Frissítve:

Kikerül-e az MKC a céltáblából?

Kikerül-e az MKC a céltáblából?
Szerdán 18 órától a PLER KC vendégeként lép pályára a Mezőkövesdi KC a férfi kézilabda NB I-ben.

hiba beküldése

A 7-12. helyért zajló rájátszás 5. fordulójában idegenben játszanak a dél-borsodiak, akik ezzel a meccsel érkeznek el az alsóházi csatározás feléhez (az eddigi négy találkozójukból kétszer nyertek, egyszer döntetlenre végeztek, egy alkalommal pedig kikaptak).

– Amikor véget ér az első kör és mindenkivel túl vagyunk egy mérkőzésen, már jobban lehet látni, hogy mik az esélyek, mik a lehetőségek – mondta Skaliczki László, a mezőkövesdiek edzője. – Igyekszünk a rendelkezésre álló erőforrásainkat maximálisan kihasználni, a legfontosabb, hogy jól álljunk bele a még előttünk lévő meccsekbe, jó gondolkodással. Az biztos, hogy ha sikerrel vennénk a mostani találkozót, akkor nagy lépést tennénk a bennmaradás felé.

Gyakorlás a műanyagra

A kövesdiek múlt csütörtökön edzőmeccset vívtak Gyöngyösön, ahol 26-19-re nyertek.

– Köszönet jár a hazaiaknak, mert sérülések tizedelik őket, mégis belementek abba, hogy megküzdjünk – jelentette ki Skaliczki László. – Bizonyos sémákat tudtunk használni, gyakorolni, kialakítani, továbbfejleszteni, hogy azok meccsre kész állapotban legyenek. Mindez szükséges, azért, hogy az adott mérkőzésen, az adott pillanatban azonnal hozzájuk lehessen nyúlni. A másik lényeges dolog ebben a találkozóban az volt, hogy műanyag talajon játszottunk, amilyen borítással a PLER csarnoka is rendelkezik. A műanyagon másképpen kell indulni és megállni, más lábmunkát igényel, nehezebb úgymond kijönni, gyorsulni rajta. A bokára nagyon oda kell figyelni, tehát mindent összevetve azért helyzeti előny egy csapat számára, ha folyamatosan ilyen borításon dolgozik.

A kövesdiek múlt pénteken még edzettek, a szombatot és a vasárnapot megkapták pihenőnapnak, viszont hétfőn délután már videóztak és tréningeztek.

Természetes gondolkodásmód

A táblázatból is kitűnik, hogy a SZESE Győr gyakorlatilag már menthetetlen, ám a másik kieső csapat kiléte még korántsem biztos, jelenleg a PLER áll az utolsó előtti pozícióban, de helyzete nem reménytelen.

– A Vác van előttük és mi, abszolút előrefelé nézegetnek és vadásznak, vagyis abban a képzeletbeli céltáblában mi is ott vagyunk – folytatta Skaliczki László. – Mindez egy teljesen természetes gondolkodásmód a részükről, hiszen mindig a remény hal meg utoljára. Nagyon várom én is, hogy ebben a szituációban mire leszünk képesek. Remélem, a csapat tudásához mérten fog kézilabdázni, hogy ez éppen mire elég, azt most, kedden nem lehet megmondani, ám egy bizonyos: akarjuk a sikert.

Az MKC-nál Kurbely maródi, Dobó, Dukic és Tóth B. sérülés miatt nem volt a pályán a Gyöngyös ellen, de ma mindhárman ott lehetnek a kövesdiek keretében.

ÉM-MI


Kézilabda: a férfi NB I állása a 7-12. helyért

7. Orosházi FKSE-Linamar 14 8 2 4 357-343 18

8. Ceglédi KKSE 13 8 – 5 345-329 16

9. Mezőkövesdi KC 14 7 2 5 349-361 16

10. Váci KSE 13 6 1 6 335-315 13

11. PLER Budapest 13 5 1 7 348-356 11

12. SZESE Győr 13 3 – 10 316-346 6




További hírek a Sport kategóriából
Videó: Sós Bence felépült
Debrecen - A Debrecen labdarúgója mesterhármast ért el a hétvégén a második csapatban. Most a Loki TV-nek [...] tovább »
Evezős vb – Döntős a magyar kormányos kettes
Budapest/Sarasota - A Juhász Adrián, Simon Béla duó - a kormányos Kolláth Vandával kiegészülve - bejutott a [...] tovább »
Videó: Ha ez a strandröpis filmecske nem hozza vissza Nyíregyházára a nyarat, akkor semmi
Nyíregyháza - Mint ismeretes, Nyíregyházán rendezték meg az Országos Strandröplabda Bajnokság 2. fordulóját, [...] tovább »
Nébih: túl magas nikotinsavat mértek egy sportolóknak szánt élelmiszerben
Budapest - Túl magas nikotinsav (niacin) tartalmat mutatott ki a német hatóság egy Amerikai Egyesült Államokból [...] tovább »
Milliós beruházás, ha valaki ebből akar megélni
Debrecen - Bár a profik itt is komplex edzéseken vesznek részt, sokan megkérdőjelezik az e-sport-ágazat sportértékét. tovább »
Gladiators: nagy előrelépés védekezésben, de vereség lett a vége
Debrecen - A Gladiators U19-es csapata 12-8-ra kikapott a Cowbells-től Tégláson a korosztályos bajnokság második [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ajándékkal érkezett Majka Ózdra
Ózd - Az ózdi rapper mozgósította a kapcsolatait, teqballasztalt kapott az Ózdi Football Club. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása