2011.02.17 16:32; Frissítve: 2011.02.17 16:32


Kihalt a tengerpart Egyiptomban

Cápa-, tüntetés- és turistamentes a Vörös-tenger partja Egyiptomban. A korábbi cápatámadások és az elmúlt napok demonstrációi miatt kihalt Sharm El-Sheikben csak néhány turista tölti pihenését, ők még a cápatámadások és a tüntetések előtt megszervezték meg utazásukat.

alt hiba beküldése

A német Focus magazinnak nyilatkozó Nick feleségével és 10 éves ikreivel utazott Egyiptomba Devonból. Azt mondta: most elégedett, mert nincs tömeg, és nincsenek hangos orosz turisták sem. Sharm El-Sheikben nyoma sincs a korábbi elnök, Hoszni Mubarak elleni felkelésnek, a turisták itt úgy érzik, mintha nem is ugyanabban az országban lennének, mint amit a híradásokban láttak. Egy helyi boltos azt mondta, ők is együtt éreztek a tüntetőkkel, akkor is, ha nem csomagoltak össze és nem vonultak ki Kairó utcáira. Nem hagyhatták ott vendégeiket, az rosszat tett volna az üzletnek.

Tavaly decemberben három orosz és egy ukrán turistát megsebesített, egy német turistát pedig megölt egy cápa. Az eset után lezárták a partot, s csak a gyilkos cápák elfogása óta nyitották meg a fürdőzők előtt.

A tavalyi évben több mint tizennégymillió turista látogatott a Vörös-tenger mellé. Az elmúlt hetekben viszont a szállodák kiürültek és új foglalások sincsenek egészen márciusig. A turizmussal foglakozók szerint kell még pár hónap Sharm El-Sheiknek, hogy ismét turisztikai központtá váljon.

- Független Hírügynökség -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2