Frissítve:

Korrupciógyanúval bűnvádi eljárás indult a leggazdagabb bukaresti kerület polgármestere ellen

Bukarest, 2015. június 20., szombat (MTI) – Bírósági felügyelet alá helyezte a román legfelső bíróság Andrei Chilimant, Bukarest leggazdagabb kerületének liberális polgármesterét péntek éjszaka, aki ellen bűnszövetkezetben elkövetett hivatali visszaélés és befolyással való üzérkedés gyanújával indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

hiba beküldése

Bukarest hat kerületének mindegyike több mint negyedmillió lakossal rendelkezik, közülük a legnagyobb, mintegy negyedmilliárd eurós költségvetésből a főváros elit negyedének számító, Chiliman vezette első kerület gazdálkodik.

A DNA szerint a harmadik mandátumát töltő polgármester rendszeresen “részesedést” követelt azoktól a cégektől, amelyekkel a városháza szerződést kötött: a szerződések értékének 7-15 százalékára rúgó csúszópénz egy része állítólag a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) jutott.

Az ügyben a DNA ploiesti részlege nyomoz, amely Victor Ponta kormányfő házi őrizetben lévő sógorának, Iulian Hertanunak és a miniszterelnök egyik barátjának, Sebastian Ghita szociáldemokrata parlamenti képviselőnek és hírtelevízió-tulajdonosnak az ügyleteit felgöngyölítve derített fényt a bukaresti első kerületi polgármesteri hivatalnál zajló állítólagos törvénytelenségekre.

A DNA szerint a bukaresti első kerületi polgármesteri hivatalnál a PNL egykori kincstárnoka, Vlad Moisescu kezelte a csúszópénzeket, amelyek 30 százalékát állítólag a polgármester kapta, a többit pedig a sötét ügyletekben közreműködő városházi alkalmazottak között osztották szét. Úgy tudni, a feketén szerzett pénzből Sebastian Ghita kormánypárti tévéjének és a B1 jobboldali hírtelevíziónak is juttattak reklámmegrendeléseket, hogy “békén hagyják” Chilimant.

Az ügyészek azt állítják, a több millió eurónyi csúszópénz tíz százaléka jutott a PNL pártkasszájába, de az ügy nemcsak az illegális pártfinanszírozás gyanúja miatt kényes: a DNA szerint a Moisescu által irányított bűnszövetkezet politikusoktól is csúszópénzt gyűjtött be, akik 2004 és 2008 között gyakorlatilag “megvásárolták” az államtitkári és más tisztségeket Calin Popescu Taricanu, akkori PNL-elnök kormányában.

Ezek az információk azokban a nyilvános ügyészségi iratokban szerepelnek, amelyekkel a DNA a vádlottak előzetes letartóztatásának szükségességét indokolta a szabadságjogok korlátozásáról intézkedő bírónál, aki azonban az előzetes letartóztatás helyett csak bírósági felügyeletet rendelt el.

A bírósági felügyelet a román büntetőjogban a lakhely (település) elhagyásának és megváltoztatásának tilalmát, bírósági engedélyhez kötését jelenti, valamint azt, hogy a gyanúsítottnak megszabott időközönként jelentkeznie kell a bíróságon vagy a rendőrségen.

– MTI, Baranyi László –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Felminősítette a Moody’s az MKB-t
London - Javította az MKB több osztályzatát pénteken a Moody's Investors Service, a bank pénzügyi alapmutatóinak [...] tovább »
Talán egy 10. bolygó kering a Nap körül a Naprendszer Plutón túli részén
Arizona - Bolygóméretű objektum keringhet a Nap körül a Naprendszer Plutón túli jeges régiójában: ez lehet a [...] tovább »
Vádat emeltek a muszlimok közé hajtó angol merénylő ellen
London - Vádat emeltek pénteken az ellen az angol férfi ellen, aki a hét elején furgonjával egy londoni mecset [...] tovább »
Londoni tűzvész – Scotland Yard: zárlatos hűtőszekrény okozta a tüzet, az épületburkolat nem felelt meg a tűzvédelmi teszten
London - A Scotland Yard pénteki tájékoztatása szerint egy zárlatos hűtőszekrény okozta a múlt heti londoni [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Német és brit lap
Berlin, London - A Die Welt című német konzervatív lap pénteki számában a Csehország, Lengyelország, [...] tovább »
Több ezer háztartás maradt áram nélkül a szélvihar következtében Csehországban
Prága - Több ezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban a rendkívül heves szélvihar következtében, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Öttusa vk-döntő – A középmezőnyben végzett Demeter Gergely
Vilnius - Demeter Gergely 17. helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának litvániai döntőjében, [...] tovább »
Két magyar elsőség, Molnár Flóra országos csúcsot úszott Rómában
Róma - Két aranyérem mellett egy országos csúcsot is hozott magyar szempontból a hagyományos római nemzetközi [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Az olimpiai bajnokkal egy csoportban a magyarok
Zágráb - A magyar férfi kézilabda-válogatott többek között az olimpiai bajnok dánokkal került azonos csoportba [...] tovább »
Szamarcidisz Kupa – Legyőzte a kanadai együttest a férfi vízilabda-válogatott
Athén - A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-7-re legyőzte a kanadai csapatot az Athénban zajló felkészülési [...] tovább »
Pelikán János Zsombor és Király Mónika sikere a kerékpáros időfutam ob-n
Ibrány - A férfiaknál Pelikán János Zsombor, a nőknél Király Mónika sikerét hozta az országúti [...] tovább »
Angliában ez nem meglepő: közbeszólt az eső
Ilkley - Fucsovics Márton negyeddöntőjét szombatra halasztották Ilkley-ben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása