Frissítve:

Kihirdették a Bocuse d’Or Europe mezőnyét

Budapest – Közzétették a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny idei európai döntőjének mezőnyét; a magyar Pohner Ádám a kétnapos verseny első napján, június 11-én versenyezhet Torinóban.

hiba beküldése

A világ legrangosabb szakácsversenyeként számon tartott Bocuse d’Or európai döntőjét első alkalommal rendezik meg Olaszországban; legutóbb éppen Budapest adott otthont a kontinentális viadalnak – emlékeztettek a torinói szervezők az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben.

A versenyre a Gourmet Expoforum szakkiállítás keretében kerül majd sor az Oval Lingotto kiállítási központban június 11-én és 12-én, ezt megelőzően pedig a Cukrász Világkupát (Coupe du Monde de la Pâtisserie) tartják meg ugyanitt június 10-én.

Az addig hátralévő időszakban Mexikóban rendezik meg az amerikai, illetve Kuangcsouban az ázsiai-óceániai térség döntőjét. Torinóban húsz európai nemzet képviselői mérik össze tudásukat, hogy közülük a tíz legjobb a Bocuse d’Or 2019-es lyoni világdöntőjének 24-es mezőnyében is indulhasson.

Az első napon sorrendben a lengyel, a belga, az izlandi, a magyar, a német, a holland, a spanyol, a francia, a svájci, majd a brit induló kezdhet hozzá versenytálja elkészítéséhez.

Június 12-én az orosz, a svéd, a horvát, a finn, a norvég, a dán, az olasz, a bolgár, az észt és a török versenyző mutathatja be tudását.

A verseny kötelező hozzávalói ezúttal Piemontból érkeznek, a séfeknek így Fassona Piemontese marhafilét, Sant’Andrea típusú Baraggia Biellese e Vercellese rizst, valamint piemonti borjúmirigyet kell felhasználniuk táljaikhoz.

A magyarországi döntőben február 8-án Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök étterem séfhelyettese nyerte el az indulás jogát, segítője (commis) Csillag Richárd lesz. A torinói kontinensbajnokság zsűrijének elnöki tisztét Széll Tamás, a 2016-os Bocuse d’Or Europe győztese tölti be.

– MTI –



További hírek a Életmód kategóriából
Balatoni bérre vágyik sok megyénkbeli fiatal
Miskolc, Siófok - Ha nem jut szakképzett szakács a balatoni vendéglátóhelyre, akkor leegyszerűsítik az étlapot. tovább »
Napi horoszkóp – 2018. június 22.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Így tehető a súlyzós edzés még intenzívebbé
A súlyzókkal végzett edzés legnagyobb előnye a többi mozgásformával szemben, hogy célzott testformálást tesz [...] tovább »
Nyári lábbelik viselése
Naponta akár 8-16 órát is eltöltünk a cipőnkben, így nem mindegy, milyen választunk az egész napos viseléshez. [...] tovább »
Nyáron sem állhat meg az élet
Nyíregyháza - Országos szinten a biztonságos vérellátáshoz naponta 1600-1800 véradóra lenne szükség. tovább »
Tojásszövetség: veszélyes lehet a külföldi tojás
Budapest - A külföldről származó tojások egészségügyi kockázatot hordozhatnak, ezért a Magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hivatalos totónyeremények – 25/1. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Vívó Eb – Aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
Budapest/Újvidék - A magyar férfi kardcsapat aranyérmet nyert az újvidéki Európa-bajnokság csütörtöki [...] tovább »
Vívó Eb – Huszonhét év elteltével nyert aranyat Európa-bajnokságon a férfi kardcsapat
Budapest/Újvidék - Nagyszerű vívással, ritkán látható nagy fölénnyel lett Európa-bajnok - 27 év elteltével [...] tovább »
Vb-2018 – Három sikertelen csoportkör után jutottak tovább a horvátok
Moszkva - A horvát labdarúgó-válogatott azután biztosította helyét a világbajnokság legjobb 16 csapata [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – A japánokkal mérkőznek a magyarok az elődöntőben
Budapest - A japán válogatott lesz a magyarok ellenfele a négy között a Duna Arénában zajló férfi vízilabda [...] tovább »
TOTÓ-eredmények – 25/1. hét
Budapest - A TOTÓ 25. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása