Frissítve:

Kína a külkereskedelmének az ideinél lassabb növekedését várja 2015-ben

Sanghaj, 2014. december 29., hétfő (MTI) – A kínai kormány az ideinél alacsonyabb növekedést vár jövőre a külkereskedelemben, mindenekelőtt a világgazdasági körülményeknek és a kínai gazdasági szerkezetátalakításnak betudhatóan.

hiba beküldése

Kao Hu-cseng kereskedelmi miniszter a kínai sajtóban úgy fogalmazott, a kabinet az idei 7,5 százalék után éves szinten 6 százalékos növekedést vél reálisnak 2015-ben.

A kisebb ütemű bővülésnek több oka van: Kínának egyrészt a bérek és nyersanyagok árának növekedése miatt versenyképességének gyengülésével kell szembenéznie. Ez sok külföldi céget arra ösztönözhet, hogy más, térségbeli országokat – így Vietnámot vagy Indiát – részesítse előnyben és azokat válassza gyártási vagy régiós központjául. Ez kihat a kínai termelőkre és a kínai exportra is, alacsonyabb termelési szintet eredményezhet az ipari ágazatban – fogalmazott Kao.

A hazai cégeknek éppen ezért másfajta versenyelőnyökre kell szert tenniük, például a márkák fejlesztésével, jobb szolgáltatások felkínálásával, kutatóközpontok nyitásával vagy külföldi felvásárlásokkal – sorolta Kao. A kereskedelmi minisztérium 2015-ben a külső kereslet stabilizálására és az ipari szerkezet kiigazítására fog törekedni, valamint a termelőipari cégek magasabb szintjein álló vállalatokat fogja segíteni – ígérte a miniszter.

A cipők és ruhák helyett Kínának át kell térnie nagysebességű vonatok és elektronikai cikkek exportjára – írta hétfői számában a témával kapcsolatosan cikket közlő China Daily napilap.

A kínai külkereskedelem lassulásának hátterében áll a továbbra is a 2008-as válság következményeit nyögő világgazdaság gyengesége is, amely mindenekelőtt az európai, japán, orosz vagy brazil piacokon jelentkezik, visszanyesve a kínai exportot. Az import ezzel szemben a belföldi kereslet vérszegénysége miatt betegeskedik – vélik a szakemberek.

A kereskedelmi minisztérium a hétvégén a honlapján azt közölte, az árukereskedelem 2014-ben mindössze 3,5 százalékkal, a szolgáltatások kereskedelme 10 százalékkal tudott nőni, vagyis átlaguk elmarad a korábbi célként kitűzött 10, majd az évközben lefelé módosított 7,5 százalékos értékektől.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Fellélegezhetnek a gyár dolgozói
Hajdúböszörmény - Tovább működik Böszörményben a GE, ezzel mintegy ezer ember munkája marad meg a településen. tovább »
Ötmilliárd forintos beruházással bővíti kapacitását a Hell-csoport Szikszón
Szikszó - Megkezdte legújabb fémdobozos töltősorának telepítését a Hell Energy Magyarország Kft. szikszói [...] tovább »
KSH: 12,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek tavaly
Budapest - Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 327 700 forint volt, 13,5 százalékkal több mint egy évvel [...] tovább »
Fejlett technológiákat kell beszerezni
Debrecen - A 2018-as év tervei­ről, az ágazatra váró kihívásokról érdeklődve vendégeink megerősítették: [...] tovább »
Az EU 1,3 milliárd eurót biztosít a Romániát Magyarországgal összekötő vasútvonal korszerűsítésére
Brüsszel - Mintegy 1,3 milliárd eurót (405 milliárd forintot) biztosít az Európai Unió a kohéziós forrásokból [...] tovább »
Csökken az üzemanyagok ára
Budapest - Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSE: kapós lesz a három pont Kaposváron
Debrecen - Kállay Márk szerint jól bírják a nyomást, hiszen már számtalanszor voltak hasonló szituációban. tovább »
BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: DVTK vs. Vác
Mezőkövesd, Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa 9. fordulójában a Diósgyőri VTK együttese a Vác gárdáját [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Dorogi FC
Debrecen - A labdarúgó Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának 9. fordulójában a DVSC csapata a Dorogi FC együttesét [...] tovább »
Magyar Kupa: DVTK vs. Vác – Így állhat fel a Diósgyőr Mezőkövesden
Miskolc – A kedden 18 órakor kezdődő Diósgyőri VTK - Vác FC Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzése előtt [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntős a hazaiak női curlingcsapata
Budapest/Kangnung - A Koreai Köztársaság csapata megszerezte hatodik győzelmét a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Kedd, szerda
Budapest - A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása