Frissítve:

Kisvárda Master Good – Naná, hogy nem feltartott kezekkel

Kisvárda Master Good – Naná, hogy nem feltartott kezekkel © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – Pontért vagy pontokért utaznak Újpestre a kisvárdaiak, Gheorghe Grozavot meghívták a válogatottba.

hiba beküldése

A Honvéd után egy újabb patinás fővárosi klub vár a Kisvárda Master Good élvonalbeli focistáira. A szabolcsiak szombaton Újpesten játszanak, ez lesz a két csapat harmadik találkozója a bajnokságban és a mérleg a lilák felé billen.

Újpesti rövidzárlat

Az újpestiek házigazdaként 1–0-ra nyertek, a kisvárdai meccs időpontját pedig alighanem vágja egyből ­Novothny Soma, hiszen a 4–1-es vendégsikerből három találattal vette ki a részét. A legutóbbi fordulóban duplázott, ám a lilák nem kis meglepetésre vereséget szenvedtek Szombathelyen, mert öt perc alatt három gólt kaptak. A 24 éves csatár már nem segíthet az Újpesten, ugyanis a héten bombaként robbant a hír, hogy kölcsönbe a dél-koreai másodosztályban szereplő Puszan IPark FC-hez szerződik és már el is utazott az új együtteséhez.

Ez a múlt, a jelen pedig az, hogy a kisvárdaiaknak nagy szükségük lenne pontra vagy pontokra. Meg a győzelemre, hiszen az elmúlt négy meccsből három döntetlen volt, egy pedig vereséggel zárult.

– Amennyiben abból indulunk ki, hogy az újpestiek néhány perc alatt három gólt kaptak, akkor jók az esélyeink szombaton – kezdte érdeklődésünkre Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Ám ha azt nézzük, hogy a mezőnyben a legkevesebb gólt az újpestiek kapták, akkor már más a kép. Az biztos, hogy nehéz mérkőzés elé nézünk. Viszont úgy gondolom, hogy a Haladás elleni meccs is megmutatta, hogy az Újpest is sebezhető. Egy dolgunk van, tisztességesen felkészülnünk a szombati mérkőzésre és meg kell próbálnunk eredményesen szerepelni. Az utóbbi meccseinken előbbre léptünk játékban, ez pedig predesztinál bennünket arra, hogy ne menjünk feltartott kezekkel a Megyeri útra – így Dajka László.

Megragadná az esélyt

Ami a játékosokat illeti, egyre jobb formában van Gheorghe Grozav. Olyannyira, hogy Cosmin Contra szövetségi kapitány tartotta a szavát, és meghívta a románok Svédország és Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki-selejtezőkre készülő keretébe.

– Azért is vagyok boldog, mert amikor Kisvárdára igazoltam, akkor elhatároztam, hogy visszanyerem a helyem a nemzeti csapat keretében. Szeretném megragadni az esélyt, hogy akár a kezdő csapatban is kiharcoljam a helyem, az edzéseken igyekszem mindezt bizonyítani – nyilatkozta a klub honlapján a támadó.

Grozav a meccs után nem buszozik vissza társaival, hanem vasárnap Budapestről Bukarestbe repül, és csatlakozik a válogatott keretéhez.

– ML –


Labdarúgás: NB I. 25. forduló, szombat:

Újpest–Kisvárda Master Good

Szusza Ferenc Stadion, 17., v.: Erdős (Theodoros, Kóbor)

Kisvárda: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi , Cukalasz, Grozav – Ilics.

További mérkőzések

Puskás Akadémia–MTK 17

Ferencváros–Haladás 17

Honvéd–Paks 17

MOL Vidi–Mezőkövesd 17

DVSC–DVTK 19.30



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása