Frissítve:

Kokárdás napok a szabadság fővárosában

Kokárdás napok a szabadság fővárosában © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját ünnepeljük.

hiba beküldése

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából Kokárdás napok címmel rendez programokat Debrecen több kulturális, közművelődési és oktatási intézménye március 13. és 16. között. Erről tartottak sajtótájékoztatót a szervezők kedden a Református Kollégium Oratóriumában. A Kokárdás napok a „Debrecen a szabadság fővárosa” elnevezésű programsorozat részeként vonultatja fel ünnepi eseményeit.

A Kokárdás napok már szerda délelőtt elkezdődnek, ugyanis az Ifjúsági Házban középiskolás diákoknak tart interaktív megemlékezést a Dilemma Drámaszínpad. Komolay Szabolcs alpolgármester a a programsorozatot beharangozó keddi rendezvényen úgy fogalmazott: akit megérint a város történelme, elgondolkodik, milyen sorsfordító dolgok történtek ezek között a falak között. – A Bocskai Lövészdandárral, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel és a Déri Múzeummal közös célunk, hogy méltóan kell ünnepeljünk, hiszen 171 évvel ezelőtt olyan polgárosodási folyamat indult el, amely az ország fejlődéséhez vezetett – mondta.

A honvédség is tiszteleg

Berkecz Gábor, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója a beharangozón arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Honvédség 171 éve született meg, ezért a honvédelmi középiskolának olyan értékeket kell közvetítenie, melyek a haza, a katonák, a hősök és a honvédség tiszteletére irányulnak. Március 14-én 11 órától a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és a Kodály Zoltán Ifjúsági Fúvószenekar a tavaly teljes körűen felújított Honvédtemetőben emlékezik meg katonahőseinkre.

Fotó: Molnár Péter

Történelem és emlékezet

A Déri Múzeum ad majd otthont a március 14-én megnyíló, „Kossuth Lajos azt üzente” elnevezésű kiállításnak. Március 29-én Történelem és emlékezet címmel rendeznek konferenciát a múzeumban, ahol az emlékezet témakörében budapesti és kolozsvári előadókat is hallhatnak az érdeklődők – tájékoztatott dr. Lakner Lajos, a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese.

Kicsiknek, nagyoknak

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy idén családi rendezvények is várják a debrecenieket. Ilyen lesz a Kolompos együttes koncertje március 15-én, valamint a Kokárdás napok egyik záróprogramja, a március 16-i Kormorán-koncert. Családi programnak ígérkezik az ORT-IKI Báb-és Utcaszínház március 15-ei előadása is Huszárok és muszkák csatája címmel.

Fotó: Molnár Péter

Ünnepélyes masírozás

„Nem sokaság, hanem lélek…” címmel korabeli indulókra sétálhatnak az érdeklődők a Debreceni Helyőrségi Zenekar vezetésével, a Hajdú-Bihar Megyei Lovas és Huszárhagyomány-őrző Egyesület kíséretével. A masírozás megidézi a 170 évvel ezelőtti eseményeket, amikor a magyar szabadság első évfordulóját Debrecenben egész napos hivatalos rendezvénnyel ünnepelték. Az állomáshelyeken közreműködnek az Ady Endre Gimnázium diákjai, az Alföld Színpad, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Debreceni Népi Együttes. A városi ünnepség március 15-én 9 órakor az országzászló-felvonással kezdődik, majd Papp László polgármester mond beszédet a Kossuth téren.

SZD



További hírek a HAON lakóhelyem kategóriából
Eb: ismét jégbe borul a debreceni Főnix Csarnok
Debrecen - Kósa Lajos szerint a szervezéssel biztosan nem lesz gond, hiszen bejáratott csapatuk van. tovább »
Friss hajtások a 28. Tavaszi Tárlaton
Debrecen - Idén hatvan alkotó nyolcvannyolc műve tekinthető meg a kiállításon. tovább »
Az országot büntették meg
Kaba - Válasz 4 évig nem jött az Uniótól, csak 12 év után a támogatás egy részének kötelező visszafizetése. tovább »
Negyvenévesen már nem a diszkókat járja
Debrecen - A Loki exjátékosa, Bodnár László megnősült, és gyermeke született, ezért már nem DJ, hanem edző. tovább »
Egy szobában a kedvencekkel
Hajdúböszörmény - Állatai nemcsak a szobája lakói, hanem az élete részei is, családtagként tekint rájuk. tovább »
Nem jutott messzire a keresett kamionsofőr
Debrecen - A rendőrök előállították azt az ittas kamionsofőrt, aki szalagkorlátnak ütközött Debrecenben, majd [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kajak-kenu vb – Önkénteseket toboroznak Szegedre
Budapest - Zajlik az önkéntesek toborzása az augusztusi, szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu [...] tovább »
Eb-selejtező: úgy vélik, a magyarok hangja erősebb lesz
Budapest, Dunaszerdahely - A dunaszerdahelyiek szerint a lelátón mi leszünk az aktívabbak. tovább »
Hárman is ott lesznek a döntőben a Kagamiból
Debrecen - A Kyokushin Karate Diákolimpia elődöntőjét rendezték meg március 9-én Debrecenben. Huszonnyolc [...] tovább »
Eb: ismét jégbe borul a debreceni Főnix Csarnok
Debrecen - Kósa Lajos szerint a szervezéssel biztosan nem lesz gond, hiszen bejáratott csapatuk van. tovább »
360 fokos videó: a ralisok idén is felszántották a salakpályát
Debrecen - Évek óta bevett szokás, hogy március 15-én tartják a KZ Invest Kupa első fordulóját Debrecenben – [...] tovább »
Szlovák-magyar – Minden szurkoló személyazonosságát ellenőrzik majd
Budapest - A rendezők minden szurkoló személyazonosságát ellenőrzik majd a csütörtöki (20.45) szlovák-magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása