Frissítve:

Konföderációs Kupa – Spanyol és uruguayi továbbjutás

Konföderációs Kupa – Spanyol és uruguayi továbbjutás
Fortaleza, Recife, 2013. június 23., vasárnap (MTI) – A világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott, valamint az uruguayi csapat jutott be az elődöntőbe a B csoportból a labdarúgó Konföderációs Kupán.

hiba beküldése

A vasárnapi zárófordulót hat ponttal váró spanyolok nagy lendülettel kezdtek Fortalezában a nigériaiak ellen, ennek eredményeként már a harmadik percben vezetést szereztek Jordi Alba révén. Ezután viszont az afrikai csapatnak is adódtak komoly gólszerzési lehetőségei, igaz, a spanyolok meg növelhették volna előnyüket: kétszer is remekül ugratták ki Roberto Soldadót, aki azonban mindkétszer a kapusba lőtt.

A második félidő első negyedórája hasonlóan alakult, kiegyenlített volt a játék, a Soldado helyére beállt Fernando Torres azonban egy perccel pályára lépése után egy szép fejessel megszerezte csapata második gólját. A következő percekben a spanyolok több nagy helyzetet dolgoztak ki, a nigériaiak pedig egyre kevésbé hitték el, hogy győzhetnek. Már csak azért is, mert a legnagyobb lehetőségüket is elhibázták. A spanyolok visszafogott futballal is magabiztosan győztek úgy, hogy a hajrában Jordi Alba még egyszer betalált.

A nap és a B csoport másik mérkőzésén az uruguayi válogatott a papírformának megfelelően fölényesen, 8-0-ra verte Recifében Tahiti együttesét. Utóbbi csapatban a harmadik mérkőzésen a harmadik kapus védhetett, az uruguayiak pedig három legeredményesebb játékosuk, Diego Forlán, Luis Suarez és Edinson Cavani nélkül kezdték az összecsapást.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):

B csoport, 3. forduló:

Spanyolország-Nigéria 3-0 (1-0)

gól: Jordi Alba (3., 88.), Torres (62.)


Spain 3-0 Nigeria Highlights 23/06/2013 by ifihighlights


Uruguay-Tahiti 8-0 (4-0)

————————

gól: A. Hernandez (2., 24., 45+1., 64. – utóbbi 11-esből), D. Perez (27.), Lodeiro (61.), Suarez (82., 90.)


Uruguay 8-0 Tahiti (Group B) by fasthighlights-2013


A csoport végeredménye: 1. (elődöntős) Spanyolország 9 pont, 2. (elődöntős) Uruguay 6, 3. Nigéria 3, 4. Tahiti 0

A további program:

szerda:

elődöntő:

Brazília-Uruguay, 21.00, Belo Horizonte

csütörtök:

elődöntő:

Spanyolország-Olaszország 21.00, Fortaleza

vasárnap:

bronzmérkőzés 18.00, Salvador de Bahia

döntő 24.00, Rio de Janeiro



További hírek a Sport kategóriából
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Kupasiker, a Mizse elleni készülődés jegyében
Nyíregyháza - A bajnoki fiaskót kupasikerrel igyekezett feledtetni a nyíregyházi SN. A férfi kézilabda Magyar [...] tovább »
Különben nem szállnak ki ép bőrrel…
Újfehértó - Közel volt a betonoszlop, de az újfehértói futballisták baj nélkül megúszták a balesetet. tovább »
Próba, szerencse, egy kis izgalom sosem árt
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Az Ibrány és Nagyhalász hazai pályán törekszik bravúrra, a Nagyecsed idegenben hajt a [...] tovább »
Jövőre a TV2 Csoport is ad BL-mérkőzéseket
Budapest - Újabb sportjogot szerzett meg a TV2 Csoport, jövőre elhozza nézőinek az európai klubfutball [...] tovább »
Sényő: elszántságban nincs hiány
Sényő - Ez nem akármilyen hét lesz a megyei első osztályban szereplő Sényő-Carnifex számára. A bajnokságban [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – A Veszprém 20, a Szeged 14 góllal győzött
Veszprém - A papírformának megfelelően a címvédő Veszprém, illetve a Szeged is sima győzelmet aratott a férfi [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása