Frissítve:

Kilenc órán belül elfogták a fulókércsi útonállókat

Miskolc, 2013. május 4., szombat (MTI) – A bejelentéstől számított kilenc órán belül a rendőrség felkutatta és őrizetbe vette azt a három embert, akik eszméletlenre vertek és kifosztottak egy 20 éves fiatalt szombatra virradóra – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

A bántalmazott fiatal Fulókércsről gyalogosan akart hazatérni a szomszédos településen lévő otthonába. Az úton hárman – akikkel korábban személyes konfliktusa volt – belekötöttek, majd úgy megverték, hogy az eszméletét vesztette. Amikor magához tért, észrevette, hogy ékszerei és készpénze, sőt cipője sincs meg. Ekkor támadói közölték vele, akkor kaphatja vissza cipőjét, ha megcsókolja az övékét – ismertette a részleteket Gaskó Bertalan.

A nyomozók a rendőrségre érkezett bejelentéstől számított kilenc órán belül őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Ádám 21 éves, S. Norbert 23 éves és P. Zsolt 22 éves fulókércsi lakosokat – tette hozzá.

A bűnügyi őrizetben lévő három gyanúsított előzetes letartóztatásának ügyében szombaton hoz döntést a Miskolci Járásbíróság, velük szemben csoportosan elkövetett garázdaság, kifosztás és kényszerítés miatt indított büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya – jegyezte meg a szóvivő.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása