Frissítve:

Kövér László: a kormány megmentette az országot a csődtől

Kövér László Kövér László - © MTI Fotó: Kovács Tamás
Budapest, 2013. május 22., szerda (MTI) – A kormány megmentette az országot a csődtől, a lehetőségekhez képest teljesítette célkitűzéseit, elvégzett munkájának mennyisége pedig vetekszik az 1990 és1994 közötti első szabadon választott kormányéval – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerda este Budapesten.

hiba beküldése

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezetének Mit? Miért? Hogyan? Magyarország jobban teljesít című országjáró kerekasztal-beszélgetésén a házelnök emlékezetett arra, hogy 2010-ben még a görögországi válságos állapothoz hasonlították az ország helyzetét. Magyarország azonban önerőből kikerült a kátyúból, és ma már beindulni látszik a gazdasági növekedés, ami az emberek áldozatvállalásának és a kormány politikájának köszönhető – fogalmazott.

Kövér László arról is beszélt, hogy egyebek mellett az egészségügy, a közigazgatás és az oktatás reformjára vonatkozó törvényeket kellett hozni, és reményét fejezte ki, hogy az idő bebizonyítja majd: ezek a rendszerek működnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaságra vonatkozó törvény lesz az idei legfontosabb törvény, amelyet meg kell hozni, és a következő egy év arra is jó lesz, hogy a finomhangolásokat elvégezzék a különböző rendszereken.

A házelnök kiemelte, a Fidesz-KDNP kétharmados többségének az az oka, hogy a szocialista kormányzás nyolc éve alatt “totálisan szétrohasztották az országot”, és “amit nem lehetett, azt is ellopták”, az emberek pedig érzékelték, hogy ha nem választanak más irányt, akkor katasztrófába sodródik az ország. Megjegyezte: a gazdasági adatokat tekintve egyedül a magyarországi mutatott komolyabb növekedést a volt szocialista országok közül, holott a foglalkoztatás 2010-ben Magyarországon volt Málta után a legalacsonyabb.

A demográfiai csökkenéssel kapcsolatban elmondta: 2050-re a lakosok fele 50 évnél idősebb lesz, a beilleszkedésre képtelen emberek aránya pedig előreláthatóan növekedik, de ez nem csak a cigányságot érintő probléma, amit viszont kezelni kell.

Úgy fogalmazott: “szégyen és gyalázat”, hogy a baloldali politikusok, ahol lehetett, ártottak Magyarországnak az EU-ban, amit a hatalmuk elvesztése miatti frusztrációjukkal magyarázott. Az elszámoltatásról közölte: több száz vizsgálat indult, ezekből több tucat nyomozati szakban, néhány pedig a bíróság előtt van, ugyanakkor az ügyészség és a bíróság eljárására nincs befolyása a kormánynak.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára rámutatott: a Horn-kormány idején az áram, a gáz-, a víz és a kommunális szolgáltatókat eladták külföldi tulajdoni többségben lévő cégeknek. Akkor nyolcszázalékos garantált profitot biztosítottak nekik, de ezek a cégek ennél sokkal több haszonra tettek szert, amit kivittek az országból, Magyarország pedig ennek következtében bekerült a vásárlóparitáson mérve Európa három legdrágább rezsijű országai közé.

Hangsúlyozta, törvény van arra, hogy 2013. június végéig 10 százalékkal csökkennek majd a víz- és csatornadíjak, továbbá a kéményseprési és a szennyvízszippantási díjak. További rezsicsökkentő intézkedéseket is hoz majd a kormány az eddigi tíz százalékon túlmenően a tervek szerint a villany- és a gázszolgáltatatás terén, ezzel együtt azonban a szolgáltató cégek a rezsicsökkentés miatt nem mennek tönkre – tette hozzá.

Fodor Csaba politológus, a Nézőpont Intézet munkatársa közölte: a magyar kormány unortodox válságkezelést folytat, nem megszorításra alapoz, és tekintettel van arra, hogy társadalmi jelenségeket orvosolni kell. A bankadó, a telefonadó és a multinacionális cégekre kivetett adók meglehetősen sok érdeksérelmet okoztak a külföldi vállalatoknak, amelyeknek erős lobbitevékenységük van az EU-ban – állapította meg.

Kitért arra is, hogy jelenleg az EU-val folytatott vita abban áll, hogy az Európai Parlament milyen alapon szól bele a tagállami alkotmányozás folyamatába, és milyen jogon folytat stílusvitát a jogszabály-módosítások tekintetében. Úgy látja, a baloldalnak ugyanakkor egyetlen eszköze a külföldi szövetségesekhez való fordulás, de a kormánypártok nem a külföldi kritikák miatt veszítették el támogatottságuk egy részét, 2013 elején pedig megszűnt a Fidesz támogatottságának csökkenése.

Megállapította, hogy a baloldal súlyos identitásválságban van, “nem tudják ki a vezetőjük, nincs programjuk”, és ellenzik az egyébként jórészt baloldali színezetű jelenlegi kormányzati lépéseket.

A kerekasztal-beszélgetést Lanczendorfer Erzsébet, a KÉSZ győri tiszteletbeli elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője vezette, aki az esemény előtti sajtótájékoztatón elmondta: a második Orbán-kormány azért nem tud többet fordítani jóléti kiadásokra, mert nyolc év szocialista kormányzása “brutálisan eladósította az országot”. Míg 2002-ben a bruttó hazai termék (GDP) 53 százaléka volt az államadósság, addig 2010-ben már a 82 százaléka – tette hozzá.

Az eseményen jelent volt mások mellett Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 16. hét
Budapest, 2018. április 21., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. heti [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 16. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Választás 2018 – A demokráciáért tüntetnek Budapesten
Budapest - A demokráciáért kezdődött felvonulásos tüntetés a Mi vagyunk a többség Facebook-közösség [...] tovább »
Április végéig lehet nevezni A Mi Kultúránk rövidfilmfesztiválra
Budapest - Április végéig nevezhetnek 30 év alatti alkotók a kisfilmjeikkel a Budapesti Művelődési Központ [...] tovább »
Közlekedési balesetben meghalt egy motoros Zalakomárban
Nagykanizsa - Meghalt egy motoros, aki személyautóval ütközött szombat délután Zalakomárban - közölte a Zala [...] tovább »
Kényelmes mamahotel?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Sok fiatal hiába szeretné, anyagiak hiányában nem tudja elhagyni a szülői otthont. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Az edző egy ilyen mérkőzés után lélekben kicsit meghal”
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 23. fordulójának szombati [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Nyeretlen és veretlen sincs már az alsóházban
Budapest - A Vasas négy ponttal nyert a vendég MTK ellen a női kosárlabda NB I alsóházi rájátszásának szombati [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Hét góllal győzött a Szeged
Budapest - A MOL-Pick Szeged hét góllal nyert a Budakalász otthonában a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján. tovább »
“Ezzel az eredménnyel lehet, hogy valakik jól jártak”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 24. [...] tovább »
Öttusa ob – Kovács Sarolta és a KSI SE győzött a nők versenyében
Budapest - Kovács Sarolta nyerte a nők versenyét az öttusázók budapesti országos bajnokságán. Csapatban a KSI [...] tovább »
Curling vegyespáros vb – Jó magyar rajt
Östersund - Nagy György és Szekeres Ildikó 11-4-re legyőzte az angol kettőst az östersundi curling vegyespáros [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása