Frissítve:

Kórházmentő demonstráció egy már megmentett intézményért

Kórházmentő demonstrációt tartott vasárnap a Fidesz a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház előtt. A tiltakozást annak ellenére megtartották, hogy az intézmény végül bekerült a kiemelt kórházak közé, így a korábbi tervekkel ellentétben nem szűnik meg. A Fidesz szerint azonban a kiemelés ellenére is “lemészárolják” a kórházat.

A Jahn Ferenc kórház az először nyilvánosságra hozott listán valóban nem szepelt az ország 31 kiemelt kórháza között. Szerdán azonban az országgyűlés egészségügyi bizottságának ülésén a kormánypárti képviselőkkel közösen elfogadták azt az ellenzéki javaslatot, hogy 8 további kórház is kapja meg a kiemelt státuszt; ezek között szerepel a Jahn Ferenc kórház is. A javaslatról hétfőn dönt a parlament.

Pesti Imre fideszes képviselő vasárnap az intézménynél összegyűlt csaknem félszáz demonstráló előtt azt hangsúlyozta: hiába lesz kiemelt a kórház, a tervek szerint a jelenlegi 1347 aktív ágyat 562-re csökkenti a kormányzat. Pesti szerint tehát “a kiemelés után lemészárolják a három kerület összesen 100 ezer lakosát ellátó intézményt.”

Az ellenzéki politikus elismerte, hogy a hétfői döntéssel a kórház jövője várhatóan biztosított, ám hozzátette: azét van mégis szükség a demonstrációra, mert azt meg kell akadályozni, hogy ilyen drasztikusan csökkentsék az akítv ágyak számát.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
WTA-világbajnokság – A Babos, Mladenovic páros biztosította részvételét
Budapest - A Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros biztosította részvételét a női teniszezők [...] tovább »
Finn edző irányítja a magyar női jégkorong-válogatottat
Budapest - A finn Jari Risku lett a magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. tovább »
Balogh Norbert a ciprusi APOEL csapatához igazolhat
Nicosia/Palermo - Balogh Norbert, az olasz másodosztályú Palermo labdarúgója a ciprusi APOEL csapatához igazolhat. tovább »
Karneváli salakszórás Debrecenben
Debrecen - A sok előzéssel és bukással tarkított 43. Debrecen Nagydíjat az orosz Viktor Kulakov nyerte. tovább »
Nemzetek Ligája – A horvátok 17 vb-ezüstérmessel készülnek
Zágráb - A horvát labdarúgó-válogatott 17 világbajnoki ezüstérmes játékossal készül a Nemzetek Ligája [...] tovább »
MKSZ: világra szóló sikert ért el a magyar női kézilabda-utánpótlás
Budapest - Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója szerint világra szóló sikert ért [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása