Frissítve:

Kisvárda Master Good – Harmadszor is három pont a kék-fehérek ellen

A piros szerelésben játszó kisvárdaiak megérdemelten nyerték a találkozót A piros szerelésben játszó kisvárdaiak megérdemelten nyerték a találkozót - © Fotó: mtk.hu
Kisvárda – Lidérces húsvétjuk volt a fővárosiaknak, a bravúrral már a kilencedik a kisvárdai csapat.

hiba beküldése

Rados Protics sárga lapjai, Brana Ilics pedig sérülés miatt hiányzott a kisvárdai keretből szombaton az MTK elleni idegenbeli meccsen. A balhátvéd posztjára végül Pavlo Lukjancsuk került.

Amíg a fővárosiak kényelmes tempóban szövögették akcióikat, addig a szabolcsiak, amint labdához jutottak, támadni kezdték a kék-fehérek kapuját.

A középpályára fókuszáltak
Fáradozásaiknak hamar meglett az eredménye, mert Horváth Zoltán, azaz Lidérc kíméletlenül értékesítette a helyzetét. A vezetés természetesen megnyugtatta a kisvárdaiakat, az MTK-ban pedig nem volt elég erő a változtatásra.

Szünetben két cseréről is döntött Lucsánszky Tamás, ám ez sem hozott nagy változást csapata játékába. Erőtlenül támadgattak a házigazdák, a kisvárdaiak pedig a középpályára fókuszálva szűrték meg a hazai akciókat és lendültek ellentámadásokba. Többször is góllal kecsegtető szituációkig jutottak el, Horváth kapusnak néhányszor bizonyítania is kellett. Sztavrosz Cukalasz nagy lövésénél is helyén volt a cerberus, miként Georghe Grozav szabadrúgásánál, Hugo Seco fejesénél pedig szerencséjük volt a fővárosiaknak.

Aztán jött a megváltó hármas sípszó, s a bajnokságban harmadszor is 1–0-ra nyert a Kisvárda az MTK ellen. Ami nagyon fontos, hogy a három ponttal ismét előrébb léptek a szabolcsiak, már a kilencedik helyen állnak.

KM



További hírek a Kisvárda FC kategóriából
Négy embert őrizetbe vettek az FTC-Újpest focimeccs előtti verekedés miatt
Budapest - Őrizetbe vett a rendőrség négy embert a szombati FTC-Újpest labdarúgó-mérkőzés előtt [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Sokat érő három pont remek játékkal
Kisvárda - A Kisvárda értékes győzelmet aratott Debrecenben. tovább »
Kisvárda Master Good-Debrecen: Mindkét csapatnak életbe vágó a három pont
Kisvárda - A kisvárdai focistákra nagyon nehéz meccs vár szombaton Debrecenben. tovább »
Labdarúgó NB I – Bajnokként fogadja ősi riválisát a Ferencváros
Budapest - A labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati fővárosi derbije a már bajnok Ferencváros [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Sokba került a rövidzárlat
Kisvárda - A haladás okos focival nyert, debreceni sikerrel utólag is lehet köszönteni a szülinapos mestert. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella
Budapest - Története 30. bajnoki címét szerezte meg szombaton a Ferencváros labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 30. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása