Frissítve:

Költségvetés – A Jobbik tiltakozik az oktatást érintő forráskivonások ellen

Budapest, 2014. november 6., csütörtök (MTI) – A Jobbik tiltakozik az alapítványi iskolák, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a felsőoktatás forrásainak szűkítése ellen.

Dúró Dóra, az Országgyűlés kulturális bizottságának jobbikos elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy értékelt: több iskolára végzetes lehet a forráskivonás.

Kifejtette: az alapítványi iskolák támogatása például a benyújtott költségvetési javaslat szerint csak 75 százaléka lesz az államiakénak, ugyanakkor ezek az intézmények a közhiedelemmel ellentétben nem a gazdag gyerekek iskolái, hanem speciális segítő intézmények, ahol hátrányos helyzetűek tanulnak. Ezen intézmények nem tudnak tandíjat emelni, mert azt a családok nem tudnák kigazdálkodni – tette hozzá, jelezve: politikai akarat kellene a fennmaradáshoz szükséges néhány milliárd forintos kiegészítéshez.

Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy a Kliknek 2014-re 484 milliárd forintot irányoztak elő, majd év közben további mintegy 60 milliárd forinttal emelték a keretét. A 2015-re tervezett 524 milliárd forint 20 milliárddal kevesebb, mint amit az intézmény eddig felhasznált idén – mutatott rá.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálos közlekedési baleset történt Vasban
Szombathely - Egy ember meghalt, amikor hétfőn reggel a Vas megyei Tömörd közelében egy alsórendű úton két [...] tovább »
Hamisítás miatt Magyarországon évente több mint 217 milliárd forint veszteség keletkezik
Budapest - Magyarország a vizsgált kilenc ágazatban zajló hamisítások miatt évente 217,329 milliárd forint [...] tovább »
Az E.ON idén is felfüggeszti az ünnepek idejére a kikapcsolást
Budapest - Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az E.ON csoport felfüggeszti a tartós számlatartozások miatti [...] tovább »
FM: elindult a téli szezonális élelmiszer-ellenőrzés
Budapest - Elindult az egész országra kiterjedő téli szezonális élelmiszer-ellenőrzés, amely egészen december [...] tovább »
Nyílt levelet írt a Reszasz a fiatal szakorvosok bérrendezésével kapcsolatban
Budapest - Nyílt levélben fordult a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) az Emberi Erőforrások [...] tovább »
Szakszervezet: a kormányhivatalok nem tudják kézbesíteni az utalványokat
Budapest - A járási kormányhivatalokon keresztül nem biztosítható a kormány által a nyugdíjasoknak juttatandó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két ökölvívó címmérkőzés a Kalászi Sportcsarnokban
Budapest - Két ökölvívó címmérkőzést rendez december 17-én a Kalászi Sportcsarnokban a Felix Promotion [...] tovább »
Ökölvívó ob – Több mint száz nevező, Harcsa nem indul
Budapest - Az eddigi nevezések alapján nagy mezőny, 126 bokszoló vesz részt a férfi ökölvívó országos [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Kedden rajt Windsorban, 15 magyarral
Budapest - Tizenharmadik alkalommal találkoznak a legjobb úszók rövidpályás, vagyis a normál 50-es helyett 25 [...] tovább »
Nők is indulnak jövőre a Bocskain
Debrecen - A Magyar Ökölvívó Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján dr. Csötönyi Sándor MÖSZ-elnök és [...] tovább »
Mindig úgy készül, játszani fog
Debrecen - A Loki kapusa, Verpecz István beugrott a Videoton ellen Danilovics helyett, és nem rajta múlott a vereség. tovább »
Kontinenstornán bizonyíthattak a karatékák
Debrecen - Badacsonyi Sára és Ecsedi Zoltán érmekkel tértek haza az Eb-ről. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása