Frissítve:

Kitoloncolták Kanadából Szegedi Csanádot

Washington, 2013. december 10., kedd (MTI) – Kitoloncolták Kanadából Szegedi Csanádot, a Jobbik volt európai parlamenti képviselőjét – közölte internetes kiadásában a Montreal Gazette című kanadai lap.

hiba beküldése

A volt politikust, aki a Westmounti Chábád hitközség meghívására érkezett Montrealba, visszaküldték Budapestre. A kanadai vám- és határrendészet bevándorlásügyi tisztségviselői, miután átvizsgálták a papírjait, úgy döntöttek, hogy az első repülőgéppel vissza kell fordulnia.

A lap szerint mintegy kétszázan gyűltek össze, hogy meghallgassák “visszatérésének, jóvátételének és a bűnbánatának” történetét, de Szegedit egy órával az előadás kezdete előtt kitoloncolták.

Szegedi Csanád meghívója, Devorah Shanowitz elismerte, hogy a közösség tagjai közül sokakat felháborított a volt politikus látogatása. Úgy vélekedett, olyan adatokat küldhettek róla a kanadai bevándorlásügynek, amelyek között nem szerepelt, hogy szakított a korábbi “életstílusával”.

A kanadai állampolgárság- és bevándorlásügyi minisztérium vizsgálja, hogy mi alapján döntött a határrendészet Szegedi kitoloncolása mellett. Az okokat mindenesetre csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha a volt EP-képviselő lemond az adatvédelemhez való jogáról.

A lap szerint Szegedi Csanád a “nyíltan antiszemita Jobbik párt egyik vezetője volt, amíg fel nem fedezte zsidó gyökereit”.

Szegedi Csanád a történtekről a hvg.hu-nak azt mondta, nincs benne rossz érzés, nem haragszik azokra, akik miatt nem valósult meg a program. Egyébként is kedden tért volna haza, így is meg tudta nézni a várost, sőt a Chabad közösségbe is ellátogatott – tette hozzá.

A hírportál szerint nem dőlt el, hogy ki finanszírozza Szegedi útját, de valószínűsíti, hogy a Chabad közösség. Ez lett volna az első előadása az amerikai kontinensen, és a kudarc ellenére további szereplésekre készül az USA-ban és Kanadában is.



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása