Frissítve:

Kövér: a magyar származású kanadaiak hidat jelentenek a két ország között

Budapest, 2014. október 13. Kövér László házelnök (j) fogadja Noel A. Kinsellát, a kanadai szenátus elnökét az Országházban 2014. október 13-án. MTI Budapest, 2014. október 13. Kövér László házelnök (j) fogadja Noel A. Kinsellát, a kanadai szenátus elnökét az Országházban 2014. október 13-án. MTI - © Fotó: Bruzák Noémi
Budapest, 2014. október 13., hétfő (MTI) – Kanada és Magyarország között hidat jelent az a 315 ezer kanadai állampolgár, aki a népszámláláskor magyar származásúnak is vallotta magát – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten.

hiba beküldése

A házelnök délelőtt fogadta Noel A. Kinsellát, a kanadai szenátus elnökét, majd tárgyalásuk után újságíróknak elmondta: a 315 ezer magyar származású kanadai közül 88 ezren magyar anyanyelvűnek tartják magukat.

A magyar származású kanadaiak valóban komolyan hozzájárultak Kanada fejlődéséhez, egyúttal Magyarország hálás az észak-amerikai országnak, amiért 1956. október 23. után befogadta a magyar menekülteket – hangsúlyozta Kövér László.

Miután a két ország szövetséges a NATO-ban, és kapcsolataik barátiak, vannak más területek is, ahol szorosabb együttműködést alakíthatnak ki parlamenti, diplomáciai eszközökkel – mondta.

Ezért is előnyös, hogy a kanadai szenátus elnöke Magyarországra látogatott, hiszen legutóbb 2003-ban érkezett hasonló delegáció Budapestre – idézte fel.

A házelnök a két ország közötti gazdasági együttműködést illetően arról beszélt, hogy Magyarország bővülő exporttal dicsekedhet, az elmúlt évben is több mint harminc százalékkal nőtt a magyar kivitel Kanadába, tehát van lehetőség a kapcsolatok bővítésére ezen a területen. Mindemellett számítani lehet arra, hogy az EU-tagállamok is erősítik kapcsolatukat Kanadával – vélekedett.

Noel A. Kinsella kiemelte: országa ma is hálás magyar származású állampolgárainak, akik évtizedeken át sokat tettek Kanada fejlődéséért.

Úgy látja, a két ország kapcsolatai mélyek és hosszú múltra tekintenek vissza. A kanadaiak és a magyarok hasonló, komoly értékeket tartanak fontosnak, például a demokráciát és az emberi jogok védelmét – közölte.

A kanadai politikus azt mondta: látogatása azt a célt szolgálja hogy jobban megismerjék az országot, Európának ezt a részét.

Érdemes parlamenti eszközökkel is építeni a két ország közötti kapcsolatokat, hiszen pozíciójukat különlegesé teszi, hogy országgyűlési képviselőként közvetlenül az embereket képviselik – vélekedett.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szakértő: történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban
Budapest - Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még [...] tovább »
Az EU-ban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban
Budapest - Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban az egy évvel korábbihoz [...] tovább »
Javuló kerékpárutakat ígér a kezelő
Hajdú-Bihar - Nem nyüzsögnek a biciklisek a Debrecen környéki kerékpárutakon még ezekben a napokban sem. tovább »
Az idén február 21-én nyílik az Utazás 2019 kiállítás
Budapest - Az idén február 21. és 24. között rendezik meg az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi [...] tovább »
Felméri a munkavállalók sztrájkkészségét az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság
Budapest - A követelések megfogalmazása után megkezdte a munkavállalók sztrájkkészségének felmérését a [...] tovább »
Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban
Győr - Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az E.on Hungária Zrt. Európa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC Schaeffler: keserű keleti rangadó
Debrecen - A rengeteg ziccert rontó Debrecen hibáit megbüntette a Békéscsaba. tovább »
Fernando: „Kétarcú meccs volt a mai”
Budapest, Miskolc - „A meccs kulcsa az volt, hogy Szabó B. hátrább jött egy picit, több dinamika lett ezzel a [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Gól nélküli döntetlen
Kisvárda - Az első félidő küzdelmes játékot hozott Kisvárdán, gólt viszont nem láthattak a nézők. tovább »
Férfi kosárlabda Magyar Kupa – A Szolnok megvédte címét
Győr - A Szolnoki Olaj KK megvédte címét a férfi kosárlabda Magyar Kupában, miután a szombati, győri döntőben [...] tovább »
Megyei presztízsrangadóval kezdődik a tavaszi szezon
Nyíregyháza - Egy év után újra a Continental Arénában játszik a Kölcsey DSE. tovább »
Vízilabda – Az FTC kilenc góllal verte a Honvédot
Budapest - A Ferencváros kilenc góllal volt jobb a Honvédnál a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása