Frissítve:

Kilép a Fideszből Hadházy Ákos szekszárdi önkormányzati képviselő

Szekszárd, 2013. június 27., csütörtök (MTI) – Kilép a Fideszből és a szekszárdi közgyűlés Fidesz-frakciójából Hadházy Ákos önkormányzati képviselő.

hiba beküldése

A szekszárdi Fidesz-frakció helyi trafikpályázókról folytatott megbeszéléséről korábban a hvg.hu-nak nyilatkozó képviselő ezt a közgyűlés csütörtöki ülésén jelentette be.

Hadházy Ákos azzal indokolta döntését, hogy a trafikügy kapcsán több képviselő és a polgármester azt állította, hogy hazudott. “Nem én hazudtam, hanem önök hazudtak” – jelentette ki, hozzátéve, mindez “kellemetlenné tette jelenlétét” a frakcióban.

Másik indoka az volt, hogy egy szerdán megjelent, magánjogi vitájával foglalkozó cikk kapcsán megkereste a magyar közszolgálati televízió, amelyet “súlyosan elfogultnak” nevezett.

“Ez elleni tiltakozásul kilépek a Fideszből” – mondta.

Az Index szerdán azt írta: a szekszárdi Kék Madár Alapítvány ügyvezetője szerint Hadházy Ákos ötmillió forintot kért azért, hogy telekszomszédként hozzájáruljon az alapítvány éttermének bővítéséhez. A képviselő a cikkben azt nyilatkozta, nem ő kért pénzt, hanem háza értékének csökkenéséért felajánlották neki.

Hadházy Ákos helyi fideszes képviselő április 30-án arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy Szekszárdon politikai egyeztetésén véleményezték a trafikpályázaton induló jelöltek listáját a helyi kormánypárti képviselők. A politikus azt mondta: a tolnai megyeszékhelyen a polgármester a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy véleményezzék azokat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
GVH: versenyfelügyeleti eljárás indult az online társkereső be2-val szemben
Budapest - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az online társkereső [...] tovább »
EFOTT – Látogatócsúcs, 115 ezren szórakoztak Velencén
Budapest - Látogatócsúcs született az idei, immár 43. EFOTT-on: 115 117 ember fesztiválozott Velencén - [...] tovább »
Programcsemegékkel készül a Campusra az egyetem
Debrecen - Új helyszínen és több elsőfesztiválozós kiállítóval érkezik a Campusra a Debreceni Egyetem. Az [...] tovább »
A nyugalom tengerében is elmerülhetünk a Campuson
Debrecen - Tavalyi koncertjük és nemzetközi turnéjuk után ismét fellép Debrecenben a Belau. A zenekarral a Campus [...] tovább »
Vesztegetés elfogadása miatt két év börtönre ítéltek egy orvost Budapesten
Budapest - Vesztegetés elfogadása miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek első fokon egy [...] tovább »
Videó: Drogkereskedő hálózatot számoltak fel a hajdú-bihari rendőrök
Budapest, Hajdúszovát, Tiszafüred - A hajdú-bihari nyomozók összehangolt akcióban fogtak el hat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Öttusa Eb – Hazai éremesély több számban
Budapest - A hagyományok és az idei eredmények alapján is több számban lesz magyar éremesély a kedden kezdődő [...] tovább »
Világbajnokságon képviselte hazánkat Kovács Attila Gábor
Debrecen - Negyvenöt ország közel ötezer versenyzőjét vonultatta fel a július 6. és 13. között megrendezett [...] tovább »
Női kézilabda junior-vb – Súlyosnak bizonyult a magyar csapatkapitány sérülése
Budapest - Súlyosnak bizonyult a kézilabdázó Lakatos Rita szájsérülése, a világbajnok magyar juniorválogatott [...] tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Djokovic újra az első tízben
Budapest - A volt világelső Novak Djokovic wimbledoni győzelmének köszönhetően újra bekerült a top tízbe a [...] tovább »
Vb-2018 – Horvát lapok: bár Horvátország elveszítette a döntőt, de büszkévé tette a nemzetet és elnyerte a világ szívét
Zágráb - Büszkévé tettétek a nemzetet, veszítettetek, de bátor szívvel, és elnyertétek a világ szívét - [...] tovább »
Női tenisz-világranglista – Babos a páros-rangsor élén
Budapest - A várakozásoknak megfelelően hétfőtől Babos Tímea vezeti a női teniszezők páros-világranglistáját. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása