Frissítve:

Kínai cégek mutatkoznak be Magyarországon

Budapest, 2014. június 5., csütörtök (MTI) – A dél-kínai Kuanghszi-Csuang Nemzetiségi Autonóm Tartomány 84 cége 4 ezer négyzetméternyi területen mutatkozik be június 12. és 14. között Budapesten – jelentette be Ma Hszin, a tartomány kereskedelmi minisztériumának igazgató-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

hiba beküldése

A mostani bemutató és az azt kísérő konferencia az első a kelet-közép-európai régióban, amely a többi környező országban folytatódik. A tavaly novemberi régiós kereskedelmi fórumon – a kínai miniszterelnök jelenlétében – a felek megerősítették, hogy öt éven belül a jelenlegi 50 milliárd dolláros éves árucserét megduplázzák.

A mostani bemutatóra 170 tagú tartományi üzletember delegáció érkezik, akikkel közvetlenül vehetik fel a kapcsolatot a magyar vállalkozások vezetői – tette hozzá az igazgató-helyettes.

A Kuanghszi-Csuang tartomány területe két és félszerese Magyarországénak, szárazföldi összeköttetéssel rendelkezik Vietnam felé, emellett tengeri kikötője is van. Az elhelyezkedése is hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi 12 évben az éves gazdasági növekedése meghaladta a 10 százalékot. A külkereskedelmi forgalma tavaly – 11,4 százalékos növekedéssel – 32,8 milliárd dollár volt – ismertette az adatokat Ma Hszin.

A tartományból Magyarországra főleg fogyasztási cikkek, míg Magyarországról oda gőzturbinák, villanymotorok és egyéb beruházási eszközök kerülnek.

A most bemutatkozó kínai cégek között a fogyasztási cikkeket előállítók mellett lesznek gép-, acél- és alumíniumipari, továbbá elektronikai vállalkozások is.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a Cecz Közép-európai Kft. – a kínai partnerein keresztül – a megrendelt árukra 70 százalékos és 120 napos előfinanszírozást nyújt a magyar kkv-knak. Az erre szolgáló keret összege 1 milliárd forint. Erről is bővebb tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők a bemutatón, illetve a konferencián. 

– MTI –

Címkék: ,


További hírek a Gazdaság kategóriából
Politológus: “kifulladtak” a túlóratörvény miatti tüntetések
Budapest - Kiszelly Zoltán politológus szerint a szombati fővárosi és a vidéki tiltakozásokon részt vevők [...] tovább »
Saját házukban is árusíthatnak
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Célszerű az ingóság adásvételéről szerződést készíteni, amely a [...] tovább »
Egyre kiválóbb elmék vesznek körül bennünket
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A hatékony együttműködés kulcsa, hogy el tudjuk választani a kétféle [...] tovább »
Benkő: a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott
Budapest - Az elmúlt években a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott - hangsúlyozta [...] tovább »
NAV: változtak az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelemre vonatkozó szabályok
Budapest - Az év elejétől változtak az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelemre [...] tovább »
A panellakások árai nőttek leginkább
Budapest - A fővárosban tizenkilenc százalékos volt az áremelkedés. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good SE – Milosevics is hosszabbított
Kisvárda - Újabb játékossal egyezett meg a Kisváda Master Good SE NB I.-es kézilabdacsapata. tovább »
Bostonban indul az IAAF fedettpályás sorozata
Budapest - Hat állomásból áll idén a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fedettpályás versenysorozata, [...] tovább »
Kowáék megvernék a Lokit
Debrecen - Jótékonysági tornán csap össze a DVSC Legends, az Ultras Debrecen és a Kowalsky meg a Vega Debrecenben. tovább »
Magyar válogatott ütőt igazolt az 1. MCM-Diamant női röplabdacsapata
Budapest/Kaposvár - Válogatott szélsőütővel erősítette meg keretét az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es [...] tovább »
KPMG: teltházas a Bayern München, közösségi médiában a Barcelona vezet
Budapest - A KPMG könyvvizsgáló cég elemzése szerint a legnagyobb európai labdarúgóligák bajnokai közül [...] tovább »
Kék Cápák – Az eddigi legfontosabb siker
Nyíregyháza - A nyíregyháziak kiváló utolsó tizenöt percet produkáltak. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása