Frissítve:

Kormányszóvivő: október végére várható a szociálistűzifa-pályázatok eredményhirdetése

Budapest, 2014. október 8., szerda (MTI) – Várhatóan október végén hirdet eredményt a Belügyminisztérium a szociálistüzelőanyag-programban, amelyre több mint kétezer település pályázott – mondta a kormányszóvivő szerdán.

A kormany.hu oldalon látható videóban Kurucz Éva közölte: a fűtési szezon közeledtével azokon az ötezer lakosúnál kisebb településen élő rászorulókon segít a kormány, akik tűzifával vagy szénnel fűtenek.

A kormány idén hárommilliárd forintot fog szétosztani a kistelepülések között. A támogatást elnyerő településeken az önkormányzatok helyi rendelete szerint dől majd el, hogy kik részesülhetnek tüzelőanyag-támogatásban – fűzte hozzá.

Előnyt élveznek a kisnyugdíjasok és a halmozottan hátrányos helyzetű családok. Háztartásonként legfeljebb öt köbméter tűzifa vagy tíz mázsa szén lehet a támogatás, amelyet legkésőbb február közepéig ingyenesen kapnak meg a jogosultak – hangzott el.

A szóvivő emlékeztetett, hogy a tűzifa ára is csökkent tíz százalékkal az állami erdőgazdaságoknál, és ezzel a lehetőséggel bárki élhet. A rezsicsökkentés tehát folytatódik – jelentette ki Kurucz Éva.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Befejeződött a debreceni Farmer Expo
Debrecen - Négy nap alatt 35-36 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és [...] tovább »
Kevés az okosotthon, de lesznek változások
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az integrált eszközök segítségével nem csak időt és energiát [...] tovább »
Indulhat a 48-as főút felújítása, jön a pénz
Debrecen - Hamarosan elkezdődik, és a tervek szerint 2021 március végére fejeződik be a 48-as főút [...] tovább »
Kedden folytatódik a demonstráció
Nyíregyháza - Ha nem közelednek az álláspontok, újabb tüntetés lesz. tovább »
Hitelminősítés – Megerősítette pozitív kilátással a magyar államadós-besorolásokat a Standard & Poor’s
London - Megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló [...] tovább »
Hitelminősítés – MNB: a Fitch augusztusban, az S&P jövő év elején minősítheti fel Magyarországot
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank értékelése alapján Magyarország már megérett a felminősítésre, és bár a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
WTA-világbajnokság – A Babos, Mladenovic páros biztosította részvételét
Budapest - A Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros biztosította részvételét a női teniszezők [...] tovább »
Finn edző irányítja a magyar női jégkorong-válogatottat
Budapest - A finn Jari Risku lett a magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. tovább »
Balogh Norbert a ciprusi APOEL csapatához igazolhat
Nicosia/Palermo - Balogh Norbert, az olasz másodosztályú Palermo labdarúgója a ciprusi APOEL csapatához igazolhat. tovább »
Karneváli salakszórás Debrecenben
Debrecen - A sok előzéssel és bukással tarkított 43. Debrecen Nagydíjat az orosz Viktor Kulakov nyerte. tovább »
Nemzetek Ligája – A horvátok 17 vb-ezüstérmessel készülnek
Zágráb - A horvát labdarúgó-válogatott 17 világbajnoki ezüstérmes játékossal készül a Nemzetek Ligája [...] tovább »
MKSZ: világra szóló sikert ért el a magyar női kézilabda-utánpótlás
Budapest - Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója szerint világra szóló sikert ért [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása