Frissítve:

Könyvfesztivál – A Svájci írók sorozat három új kötetét mutatják be

Budapest, 2013. április 20., szombat (MTI) – Egy ötvenes évekből származó, reneszánszát élő útleírással és két versszerűen tömör, minimalista regénnyel bővül a Bookart Kiadó tavaly indított Svájci írók sorozata az XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

hiba beküldése

Hajdú Farkas Zoltán, a csíkszeredai kiadó főszerkesztője és a sorozat szerkesztője az MTI-nek elmondta: Nicolas Bouvier Világunk járása című kétkötetes útleírását Nyugat-Európában az utazóirodalom Bibliájának tartják, mostanság fedezték fel újra. Az akkor 24 éves író 1953-ban utazott át egy barátjával Jugoszlávián, Görögországon, Törökországon, hogy elérjenek Iránba, majd Afganisztánba. A később Japánt és Srí Lankát is bejárt Bouvier-t a szerkesztő úgy jellemezte: nagy humanista, aki az emberben a legjobbat szólítja meg és hozza ki belőle.

Egészen más Adelheit Duvanel Anyám kalapjára című regénye, amely magányos, kilátástalan életet élő hőseiről rövid, feszesen megírt látlelet ad – jellemezte a kötetet a szerkesztő. A harmadik könyv szerzőjét, Klaus Merzet pedig úgy mutatta be: talán az egész német nyelvű irodalom legnagyobb minimalistája, akinek a Jakob alszik című, mindössze 70 oldalas regényét óriási műnek tartják. Maga az alcím is – Voltaképpen egy regény – a mű rövidségével folytat párbeszédet.

Hajdú Farkas Zoltán a tavalyi könyvfesztiválon szintén három kötettel indított Svájci írók sorozat fogadtatását firtató kérdésre azt válaszolta: a magyarországi vezető kulturális lapok nagyon jó kritikákat közöltek arról, a vártnál sokkal jobb a visszhangja. Elmesélte: a sorozat ötlete még 2010-ből származik, és egy társadalomtudományi modellnek, a “keleti Svájc” elképzelésnek állít emléket Erdély és Svájc, e két többnyelvű és több kultúrájú terület irodalmi összekapcsolásával.

A szerkesztő elmondása szerint az volt a szándékuk a sorozattal, hogy olyan, világirodalmi értékű svájci írókat jelentessenek meg magyarul, akiket a magyar olvasó még nem ismer. Ezt az is indokolta, hogy Magyarországon, bár van két-három svájci szerző, akinek a műveit kiadják, azok csak a Friedrich Dürrenmatthoz hasonló nagy nevek, akik már nem is svájciként, hanem inkább világhírű íróként ismertek – tette hozzá.

A sorozat jövőjéről szólva Hajdú Farkas Zoltán elmondta: Werner Morlanggal, a műveket kiválasztó svájci irodalomtudóssal eleve kilenc kötetesre tervezték a sorozatot, és már az utolsó hármas is előkészület alatt áll. Ám terveik szerint megjelentetnek egy tizedik, kísérőkötetet is, amelyben a kilenc szerzőről írt tanulmányokat, velük készült interjúkat gyűjtenek majd össze. Ezzel egy időre lezárják a sorozatot, de, ahogy a szerkesztő mondta, jelentkezett olyan igény, hogy Gerhard Meiernek és Klaus Merznek újabb köteteit is adják ki. Így például a tervek szerint megjelentetik Meier Holtak szigete-tetralógiájának mind a négy kötetét, a tavaly kiadott első rész után következő másodiknak maga a sorozatszerkesztő lesz a fordítója.

A három új kötetet pénteken mutatták be a könyvfesztivál keretében. A budapesti Svájci Államszövetség Nagykövetségével és a ProHelvetia Alapítvánnyal közös rendezvényen részt vett az egyik szerző, Klaus Merz, a kötetek fordítói, Ádám Péter, Nádori Lídia és Rácz Péter, valamint Hajdú Farkas Zoltán.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Katasztrófavédelem: kétszáz településen folytatódik a szúnyogirtás
Budapest - Nyolc fővárosi kerületben és mintegy kétszáz településen, csaknem 60 ezer hektárnyi területen [...] tovább »
Malom festőtábor szerencsi művésszel
Szerencs - Évtizedes múltra tekint vissza az a „Malom” elnevezésű festőtábor, amelynek Szerencs [...] tovább »
Hetvenöt zenei produkció az idei Szerencsi Csokoládé Fesztiválon
Szerencs - Augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg az Országos Csokoládé Fesztivált Szerencsen, az esemény [...] tovább »
Majd hatszáz elfogott, több, mint hétszáz előállított személy a mérleg
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem volt éppen unalmas a rendőrök számára a négynapos hétvége az [...] tovább »
Potápi: felbecsülhetetlen a diaszpórában és a szórványban dolgozó ösztöndíjasok munkája
Budapest - A nemzetpolitika számára felbecsülhetetlen értéke van annak a munkának, amelyet a Kőrösi Csoma [...] tovább »
Két helyszínen tüntetnek az almatermelők az alacsony felvásárlási ár miatt Szabolcsban
Vásárosnamény - Félpályás útlezárással, tüntetésekkel tiltakoznak az almatermelők az ipari alma alacsony [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Csütörtöktől szombatig megyei jogú városok sporttalálkozója Nyíregyházán
Budapest - Csütörtöktől szombatig Nyíregyházán kerül sor a megyei jogú városok 16. sporttalálkozójára. tovább »
Az örök elégedetlenség viszi előre
Mád, Szerencs - Juhász Péter lett idén Magyarország leg­erősebb embere. tovább »
Lövészversenyt rendeztek Taktaharkányban
Taktaharkány - Takta Kupa elnevezéssel a közelmúltban elhunyt ­Madarasi Miklós, az MHSZ Klub egykori titkára [...] tovább »
Több mint száz focicsapat a Karnevál Kupán
Debrecen - A XXVIII. OTP Bank Karnevál Kupa Debrecen Város Nagydíja elnevezésű viadalt rendezték meg idén [...] tovább »
Minden jó, ha lesz sárkányhajó – nagy dobásra készülnek a nyíregyháziak
Nyíregyháza - Nyíregyháza ad otthont a Megyei városok XVI. Sporttalálkozójának csütörtöktől szombatig. tovább »
Újpest vs. Mezőkövesd – Mindenből egy a századik összecsapáson
Mezőkövesd - Úgy tűnt, hogy 3 pontot szerez a Mezőkövesd Zsóry FC, de végül „csak” döntetlent ért el. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása