Frissítve:

Koreai filmek fesztiválja több helyszínen

Budapest, 2014. november 5., szerda (MTI) – A koreai filmgyártás 23 alkotását tekintheti meg a közönség november 10. és 15. között a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgó Filmmúzeumban, a szegedi Belvárosi Moziban és a pécsi Civil Közösségek Házában.

hiba beküldése

A vetítéseket közönségtalálkozó, koreai és magyar rendezők, valamint magyar filmkritikusok koreai filmiparral kapcsolatos beszélgetése egészíti ki. Az alkotásokat a közönség ingyen, eredeti nyelven, magyar felirattal tekintheti meg – mondta el Pálffy Dóra, a Koreai Kulturális Központ szóvivője az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A filmfesztivál november 10-i megnyitóján két táncelőadást, valamint a Hong Szang-szu rendezte Egy másik országban című drámát tekinthetik meg az érdeklődők.

Bakos Edit, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója kiemelte: a fesztivált a műfaji sokszínűség jellemzi, hiszen az akciófilmektől kezdve a thrilleren és a kosztümös alkotásokon át dokumentumfilmek és felnőtteknek szóló animációs filmek is szerepelnek a programkínálatban. Mint mondta, az Urániában 16 koreai mozgóképet vetítenek, ismétlésekkel együtt összesen 19 előadásra várják az érdeklődőket.

A fesztiválon – amelyet hetedik alkalommal rendeznek meg – látható többek között A Berlin-akta című akciófilm, amelynek története egy koreai titkosügynök és egy fegyverkereskedő kalandjait követi nyomon. A történet Berlinben játszódik, amely korábbi megosztottságával a kettészakadt Koreát jelképezi.

Az Együtt – Hajrá, Korea! című dráma Észak- és Dél-Korea első olyan asztalitenisz-csapatáról szól, amelynek tagjai közösen készülnek a nemzetközi megmérettetésre. A Ködbe veszve című thriller észak-koreai és kínai illegális bevándorlók sorsát mutatja be, akik teherhajón indulnak Dél-Koreába.

A csütörtöki napon rövidfilmeket és egész estét betöltő mozgóképeket is vetítenek, többek között a Ri Dzsong-bum rendezte Bácsi című akciófilmet és Han Dzse-lim Az arcfelismerő című drámáját, valamint a Vendég és a Biciklitolvaj című rövidfilmeket. A keddi és csütörtöki vetítés után Dzsung Jon-Dzsu színésznővel, a Vendég című rövidfilm főszereplőjével közönségtalálkozón ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Pénteken vetítik egyebek mellett A mi lányunk című drámát és a Frontvonal című háborús akciófilmet, valamint Pálfi György Szabadesés című, dél-koreai támogatással készült filmjét is. Utóbbit kedvezményes áron tekinthetik meg az érdeklődők. Ezen napon a közönség beszélgetést hallhat a dél-koreai és magyar filmművészetről, ahol a Mi lányunk rendezője, Min Jong-gun és Pálfi György, a Szabadesés alkotója is jelen lesz.

Vincze Teréz filmesztéta azt hangsúlyozta, hogy a “koreai film fantasztikus szezonban van, szárnyal.” Elmondta: Koreában tavaly a tíz legsikeresebb film közül 9 koreai gyártású volt és csupán egy amerikai, az Iron Man. A filmfesztiválon két élvonalbeli filmet is megtekinthet a közönség, a Berlin-aktát és Az arcfelismerő címűt.

A filmfesztiválról részletes információkat a koreaifilm.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Tornyospálcai gyilkosság – Az ügyvéd szerint letartóztatási okok nem állapíthatóak meg, büntetlen előéletű a férfi
Nyíregyháza, Tornyospálca - Reggel elvitte a munkásokat dolgozni, majd hazament és huszonötször mellbe szúrta [...] tovább »
Mennyi az idő? Igazi kihívás ez a karórás matekfeladvány!
Nem könnyű feladvány, de azért nem is lehetetlen megoldani ezt a karórás feladatot: a feladat az, hogy az előző [...] tovább »
Holtan találtak egy nőt Mezőnyárádon
Mezőnyárád - Mezőnyárádon, január 23-án az esti órákban otthonában holtan találtak egy 71 éves nőt. tovább »
Különleges bormustra lesz Debrecenben
Debrecen - A bor a világ egyik csodáját jelenti az ember számára. tovább »
Iszapömlés – Az elsőrendű vádlott ma sem cselekedne másként, mint hét és fél éve
Győr - Ma sem gondolja, hogy bármit másképp kellett volna tennie - mondta a Magyar Alumínium Termelő és [...] tovább »
Hoffmann Rózsa: az ET elfogadta a kisebbségi nyelvek védelmét szorgalmazó jelentést
Brüsszel, Strasbourg - Az Európa Tanács elfogadta a regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Pingpongverseny lesz Debrecenben, bárki indulhat, aki szeretne
Debrecen - A II. Hungaro Impex Egészségnap keretein belül Nyílt Asztalitenisz Versenyt rendeznek a hétvégén [...] tovább »
Futsal Visegrádi Négyek Tornája – Újabb súlyos magyar vereség
Budapest - A magyar futsalválogatott ötgólos vereséget szenvedett Szlovákiától a debreceni Visegrádi Négyek [...] tovább »
Visegrád Kupa-döntő: A hokilutri nem hozott szerencsét a DVTK Jegesmedvéknek Nyitrán
Miskolc - A HK Nitra nyerte a Visegrád Kupát a kedd este rendezett visszavágó mérkőzésen. tovább »
A vár lovagtermében díjazták a focibírákat Miskolcon
Miskolc - Szombaton este igazán remek környezetben, a diósgyőri vár lovagtermében tartották az MLSZ [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Orosz média: az orosz jégkorong-válogatott több kulcsjátékosa sem szerepelhet az olimpián
Moszkva - Nem szerepel a téli olimpiára meghívandó orosz sportolók listáján az orosz jégkorong-válogatott több [...] tovább »
Jubileum: 25 éves születésnapját ünnepli a triatlon Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Nagyon büszkék a ­Világkupára, és a ­Triatlon Nagyhétre is Tiszaújvárosban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása