Frissítve:

Kivégzett az utcán egy férfit, majd egy másik késsel próbálta megtéveszteni a zsarukat

Halálosan megszúrta, majd patakba hajította a kést Halálosan megszúrta, majd patakba hajította a kést - © Fotó: police.hu
Szeged – Egy szórakozóhelyen került összetűzésbe két társaság szeptember 27-én hajnalban, A vita az utcán folytatódott, és dulakodásba torkollott. Mindeközben több szúrás ért egy szegedi férfit.

hiba beküldése

– Az áldozat barátja hívta a segélyhívó számot. A mentők már nem menthették meg a férfi életét, a helyszínen belehalt sérüléseibe – mondta Móricz Péter alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője. – Adatgyűjtésbe, tanúkutatásba kezdtünk. Elemeztük a környék térfigyelő kameráinak felvételeit, a mosonmagyaróvári rendőrök a felvételeken felismertek néhány férfit, akik jelen voltak a dulakodásnál. Kihallgattuk őket, és azonosítottuk azt a három szerb–magyar állampolgárságú férfit, akik szóváltásba keveredtek az áldozattal. Így jutottunk el a városban vendégmunkásként dolgozó Sz. Csongorhoz, akit szeptember 27-én délután mosonmagyaróvári albérletében elfogtunk.

Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi beismerő vallomást tett. Elmondása szerint a későbbi sértett és barátai kezdték a vitát, amit utcai dulakodás követett. Ekkor került elő az a kés, amellyel kétszer megszúrta az áldozatot, majd a barátaival elmenekült. A másik két férfit a zsaruk tanúként hallgatták ki.

A gyanúsított próbálta félrevezetni a nyomozókat: az albérlete közelében egy patakba beledobott egy piros nyelű kést, az elkövetés eszközét pedig elrejtette a bérelt ház udvari fészerében.

– Beismerő vallomása után a bűncselekmény helyszínén is elmondta, mi történt, és megmutatta az eldugott kést is – folytatta Móricz Péter. – Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottunk ellene eljárást, az ügyészségen kezdeményeztük előzetes letartóztatásának indítványozását.

– Zsaru Magazin –



További hírek a Magyarország kategóriából
Németh Szilárd: ma is szükség van a nándorfehérvári hősiességre
Budapest - Napjainkban is szükség van az 1456-os nándorfehérvári diadalnál tanúsított hősiességre - mondta a [...] tovább »
Meleg, de többször esős idő várható a jövő héten
Budapest - A sok napsütés mellett a jövő héten is többször várható eső. Ezzel együtt marad a meleg, [...] tovább »
Felfüggeszti a várakozást Orbán Viktor parlamenti dolgozószobája előtt Varga-Damm Andrea
Budapest - Felfüggeszti a várakozást Orbán Viktor parlamenti dolgozószobája előtt a jobbikos Varga-Damm Andrea, [...] tovább »
OGY – Több mint ötven törvényjavaslatról döntött a Ház a választás óta
Budapest - Összesen ötvennégy törvényjavaslatot és tizenkét parlamenti határozatot fogadott el az [...] tovább »
Hangfoglaló Program – 738 millió forint az ötödik évadra
Budapest - A Hangfoglaló Program ötödik évada pályázatainak lebonyolítására 738 millió áll rendelkezésre - [...] tovább »
Hódítsuk meg együtt Erdőbényét!
Erdőbénye - A földi javakban gazdag településen kitűnő kirándulóhelyekkel találkozhatunk. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Magabiztos hazai győzelemmel kezdett a Ferencváros
Budapest/Miskolc - A legutóbb ezüstérmes Ferencváros a vendég Diósgyőr 4-1-es legyőzésével rajtolt vasárnap a [...] tovább »
Sportközgazdász: Cristiano Ronaldo marketingértéke nagyobb, mint bármely más futballistáé
Budapest - A 33 éves portugál labdarúgó, Cristiano Ronaldo hozzáadott marketingértéke lényegesen nagyobb, mint [...] tovább »
Öttusa Eb – Ezüstérmes Marosi és a férfi csapat
Székesfehérvár - Ezüstérmet nyert Marosi Ádám a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság vasárnapi [...] tovább »
Véget ért a sóstói Fatum Property Kupa
Nyíregyháza - Vasárnap befejeződött a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.–Nyíregyházi Sportcentrum Strandfoci [...] tovább »
Szeretné megvédeni bajnoki címét a Szeged kézilabdacsapata
Szeged - Szeretné megvédeni a kézilabda NB I-ben kiharcolt bajnoki címét a MOL-Pick Szeged, amely hat játékost [...] tovább »
Öttusa Eb – Vörös Zsuzsanna: szinte az egész szakosztály benne van a szervezésben
Székesfehérvár - Jelentős részt vállal a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság szervezéséből az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása