Frissítve:

KKM: a magyar közösségről neveztek el hidat Sao Paulóban

Budapest, 2015. augusztus 25., kedd (MTI) – A Magyar Közösség hídja elnevezést kapta egy forgalmas átkelő a brazíliai Sao Paulóban, az állam kormánya ezzel szerette volna kifejezni köszönetét a magyar diaszpórának a város és az állam építésében, fejlesztésben szerzett érdemeiért – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI-vel.

hiba beküldése

A tárca közleményében kifejtették: Geraldo Alkcmin, Sao Paulo állam kormányzója aláírta azt a dekrétumot, amely a húszmilliós metropolisz egyik legforgalmasabb közúti hídjának új elnevezéséről dönt. A határozat kihirdetésétől fogva a napi kétmilliós forgalmat bonyolító átkelő a Magyar Közösség hídja nevet viseli.

A híd abban a kerületben található, amely a múlt században az ottani magyar közösség központja volt.

A határozat kihirdetésével Sao Paulo állam kormánya ki akarta fejezni köszönetét a magyar diaszpórának a város és az állam építésében, fejlesztésben játszott elévülhetetlen érdemeiért – írták.

A KKM emlékeztetett: Sao Paulo állam és annak hasonló nevet viselő fővárosa ad otthont a legnagyobb, 80-100 ezresre becsülhető dél-amerikai magyar diaszpórának. A magyarság jelentős szerepet játszott a város és az állam építésében, iparosításában, valamint kulturális életének fejlesztésében.

A magyar kormány a déli nyitás politikájának részeként megerősítette jelenlétét a legnagyobb dél-amerikai államban: Magyarország ez év tavaszán újranyitotta a 2010-ben bezárt Sao Pauló-i főkonzulátust, amely ismét ellátja a jelentős szórványmagyarság, valamint az odalátogató magyarok érdekeinek védelmét, továbbá segíti a kereskedelmi, üzleti és kulturális kapcsolatok kibontakozását.

A hidat az október 23-i megemlékezések keretében avatják fel ünnepélyesen – áll a minisztérium közleményében.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Facebookos tolvaj Mezőkövesden: öt nap elzárás
Miskolc, Mezőkövesd - Élőben közvetítette, ahogy lopott a boltból. Rendőr buktatta le. tovább »
Az Európai Unió 250 millió eurót biztosít a Szajol és Debrecen közötti vasútvonal fejlesztésére
Brüsszel - Csaknem 250 millió euró (mintegy 78 milliárd forint) összegű finanszírozást biztosít az Európai [...] tovább »
Áttörés a mellrákkutatásban
Debrecen - Az emlődaganat kialakulásához vezető, eddig ismeretlen folyamatot fedeztek fel a Debreceni Egyetem [...] tovább »
Ismét szennyezett fűszerköményre figyelmeztet a Nébih
Budapest - Ismét szennyezett fűszerköményre figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. április 26.
Budapest- Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Választás 2018 – Lázár: visszatértem, maradok és küzdök tovább
Makó - Visszatértem, maradok és küzdök tovább - üzente szimpatizánsainak és ellendrukkereinek Lázár János [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A sényői pezsgőzés még várat magára
Sényő - A kanizsaiak vezető gólja is kellett ahhoz, hogy összekapja magát a szabolcsi listavezető az Amatőr-kupa [...] tovább »
Nyíregyházi Kosársuli – Győzni és tapasztalathoz jutni
Nyíregyháza - Az idegenben felülmúlt győri csapat a Nyíregyházi Kosársuli szombati vendége. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Kulcsmeccs az előrelépéshez
Kisvárda - Ha hatodik akar lenni a Kisvárda, egy meglepetésgyőzelmre is szüksége lenne – akár vasárnap. tovább »
Hell 24. Miskolc Rallye – Ezeken a szakaszokon hajtanak a pilóták
Miskolc – A Hell 24. Miskolc Rallye-n zajló versenyek térképei itt is elérhetőek. tovább »
A Sényőé az Amatőr-kupa!
Sényő - Hátrányból fordított a Nagykanizsa elleni csütörtöki fináléban a szabolcsi éllovas. tovább »
Nyíregyházi Sportcentrum – Hosszabbításban kiharcolt sikerrel kezdtek
Nyíregyháza - A címvédő nyíregyháziak tavaly is a Vasas elleni győzelemmel indították a junior fiú [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása