Frissítve:

Költségvetés – PDSZ: pedagógusokat bocsáthatnak el a forráskivonás miatt

Budapest, 2014. november 3., hétfő (MTI) – A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint százmilliárd forintos forráskivonást hajtanak végre a középfokú oktatás területén, ami miatt pedagógusokat bocsáthatnak el.

hiba beküldése

Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, régen látott megszorítás a 2015-ös költségvetésből kiolvasható forráskivonás, amelynek legnagyobb vesztese a középfokú oktatás lesz.

Elmondása szerint jelentősen csökkenteni fogja a közoktatás spektrumát a forráskivonás, és úgy mérséklik a középfokú oktatásban résztvevők számát, hogy csökkentik a párhuzamosan indítható osztályok számát. Ez viszont előre vetíti, hogy kevesebb diákhoz kevesebb tanár is kell – fűzte hozzá.

Mendrey László azt kérte a parlamenti képviselőktől, hogy a költségvetés közoktatásra vonatkozó részét tárgyalják újra vagy ne fogadják el.

Jelezte, hogy levelet küldött minden szakszervezetnek, amelyekkel 2011-ben megalakították a sztrájkbizottságot, és arra kérte őket, hogy egyeztessenek a következő lépésekről. Hangsúlyozta: ha nem jutnak eredményre a képviselőkkel, akkor “van oka” a sztrájkbizottsági tárgyalásoknak, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor el kell gondolkodni a további érdekérvényesítő lépésekről. Kérdésre válaszolva elmondta, nem tartja kizártnak sem az utcára vonulást, sem a sztrájkot.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Prisztás-gyilkosság – Rohác beismerő vallomást tett
Budapest - Jozef Rohác kedden beismerte a rendőrségen, hogy több mint két évtizede ő ölte meg Prisztás [...] tovább »
Hőség – Visszavonták a vörös kódot
Budapest - Visszavonták a hőség miatt korábban kiadott vörös kód figyelmeztetést - írta az Emberi Erőforrások [...] tovább »
Sziget – Látogatócsúcs, több mint félmillió fesztiválozó
Budapest - Bár pontos szám csak szerdára várható, biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget. Kádár Tamás [...] tovább »
Elektromos kerékpárokat töltő hálózat létesült a Balatonnál
Siófok - Elektromos kerékpárokat töltő hálózat kezdte meg működését a Balaton körül, 14 [...] tovább »
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
London - Az e-cigaretta belélegzett párája károsíthatja az immunrendszert - állapította meg egy új brit [...] tovább »
Végre boldog vagyok, miért bántanak érte?
Debrecen - „Barátként empatikusnak kell maradnunk, de persze nem kell feladni minden elvárásunkat, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Igencsak kupán vágták a rakamaziak a Tarpát
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szerda estére kiderül, hogy melyik négy megyei focicsapatunk léphet majd pályára két [...] tovább »
Tour de Hongrie – Svájci siker az esős prológon, Lóki a 22.
Siófok - A svájci Patrick Schelling nyerte a keddi prológot Siófokon a Tour de Hongrie országúti kerékpáros [...] tovább »
Fernando Alonso az idény végén visszavonul a Forma-1-től
London - A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso az idény végén visszavonul a Forma-1-től. tovább »
Három játékosra van még szüksége a Phoenixnek
Tiszaújváros - A csapatépítés miatt a feljutás egyelőre nem lehet cél az újvárosi klubnál. tovább »
Kerékpár: Barcikán
Kazincbarcika - A hétvégén, vasárnap Kazincbarcikán, a Csónakázó tónál rendezték meg – a Team3K és a [...] tovább »
Nyírbátori FC: Egygólos meccs volt, ám végül a vendégek örültek
Nyírbátor - Szilágyi Krisztián nem érti, csapata miért csak a kiállítás és a tizenegyes után kezdett el [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása