, családi kötődéseiket és gyökereiket használják arra, hogy tanulmányaik végeztével sikeres pályafutásukkal legyenek nagykövetei Magyarországnak. Reményét fejezte ki, hogy a fiatalok itt-tartózkodása megerősíti kötődésüket felmenőik szülőhazájához, az Országház meglátogatása pedig “kiváló indító élmény” lesz mindehhez.

Kövér Lászlót a kormány és a magyar diaszpóra közti kapcsolattartásról, a magyar állampolgárság felvételéről, a magyarországi fiatalok előtti kihívásokról, a magyarság jövőképéről, a rendszerváltozásról, a Fidesz megalakulásáról és a házelnök politikai karrierjéről kérdezték.

A ReConnect Hungary program keretében megszervezett találkozón 14 egyetemista és kísérőik vettek részt. A többnyire magyar nagyszülőkkel rendelkező, harmadik, negyedik generációs, magyarul már nem beszélő résztvevők az USA több államából (New York, New Jersey, Pennsylvania, Kalifornia) és Kanadából érkeztek.

A Balassi Intézet és a Washingtonban bejegyzett Kossuth Alapítvány közös kezdeményezésének célja, hogy a nyugati magyar fiatal generáció tagjai felmenőik származási országát megismerve családjuk múltját, illetve saját identitásukat jobban megértsék.

A kéthetes program során az amerikai fiatalok előadásokat hallgatnak, üzleti vezetőkkel találkoznak, kormányhivatalokba és múzeumokba látogatnak, kulturális rendezvényeken vesznek részt.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Húsvágó bárddal vágták fejbe a tornanádaskai férfit Budapesten
Budapest, Tornanádaska - Budapesten támadták meg a tornanádaskai munkást egy étteremben. tovább »
IATA: az idén kétszer annyit késtek az európai légijáratok, mint tavaly
Budapest - A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint az első félévben kétszer annyi perc késést [...] tovább »
ENSZ-javaslat – Szijjártó: Magyarország kilép a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából
Budapest - Magyarország kilép az ENSZ globális migrációs csomag elfogadási folyamatából - jelentette be [...] tovább »
Költségvetés – Államtitkár: 2019-ben elkezdik végrehajtani a Modern falvak programot
Budapest - Jövőre 135 milliárd forintot fordítanak az összesen 3500 milliárdos Modern városok programra, és [...] tovább »
Videó: Mint az apokalipszis előtt… Brutális látványt nyújtott az ég Szabolcs felett
Aranyosapáti - Látványos ellák alakultak ki Szabolcs-Szatmár-Bereg felett. tovább »
Nyomás ellenőrizni a gumit!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Feltétlenül ellenőrizni kell az abroncsokat a nyári utazás előtt azért, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Cselgáncs csapat Eb – Első összecsapásukon kikaptak a magyarok
Budapest - Első összecsapásán vereséget szenvedett, így nem jutott nyolcaddöntőbe a magyar válogatott a [...] tovább »
Cipruson folytatja az egykori DVSC-játékos
Lárnaka - Az Anorthoszisz Famaguszta bejelentette, hogy szerződteti Korhut Mihályt az izraeli Hapóél Beér-Sevától. tovább »
Bukaresti tenisztorna – Bondár Anna búcsúzott párosban
Bukarest - Bondár Anna a hazai közönség előtt szereplő Miriam Bulgaruval az oldalán az első fordulóban [...] tovább »
Vízilabda Eb – Görög és román siker
Budapest/Barcelona - A görög válogatott másodszor is nyert a barcelonai Európa-bajnokság férfitornájának [...] tovább »
Belekben edzőtáborozik a női kézilabda-válogatott
Budapest - Vasárnaptól jövő szombatig a törökországi Belekben edzőtáborozik a magyar női kézilabda-válogatott. tovább »
NBA – Elcseréli egymással legjobbját a Raptors és a Spurs
Toronto/Budapest - Elcseréli egymással legjobb játékosát, DeMar DeRozant és Kawhi Leonardot az észak-amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása