Frissítve:

Királyi módra étkeznek a királynő kutyái

Királyi módra étkeznek a királynő kutyái Királyi módra étkeznek a királynő kutyái - © Fotó: thesundaytimes.co.uk
London, 2013. szeptember 15., vasárnap (MTI) – Királyi módra étkeznek a brit uralkodó kutyái is: napi menüjükön rendszeresen szerepel bélszín és csirkemell, amelyet egy udvari séf készít – legalábbis II. Erzsébet királynő egyik életrajzírója szerint.

hiba beküldése

Brian Hoey új kötete – amely ezúttal a királynő híres corgi kutyáiról és az udvarban élő más kedvencekről szól – a héten kerül a boltokba. A Pets by Royal Appointment című könyvből – a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap előzetes ismertetője alapján – kiderül az is, hogy az apró termetű ebek soha nem kapnak konzerv kutyaeledelt. A corgik minden nap pontban délután 5 órakor étkeznek, és az uralkodó mindig személyesen látja el a megfelelő öntettel az igényesen elkészített étkeket, amelyeket egy udvaronc hoz át a konyháról.

Ha a könyvben foglaltaknak hinni lehet, a 87 esztendős királynő az étkezésen kívül is szinte megszállottan ügyel a fogyatkozó corgifalka egészségi állapotára. Hoey forrásai szerint például amikor az uralkodó ruhapróbát tart, utána mindig magához vesz egy mágnest, és azzal szedi össze az esetleg elszóródott tűket és csatokat, nehogy kutyái véletlenül felsértsék érzékeny talpukat.

Amikor pedig az egyik corgi megbetegedett, a királynő ragaszkodott a homeopátiás kezeléshez, arra hivatkozva, hogy ez a gyógymód rajta is sokat segített.

II. Erzsébet királynőnek jelenleg már csak négy corgija van. A falka a korábbi években sokkal nagyobb létszámú volt, de nem cáfolt brit sajtóértesülések szerint az uralkodó – tekintettel saját hajlott korára – most már nem pótolja újakkal az élők sorából távozó kedvenceket.

Erzsébet még hercegnőként, 18. születésnapjára, 1944-ben kapta szüleitől az első corgit, Susant. A “dinasztiaalapító” olyan megbecsülésnek örvendett, hogy 1947-ben kötött frigyük után még nászútjukra is elkísérhette a későbbi uralkodót és férjét, Fülöp edinburghi herceget.

A jelenleg 92 esztendős Fülöp ugyanakkor állítólag nem osztja hitvese rajongását: az új életrajzi kötet szerint az agg herceg ki nem állhatja a corgikat, főleg azok “szüntelen csaholása” miatt.

A corgik ennek ellenére az utóbbi hatvan évben szinte mindig láthatók voltak a királynő környezetében, gyakran még protokolláris eseményeken is.

A brit uralkodó híres jó humoráról, de a corgikkal kapcsolatban ő sem ismer tréfát. A brit sajtó a mai napig emlegeti azt a hosszú évekkel ezelőtti incidenst, amikor egy udvari rendezvényen az egyik vendég óvatlanul azt találta mondani, hogy az ő corgijai is ugyanúgy “koldulnak” a családi étkezések során, mint a királynő kutyái. “Az én kutyáim nem koldulnak” – hangzott a fagyos tekintettel kísért rendreutasítás.

A kutyafajtát már a X. század óta tenyésztik Walesben, ahol eredetileg terelőkutyaként használták a corgikat. Nevük is walesi eredetű: a “cor” a helyi nyelvjárásban törpét, a “ci” kutyát jelent, vagyis a corgivá alakult elnevezés szerint törpekutyákról van szó.

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
Már kelnek a gólyák a mentett tojásokból
Hortobágy - A Hortobágyi Madárpark keltetőgépében már szépen kelnek a Debrecenben, Nádudvaron és Nagyhegyesen [...] tovább »
Nagy sikert aratott az állatvédelemről szóló film
Miskolc - A Menedék című alkotás elkötelezett állatvédők és gazdára lelt kóbor állatok közös [...] tovább »
Videó: A kutya ellopja a baba játékát, de megható módon próbálja kiengesztelni
A kisbaba sírva fakad, amikor az állat elveszi a játékát, de nem tart sokáig a bánat, ugyanis a kutya mindent [...] tovább »
Megtaláltuk a legnépszerűbb házi kedvenceket
Debrecen - Lezárult a „Kedvencek versenye”, amely a Napló facebook oldalán futott az elmúlt hetekben. tovább »
Hősies tűzoltó mentett kiskacsát a Békás-tóból
Debrecen - Levetkőzött, és beúszott a bajba jutott madárért. A kacsának nem esett baja - az ijedtséget leszámítva. tovább »
Cannes – Matteo Garrone filmjének kutyaszereplői kapták a Palm Dog díjat
Párizs - Matteo Garrone olasz rendező Dogman című filmjének kutyaszereplői kapták meg pénteken a legjobb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Arna Palsdottír hazatér Izlandra
Debrecen - Az izlandi beállós tavaly nyáron érkezett Debrecenbe, s a szezon utolsó harmadában a DVSC-TVP egyik [...] tovább »
Szpari – Nem tudták elrontani a csabaiak ünnepét
Nyíregyháza - Kártik Bálint góljával vezetett a Szpari, ám a harmadik helyre törő hazaiak fordítottak. tovább »
„Két egymást követő nap megjártuk a poklot és mennyet!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 21. fordulójában elmaradt mérkőzést pótolták be [...] tovább »
„Már annyit foglalkozunk a játékvezetővel és társainkkal, hogy nincs időnk a játékra koncentrálni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának a 20. fordulóban elmaradt mérkőzését pótolték be [...] tovább »
Roland Garros – Balázs Attila búcsúzott a selejtezőben
Párizs - Balázs Attila hétfőn a selejtező nyitófordulójában búcsúzott az év második Grand Slam-tornáján, a [...] tovább »
Fekete Bálint kézilabdázó a spanyol élvonalba igazol
Budapest - Fekete Bálint, a MOL-Pick Szeged kézilabdázója a spanyol élvonalban szereplő BM Logrono La Rioja [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása