Frissítve:

Kínai-magyar kulturális és kutatóközpont nyílt a pécsi egyetemen

Pécs, 2013. április 12., péntek (MTI) – Kínai-magyar kulturális és kutatóközpont nyílt a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) pénteken.

A felsőoktatási intézmény jogi és közgazdaságtudományi karának épületében működő központ első körben hallgatók és oktatók cseréjét segíti a pécsi és a kínai Nancsingi Pénzügytudományi Egyetem között, de a jövőben közös rendezvények, kutatások megvalósításában is közreműködik.

Bódis József, a PTE rektora újságíróknak elmondta: a pécsi egyetem három éve ápol jó kapcsolatot a nancsingi intézménnyel, ennek köszönhetően számos kínai hallgató tanulhatott és tanul Pécsen.

Hozzátette, hogy a központ által támogatott diákcsere keretében magyar részről most még csak a jogász és a közgazdász szakra járóknak van módjuk kínai tanulmányokra, ezt a lehetőséget azonban igyekeznek kiterjeszteni más egyetemi karok hallgatóira is.

Jin Ping, a kínai egyetem elnökhelyettese azt hangsúlyozta: Kína számára fontos, hogy nyisson Európa felé, lehetőséget adjon kínai fiatalok ottani képzésére, a külföldieknek pedig Kínában folytatott tanulmányokra.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálra gázolt egy embert a vonat Dunakeszin
Budapest - Halálra gázolt egy embert a vonat Dunakeszin hétfő este - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. tovább »
Átadták a Magyar Teátrum Díjakat a Nemzeti Színházban
Budapest - Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat [...] tovább »
Tarolt a Youtube-on Majka
Miskolc, Ózd - Ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, elkezdtek szállingózni a különböző év végi listák; a [...] tovább »
Szakértők: az európai állampolgárok akaratával fordulnak szembe a migrációs paktumot elfogadó vezetők
Budapest - Horváth József biztonságpolitikai szakértő és Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa szerint az ENSZ [...] tovább »
A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tart akciót a rendőrség
Budapest - A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tartanak akciót a rendőrök a héten - közölte a rendőrség [...] tovább »
Jozef Rohácot a szlovák legfelsőbb bíróság is életfogytiglani börtönre ítélte
Pozsony - Távollétében életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Jozef Rohácot hétfőn a szlovák legfelsőbb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Tolvanen nagy kihívásra számít Norvégiában
Budapest - Jarmo Tolvanen, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya nagy kihívásra számít a [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Az orosz válogatott az első elődöntős
Nancy - Elsőként az olimpiai bajnok orosz női kézilabda-válogatott biztosította helyét az elődöntőben a [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Sima veszprémi siker
Budapest, Veszprém - A Veszprém könnyedén, 14 góllal győzte le a vendég Dabas csapatát a férfi kézilabda NB [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – Továbbra is százszázalékos a magyar válogatott
Szombathely - Továbbra is százszázalékos a magyar férfi vízilabda-válogatott a világligában: Märcz Tamás [...] tovább »
Európa-bajnok játékossal erősített a Sopron Basket
Sopron - Queralt Casas személyében Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes spanyol kosárlabdázóval [...] tovább »
Több mint 500 sportcipőt gyűjtöttek hátrányos helyzetű gyerekeknek
Budapest - A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) "Egy cipőben járunk" társadalmi felelősségvállalási [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása