Frissítve:

Kína – Halálos ítéletek a kasgári imámgyilkosság ügyében

Peking, 2014. szeptember 29., hétfő (MTI) – Két férfit halálra ítéltek, egy harmadik pedig életfogytig tartó börtönbüntetést kapott az északnyugat-kínai Hszincsiangban, mert közük volt egy neves kasgári imám meggyilkolásához – jelentette a kínai állami média hétfőn.

hiba beküldése

A nevük alapján ujgur nemzetiségű férfiak közül kettőt terrorista csoport szervezéséért, vezetéséért és gyilkosságért ítélt halálra a helyi, középszintű bíróság, míg harmadik társuk büntetése terrorcsoporthoz tartozás és gyilkosság miatt életfogytig tartó szabadságvesztés lett. A 74 éves Jume Tahír megölésében részt vevők közül kettőt a gyilkosság helyszínén agyonlőttek.

A bűncselekményt júliusban követték el egy reggeli szertartás után Kína legnagyobb mecsetjének, a kasgári Id Kahnak a szomszédságában. Az áldozat az ország közismert, a hatalomhoz lojális muszlim közösségi vezetője volt.

A bíróság idézett közleménye szerint Geni Haszan szélsőséges vallási tanok befolyása alatt bujtotta fel társait arra, hogy “hazafias vallási személyiségeket” gyilkoljanak meg.

Tavaly a szintén hszincsiangi Turpán prefektúrában otthona előtt megkéselték Abdurehim Damaolla imámot, miután terroristának bélyegezte az erőszakos cselekményekben részt vevő ujgurokat, és segítette kézre kerítésüket.

1996-ban ugyancsak a csaknem 600 éves Id Kahn mecsetnél Tahír elődjét két álarcos támadta meg, de az imám, aki akkor 75 éves volt, túlélte a 21 késszúrást.

Az idei merényletet megelőzően, júliusban egy Kasgár városhoz közeli településen a rendőrőrsre és több kormányzati épületre támadtak több tucatnyian. Megöltek 37 polgári személyt, több mint 90-en megsebesültek. A rendőrök a támadók közül 59-et megöltek, több mint 200 gyanúsítottat őrizetbe vettek.

Sajtóbeszámolók szerint a kasgári események után 17 helyi tisztségviselőt, hivatali alkalmazottat büntettek meg. Az érintett település párttitkárát és rendőrfőnökét leváltották, a megye ujgur vezetőjét szigorú figyelmeztetésben részesítették. A régióban a több súlyos áldozattal járó merényletet követően általános terrorellenes kampányt hirdettek.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kitört a vulkán Stromboli szigetén, a turistákat evakuálják
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz [...] tovább »
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Fejbe lőttek Németországban egy magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselőt
Közvetlen közelről leadott fejlövés végzett egy magas beosztású tartományi államigazgatási [...] tovább »
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása