Frissítve:

Kovács Bálint tiszteletére szólt a magyar himnusz Olaszországban

Kovács Bálint megnyerte a 125SP kategória küzdelmeit Kovács Bálint megnyerte a 125SP kategória küzdelmeit - © Alpok-Adria Bajnokság
Olaszország – Fantasztikus magyar sikerrel zárult a gyorsasági-motoros Alpok-Adria Bajnokság olaszországi Adria International Raceway-en rendezett első fordulójának szombati versenynapja.

hiba beküldése

A H-Moto Team mindössze 12 éves tehetsége, Kovács Bálint megnyerte a 125SP kategória küzdelmeit a felnőtt mezőnyben, és tiszteletére felcsendült a magyar himnusz a messzi Olaszországban.

Ennél tökéletesebb idénykezdetről valószínűleg álmodni sem mert volna az ifjú pilóta és csapata. Bálint már az országos nyílt nemzetközi bajnokság slovakiaringi nyitófordulóján is remekelt, ott a 2. helyet szerezte meg a 125SP kategória felnőtt mezőnyében, és Olaszországban, az Alpok-Adria bajnokság első fordulóján is szeretett volna becsülettel helytállni.

A győzelem viszont ezen a célkitűzésen jócskán túlmutat, úgyhogy Bálintnak és csapatának minden oka megvan az ünneplésre. Illetve csak egy oka van rá, hogy ne, vagy csak visszafogottan ünnepeljen: vasárnap egy újabb verseny következik, ahol Bálint ismét szeretne becsülettel helytállni…

Szilner János, a pilóta edzője: „Pénteken két szabadedzést rendeztek, de mi csak az elsőn voltunk fenn, a másodikon esett. Van ugyan esőgumink, de nem akartunk kockáztatni, ugyanis szombatra és vasárnapra jó időt mondtak. Alpok-Adria bajnoki pontokért jöttünk, úgyhogy a verseny lesz érdekes. Szombaton egész nap gumikat szerelünk le-fel, hol esik, hol süt a nap. Sajnos a gumipókeren nem jó lapokat húztunk. Az első időmérőre száraz, a másodikra vizes gumival mentünk fel. Az időjárás mindkétszer megtréfált.

Az igaz, hogy mindenkinek egyforma a pálya, de a kockázatvállaláskor az elérendő végeredmény az érdekes. Mivel az 125SP-ben 6 induló van, így tudtuk, nem lesz nehéz a versenyen előrébb keveredni. Az év végi pontszerzés a cél, nem a motor összetörése. A versenyző az én utasításaimat maradéktalanul követi, és fiatal kora ellenére rendkívül éretten áll a feladathoz.

A szombati futamot Bálint a 6. helyről kezdte meg, de a rajtja nagyon jól sikerült, így az első kanyarban már másodikként fordult el. Utána viszont elváltotta magát, így visszaesett a 4-5. helyre, onnan küzdötte fel magát újra vissza másodiknak, szívós munka árán.

Az 1. helyen a tavalyi Alpok-Adria bajnok olasz versenyző nagyon ellépett mindenkitől, de őt féltávnál kiintették fekete zászlóval, így hirtelen Bálint ölébe hullott az 1. hely, és ő ezt nem eresztette ki a kezéből, könyörtelenül és magabiztosan behúzta a győzelmet.

Nagy verseny volt, és hatalmas a boldogság most a csapatnál. Az időmérő után itt leírta már őt mindenki, rálegyintettek, mondván, nyilván ennyit tud a gyerek, nincs benne több. Bálint viszont a száraz pályán alaposan meglepett mindenkit. Ott állt a dobogó tetején, és az ő tiszteletére csendült fel a magyar himnusz Olaszországban.

Ez egy fantasztikus, csodálatos érzés, és most rengeteg plusz energiával feltöltődve készülünk a vasárnapi második versenyre, amit szintén a 6. helyről fog megkezdeni Bálint.”

– Borbás Bálint –



További hírek a Autó - Motor kategóriából
Videó: Amikor azt hiszed, hogy nyugodtan horgászol, aztán már csak másodpercek vannak hátra az életedből…
A hátborzongató eset az Egyesült Államokban, Oregon államban történt. Christopher McMahon, Roni Durham és Bryan [...] tovább »
Videó: Az hagyján, hogy nem megy fel a kamion a jeges úton, de megindul vissza… nem lett szép vége a csúszkálásnak
Az Egyesült Államokban, Texasban nincsenek hozzászokva a hideghez és a jéghez, nem csoda hát, hogy a jelenlegi [...] tovább »
Hóból faragott autót akartak megbüntetni a rendőrök
Kanada - A kanadai rendőröket nagyon meglephette, hogy nem igazi autóval van dolguk. tovább »
Videó: Ide-oda dobálta a szél az éppen landoló repülőt
Düsseldorf - A pilótának 110 km/órás szélben kellett letennie a gépet a düsseldorfi reptéren. tovább »
F1: Szirotkiné a Williams vezetőülése, Kubica hoppon maradt
Budapest - Hivatalossá vált, hogy Szergej Szirotkint szerződtette a Williams Lance Stroll mellé Robert Kubica [...] tovább »
A NAV közzétette a februárban elszámolható üzemanyagárakat
Budapest - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szpari: Edzőmeccs és irány haza
Törökország - Az orosz ligás csapat nyert, Fodor Ferenc megsérült. tovább »
Férfi kézilabda Eb – Remek kapusteljesítménnyel győztek a franciák
Budapest, Zágráb - A világbajnok francia válogatott hat góllal legyőzte Svédország csapatát a horvátországi [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Idegenben győzött a BVSC és a Honvéd
Budapest - A BVSC hét, a Honvéd tizenhét gólos győzelmet aratott a Szombathely, illetve a Szeged vendégeként a [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – A Sopron idegenben, a Győr otthon nyert
Budapest - A papírformának megfelelően, a címvédő Sopron idegenben, a Győr otthon nyert szombaton a női [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Debrecenben győzött a címvédő Alba
Budapest - A címvédő Alba Fehérvár könnyed, 18 pontos győzelmet aratott Debrecenben a férfi kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Otthon győzött a Kecskemét
Budapest - A Kecskemét hazai pályán 3-0-ra nyert a MAFC ellen a férfi röplabda NB I egyetlen szombati összecsapásán. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása