Frissítve:

Korlátozzák a vezetők irodájának nagyságát Kínában

Peking, 2014. november 28., péntek (MTI) – Megszabták a miniszteri szintű kínai vezetők irodájának maximális hasznos területét, így az nem lehet több 54 négyzetméternél – számolt be a kínai média pénteken a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság által egy nappal korábban kiadott rendelkezésről.

hiba beküldése

Az alacsonyabb szintű hivatali vezetők irodája legfeljebb 9 négyzetméter lehet – állapították meg. Ennek érdekében a bizottság, valamint az építésügyi, város- és vidékfejlesztési tárca új szabványokat tartalmazó körlevelet bocsátott ki.

A dokumentum kitér arra is, el kell kerülni, hogy a kormányzati épületek a települések központi látványosságai legyenek, külsejüket és berendezésüket tekintve szerénynek kell lenniük, ugyanakkor energiatakarékosan kell őket felszerelni. Az irodák méretét és az építkezések költségvetését szigorúan a vezetők pozíciójával arányosan kell meghatározni, illetve kialakítani.

A kormányzati szervek utasítása szerint a szóban forgó épületeknek szánt földterületen nem épülhetnek lakások, vagy üzleti célú ingatlanok, továbbá a helyszín nem szakítható ki természeti, turisztikai látványosságok területéből. A kormányzati szervek nem építhetnek kerteket, vagy tereket az épülettel együtt.

A Kínai Kommunista Párt (KKP) legfelsőbb vezetése immár lassan két éve indította véget nem érő kampányát, amelynek során utasította az állami, kormányzati és pártszervezeteket, a fegyveres testületeket, illetve azok irányítóit, hogy legyenek szerények, takarékosak és mértéktartók, lépjenek fel a pazarlás, a hivalkodás jelenségei ellen. Ennek érdekében már számos intézkedést hoztak. Megfigyelők szerint a mostani is ebbe a sorba illeszkedik, s azzal a céllal született, hogy a helyi vezetés sok helyütt megcsorbult tekintélyét a lakosság előtt visszaszerezzék.

A vidéki Kína hatalmasságainak visszaéléseire az utóbbi években mind nagyobb figyelem terelődik, mivel az internet révén új kommunikációs csatornák nyíltak és a közösségi média platformjain rendszeresen adnak hírt ezekről. A sajtó elkerülhetetlenül csatlakozott a leleplezők közé és a központi vezetés is arra bátorítja a lakosságot, hogy tegye szóvá a hivatalok és a vezetők közömbösségét, visszaéléseiket, packázásaikat.

– Trebitsch Péter, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A fiatalok pénzért letennék a mobiljukat
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A fiatalok fele lerakná a telefont vezetés közben, ha egy év után 1000 [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Katalán válság – Lapértesülés: a spanyol kormány megakadályozná a bejelentett új katalán kormány megalakulását
Madrid - Egyelőre nem publikálnák a hivatalos állami közlönyben az új katalán kormány kinevezéséről szóló [...] tovább »
Hercegi esküvő – Az udvar köszönetet mond a hercegi pár üdvözlésére megjelent tízezreknek
London - Köszönetet mondott vasárnap a brit királyi család azoknak a tízezreknek, akik Harry herceg és amerikai [...] tovább »
Rákóczi Szövetség: Dél-Amerikából is érkeztek magyar fiatalok Csíksomlyóra
Budapest - Az idén a Dél-Amerikában élő magyar közösségekből is érkeztek fiatalok a csíksomlyói búcsúra a [...] tovább »
Milliárdokra büntetné a brit kormány a közösségi portálokat, ha engedik illegális tartalmak közlését
London - Több milliárd fontig terjedő pénzbüntetésekkel sújtaná a brit kormány azokat a globális közösségi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good – Döntetlen után is pezsgőfürdő, örömmámor
Kisvárda - A Szeged elleni egy pont is elegendő volt ahhoz, hogy a Kisvárda története során NB I-be jutást ünnepeljen. tovább »
Szpari – A csabaiak nyerték a rangadót
Nyíregyháza - Teljes volt a békéscsabaiak öröme, akik vasárnap ünnepeltek. Kétszer is. Előbb a mostani, NB [...] tovább »
Kék Cápák – Célba vehetik az ötödik helyet
Nyíregyháza - A férfi kosárlabda NB I B csoport, az 5-8. helyért kiírt párharc visszavágóján már az első [...] tovább »
Horváth Laura kijutott a crossfit világbajnokságra
Berlin - A sikeres selejtezőt követően az európai regionális kvalifikációs versenyen is kiválóan szerepelt [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Két magyar arany, összesen négy érem 5000 méteren
Szeged - A magyar versenyzők két aranyat és összesen négy érmet szereztek a Szegeden rendezett kajak-kenu [...] tovább »
Szinkronúszó vk – Orosz csapatarany zárásként
Budapest - A nagy esélyes orosz együttes nyerte a csapatversenyt, a magyarok a negyedikek lettek a Budapesten [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása