Frissítve:

Költségvetés – Budapesti fejlesztésekre több mint százmilliárd, turisztikára 84 milliárd forint jut

Budapest – A Miniszterelnökség és a hozzá kapcsolódó intézmények, programok, előirányzatok 790 milliárd forintos, a Miniszterelnöki Kormányiroda 183 milliárd forintos, míg a Miniszterelnöki Kabinetiroda 122 milliárd forintos kiadással számolhat a szerdán benyújtott jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint. Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésére közel 109 milliárd forint, míg turisztikára 84 milliárd forint lesz 2019-ben.

hiba beküldése

A Miniszterelnökség kiadásai idén még 870 milliárd forintra rúgtak, a 2019-es költségvetésben a tárca előirányzatai között azonban már nem szerepel az országvédelmi alap, vagy a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata.

Az Országgyűlés honlapján olvasható előterjesztés szerint a Miniszterelnökség fejezete több mint 51 milliárd forintos bevétellel számol, így a tárca költségvetési támogatása várhatóan 738 milliárd forint lesz.

Maga a minisztérium a tavalyi szűk 30 milliárd helyett idén közel 26 milliárd forinttal gazdálkodhat. Egymilliárd forinttal több lesz azonban személyi juttatásokra és négymilliárd forinttal lesz több dologi kiadásokra. Beruházásokra az idei 8 milliárd forint helyett 438 millió lesz.

Az ideihez képest némileg kevesebb forrásból, 227 milliárd helyett 224 milliárd forintból gazdálkodhatnak a fővárosi, a megyei és a járási kormányhivatalok. Beruházásokra 4,4 milliárd forintja lesz a hivataloknak. A hivatalok – az ideihez hasonlóan – 41 milliárd forintnyi működési bevétellel számolhatnak.

Külön soron szerepel Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztése, erre közel 109 milliárd forint lesz. Kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházásokra 7,2 millió forint működési és 2 milliárd forint felhalmozási kiadás van tervezve a javaslatban. A Bozsik Stadion fejlesztésére 3,4 milliárd forintot terveznek.

A Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatásának sorában 2 milliárd forint működési és 88,7 milliárd forint felhalmozási kiadás szerepel.

A javaslatban 50 millió forint van a Bocuse d’Or versenyek támogatására. A Nemzeti Hauszman Tervre az idei 2 milliárd forint helyett jövőre több mint 10 milliárd forint lesz. A Modern városok programra 150 milliárd forint helyett 135 milliárd forintot fordíthat a kormány.

A Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. tőkeemelésére ismét csaknem 107 milliárd forintot irányoz elő a tárca.

Több pénz jut az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpontnak, az idei 600 millió forint helyett 850 millió forint.
A most létrejött Miniszterelnöki Kormányiroda 183 milliárd forintos kiadással számolhat, 6,7 milliárd forintos bevétele mellett. Ide került a szerencsejáték-felügyelet, amely jövőre 1,5 milliárd forintot költhet.

Itt szerepelnek olyan központi kezelésű előirányzatok, mint a szerencsejátékból befolyó 4,8 milliárd forintos koncessziós díj, a dohánytermékek kiskereskedelmének 1,3 milliárd forintos koncessziós díja, az MFB Zrt. összesen 500 millió forintos támogatása vagy a Magyar Közút Zrt. hétmilliárd forintos tőkeemelése.

A kormányiroda működésére 1,5 milliárd forint lesz, ebből 206 millió forint beruházásokra.

Turisztikai előirányzatok kerültek a Miniszterelnöki Kabinetirodához, ezért a idei 26 milliárd forint helyett jövőre 122 milliárd forintból gazdálkodhat. A kabinetiroda 50 millió forintos bevétellel is számolhat.

A kabinetiroda működésére az ideivel nagyjából azonos összeg, 3,8 milliárd forint lesz.

Az idei költségvetés szerint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal idén 417 millió forintból, jövőre már 444 millió forintból gazdálkodhat.

Kormányfői protokollra 497 millió helyett jövőre 493 millió forint lesz. Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra 20 milliárd forint helyett 29 milliárd forintot terveznek.

Turisztikai célelőirányzatra és turisztikai fejlesztési célelőirányzatra 84 milliárd forint szerepel a büdzsében az idei, még a fejlesztési minisztérium fejezetében szereplő 53 milliárd forint helyett.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az élőhelyét keresi bocsával az anyamedve
Mezőkövesd, Miskolc - Kedden délután Mezőkövesd határában járt a „megye mackója”, így a haladási [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. június 19.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
ELTE-s kutatók terepkísérlettel cáfolták a zebracsíkok régóta feltételezett hűtő hatását
Budapest - Az eddig született hipotézisek egyike szerint a napsütésben a zebracsíkok fölött, a fekete és fehér [...] tovább »
Palackozott üdítőitalt vontak ki a forgalomból
Budapest - Vegyszerre emlékeztető szagú, 1,5 literes Jana eper és guava ízű üdítőitalt vontak ki a [...] tovább »
Szijjártó: az erős EU csakis erős tagállamokra épülhet
Budapest/Stockholm - Erős Európai Unió csakis erős, versenyképes tagállamokra épülhet - hangsúlyozta [...] tovább »
Szerdán is nagyon erős lesz az UV-sugárzás
Budapest - Szerdán is nagyon erős UV-B sugárzás várható - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Szalah sem segített Egyiptomon, továbbjutás küszöbén a házigazda
Szentpétervár - A házigazda orosz válogatott 3-1-re legyőzte az egyiptomi csapatot kedden az A csoport második [...] tovább »
Vb-2018 – A csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság A csoportjának keddi, 2. fordulós eredménye. tovább »
Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott új szakvezetője
Budapest - Marco Rossi váltja a belga Georges Leekenst a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján. tovább »
Vb-2018 – Japán visszavágott Kolumbiának a brazíliai vereségért
Szaranszk - Japán meglepetésre 2-1-re legyőzte a harmadik perctől emberhátrányban futballozó Kolumbiát kedden a [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – A spanyolok ötméterespárbajban legyőzték a horvátokat
Budapest - Spanyolország ötméterespárbajt követően 13-10-re legyőzte Horvátországot a férfi vízilabda [...] tovább »
Tolvanen marad a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
Budapest - Jarmo Tolvanen, a magyar jégkorong-válogatott finn szövetségi kapitánya kedden egy évvel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása