Frissítve:

Kórházba került gerincgonddal a hátán hűtőszekrénnyel futó férfi

London, 2013. szeptember 18., szerda (MTI) – Gerincgondok miatt kórházba került az a brit férfi, aki hűtőszekrénnyel a hátán futott végig Nagy-Britannián északról délre – adta hírül kedden a The Daily Mirror című brit lap.

A 49 éves Tony Phoenix Morrison 40 maratoni távot 40 nap alatt szaladt végig, azaz bő 1600 kilométert loholt, naponta átlag hét órán át, hogy adományokat gyűjtsön egy rákkutató intézetnek. Hihetetlen akaraterőről tett tanúbizonyságot, mert célba érve csak a jobb lábát érezte, utána pedig járni sem tudott. Az utolsó szakaszon már a könnyei csorogtak, részben a fájdalomtól, részben viszont az örömtől, mivel egész tömeg ünnepelte.

A kórházi vizsgálatok szerint teljesült a “papírforma”: a 42,5 kilós hűtőnek a gerincre nehezedő nyomása okozhatott idegbecsípődést.

A négygyerekes, kétunokás Morrisonnak feltehetően fel kell hagynia a hűtőszekrényes futkosással. A mostani volt ugyan a leghosszabb, de az “előfutamok” között is akadt igencsak emberpróbáló: volt, hogy 30 nap alatt 30 félmaratont futott, azaz összesen 600 kilométert.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
V4 – Orbán: Közép-Európa a kontinens legsikeresebb régiója
Budapest - Közép-Európa jelenleg a kontinens legsikeresebb régiója, amely fantasztikus jövő előtt áll - [...] tovább »
Pittsburghben egy rendőr fegyvertelen afroamerikai fiatalt lőtt agyon
Washington - A pennsylvaniai Pittsburgh városában egy rendőr agyonlőtt egy fegyvertelen afrikai fiatalt. tovább »
Továbbra is néma az Opportunity a Marson dúló porvihar miatt
Cape Canaveral - Továbbra is néma az Opportunity a Marson dúló porvihar miatt, amely már a vörös bolygó nagy [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. június 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Tojásszövetség: veszélyes lehet a külföldi tojás
Budapest - A külföldről származó tojások egészségügyi kockázatot hordozhatnak, ezért a Magyar [...] tovább »
Génszerkesztéssel tettek ellenállóbbá sertéseket
London - Génszerkesztéssel tettek sertéseket ellenállóvá a világ egyik legköltségesebb állatbetegségével [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Góllövőlista
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája. tovább »
Vb-2018 – D csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság D csoportjának csütörtöki, 2. fordulós eredménye. tovább »
Vb-2018 – Az argentinok legyőzésével 16 között a horvátok
Nyizsnyij Novgorod - A horvát válogatott 3-0-ra legyőzte az argentin együttest Nyizsnyij Novgorodban csütörtökön [...] tovább »
Távoznak a Szpariból
Nyíregyháza - Ismét változott az NB II-es Nyíregyháza Spartacus kerete. Csilus Ádám a Puskás Akadémiától, [...] tovább »
Vajdasági sikerrel zárult a zsinórlabda-bajnokság
Debrecen - Hét elején rendezték a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a hagyományos Zsinórlabda [...] tovább »
Fucsovics: kisebb a baj, mint gondoltuk
Budapest - Fucsovics Márton teniszező a csütörtöki MRI-vizsgálatot követően elmondta, combsérülése enyhébb, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása