Frissítve:

Körbekerékpározta a Földet 152 nap alatt egy brit nő

Körbekerékpározta a Földet 152 nap alatt egy brit nő
London, 2012. december 23., vasárnap (MTI) – Visszaérkezett a hét végén Nápolyba Juliana Buhring, aki kerékpárjával 152 nap alatt pedálozta körbe a Földet. Ő az első nő, aki biciklin tett meg mintegy 29 ezer kilométernyi utat.

hiba beküldése

Amikor a dél-olasz városból júliusban útnak indult, kevesen hitték, hogy a 32 éves angol nyelvtanár vállalkozása sikerrel jár. Tizennyolc országot érintett útján, Indiában betegséggel küszködött, Törökországban kutyák, Ausztráliában madarak támadtak rá – írta a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.

“Szürreálisnak tűnik, hogy le kell állnom. Még nem teljesen fogtam fel, hogy nem kell minden reggel öt órakor kelni és nyeregbe pattani. Meglepően jó állapotban érzem magam” – hangoztatta, amikor begördült Nápolyba.

Buhring úgy érzi, hogy az út utolsó szakasza volt a legnehezebb: havazásban és helyenként mínusz kilenc Celsius-fokos hidegben tette meg az olaszországi szakaszt. “De 100 kerékpáros kísért a tengerparton Nápolyba, ami mókássá tette az egészet” – hangoztatta.

A fiatal nő útjával a Safe Passage Foundation nevű alapítvány munkájára kívánta felhívni a figyelmet, amely a vallási szektákban nevelkedett és onnan kitörni vágyó gyermekeket, fiatalokat segíti. Nem titkolt célja volt az is, hogy Guinness-rekordot állít fel, ő lesz az első nő, aki körbekerékpározza a Földet. Most még várnia kell arra, hogy az illetékesek elismerjék eredményét.

A szabályzat szerint egyazon pontról kell elindulni és ugyanoda megérkezni. A több mint 39 ezer kilométer egy részét megteheti vízen és levegőben is, de legkevesebb 29 ezer kilométeren át kerekezni kell.

 

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma
Washington - Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma - jelentette hétfőn [...] tovább »
Előzetes online regisztrációhoz kötik a belépőjegy-vásárlást a Plitvicei-tavakhoz
Zágráb - Számos turista, köztük egy magyar család maradt belépő nélkül az elmúlt hetekben a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Hercegi utód – Fia született Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek
London - Fia született hétfőn Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása