Frissítve:

Kim Dzsong Un-frizurát kell vágatniuk az észak-koreai egyetemista fiúknak

Kim Dzsong Un-frizurát kell vágatniuk az észak-koreai egyetemista fiúknak Kim Dzsong Un-frizurát kell vágatniuk az észak-koreai egyetemista fiúknak - © Fotó: bbc.com
London, 2014. március 27., csütörtök (MTI) – Állítólag Kim Dzsong Un frizurájával megegyező hajviseletet kell hordaniuk ezentúl az egyetemista fiúknak Észak-Koreában – számolt be a Radio Free Asia (RFA), ugyanakkor a közelmúltban Phenjanba látogatók nem észleltek drasztikus változást a helyiek hajviseletében.

hiba beküldése

Az RFA értesülései szerint az előírást nagyjából két héttel ezelőtt vezették be Phenjanban, és most az egész országra kiterjesztik – írta a BBC News.

Vannak azonban, akik fenntartással fogadták az új előírást. “A vezetőnknek nagyon sajátos a hajviselete, ha szabad így fogalmaznom” – nyilatkozta egy forrás az RFA-nak, hozzátéve, hogy ez a frizura nem mindenkinek áll jól, hiszen minden embernek más az arcberendezése és a fejformája.

Egy Kínában élő észak-koreai szerint pedig ez a frizura meglehetősen népszerűtlen a szülőhazájában, mivel az embereket a kínai csempészek hajviseletére emlékezteti.

Az észak-koreaiak állítólag ez idáig sem engedhették nagyon szabadjára fantáziájukat a fodrász székben ülve: beszámolók szerint a nők 18, a férfiak tíz, államilag engedélyezett frizura közül választhattak.

A mostani előírással kapcsolatban meglehetősen ellentmondásosak a beszámolók. Az NK News hírportál jelentése szerint például a közelmúltban Phenjanba látogatók nem észleltek drasztikus változást a helyiek hajviseletében.

(http://www.bbc.com/news/blogs-news-from-elsewhere-26747649)

– MTI –



További hírek a Bulvár kategóriából
Debreceni lány lett Kelet- és Közép-Magyarország legszebb menyasszonya
Debrecen - Nagy Kitti mindössze huszonhárom éves, és 2020. augusztus 1-jén kimondhatja a boldogító igent. [...] tovább »
Kiderült, milyen feleséget szeretne magának Dzsudzsák Balázs
Debrecen, Nyírlugos - A magyar labdarúgó-válogatott játékosa nem gyakran beszél magánéletéről, de most [...] tovább »
Videó csak erős gyomrúaknak: Leokádta ellenfele péniszét, így győzött a női pankrátor!
Sajátos, mégis népszerű műfajnak számít a pankráció, múlt hétvégén mégis valami olyan történt egy Las [...] tovább »
Videó: Íme a legsokkolóbb internetes oldalak, amire soha, de soha ne nézz rá!
Legalábbis akkor hanyagold őket, ha kedves még számodra a nyugodalmas éjszakai pihenés - egyik-másik ugyanis [...] tovább »
Internetes vécétérképet készítenek Kínában a turisták számára
Peking - Online vécétérképet fejleszt a kínai kulturális és turisztikai minisztérium felkérésére az ország [...] tovább »
Nigériai játékos köszöntötte Pintér Attilát
Debrecen - Bár a jelek „erre utalnak”, nincs eltitkolt afrikai gyermeke a volt szövetségi kapitánynak. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Szégyen amit műveltek velünk! Tudnám még fokozni, de ezt inkább hagyjuk…”
Csenger, Tarpa - Pénteken, a megyei első osztály 20. fordulójának nyitányán Tarpán lépett pályára a Csenger. [...] tovább »
Rali Eb – Műszaki hiba miatt kiesett a Herczig, Ferencz páros
Budapest/Ponta Delgada - A Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros műszaki hiba miatt feladni kényszerült a rali [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Nyert és a negyedik helyen zárt a Kaposvár
Budapest - A MAFC pénteki, 3-0-s legyőzésével megszerezte a negyedik helyet a Kaposvár a férfi röplabda Extraliga [...] tovább »
Hosszú és Verrasztó is győzött egy-egy vegyes számban Marseille-ben
Budapest/Marseille - Hosszú Katinka 400, Verrasztó Dávid pedig 200 méter vegyesen győzött a Golden Tour [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – PEAC-siker a pécsi rangadón
Pécs - A PEAC-Pécs házigazdaként 26 ponttal legyőzte a PINKK-Pécs csapatát a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Hajszállal maradt le a pisztolyos döntőről az Egri, Antal páros
Budapest/Eszék - Csupán kevesebb belső tizese miatt maradt le a pisztolyos vegyescsapatok szombati döntőjéről az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása