Frissítve:

Kiengedték az al-Dzsazíra Egyiptomban bebörtönzött ausztrál munkatársát

Kairó, 2015. február 1., vasárnap (MTI) – Váratlanul kiengedték az al-Dzsazíra pánarab hírtévé Egyiptomban bebörtönzött újságíróinak egyikét, az ausztrál Peter Greste-t, aki időközben el is hagyta az országot – jelentette vasárnap biztonsági forrásokra hivatkozva az as-Sark al-Auszat egyiptomi hírügynökség.

hiba beküldése

Greste 400 napot töltött fogságban. A hírügynökség szerint az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök által jóváhagyott lépést a helyi hatóságok és a kairói ausztrál nagykövetség közti szoros együttműködés előzte meg.

A nemzetközi szinten elismert újságírót két társával, egy egyiptomi, és egy egyiptomi-kanadai kettős állampolgárságú sajtómunkással együtt tavaly júniusban héttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. Ellenük az volt a vád, hogy a 2013-ban megbuktatott iszlamista elnök, Mohamed Murszi mögött álló szervezetet, a Muzulmán Testvériséget támogatták. A vádirat szerint az elítéltek hamis híreket terjesztettek annak érdekében, hogy megbontsák az ország egységét.

Január 1-én a kairói semmítőszék az újságírók elleni per újrafelvételét rendelte el.

Tavaly novemberben egy olyan törvény született, amely felhatalmazza az államfőt arra, hogy engedélyezze az országban vád alá helyezett, vagy már elítélt külföldiek hazatérését. Megfigyelők az új törvényt közvetlen összefüggésbe hozták az al-Dzsazíra perrel, amely világszerte felháborodást keltett, és amellyel kapcsolatban maga Szíszi is beismerte, hogy “nagyon negatív hatással van az országra”.

A szigorú ítéletet bírálói a hírcsatornának otthont nyújtó Katar és Egyiptom közti politikai ellentétekkel magyarázták. A két ország közötti ellenségeskedést az váltotta ki, hogy míg Murszi elmozdítását Egyiptomban hivatalosan forradalomként ünneplik, addig azt Katar államcsínynek minősítette, miközben feltétlen támogatásáról biztosította az azóta terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott Muzulmán Testvériséget.

A két arab állam közti feszültség mindazonáltal néhány hete csillapodni látszik. A szaúdi közvetítéssel történő óvatos közeledés mögött egyebek mellett az állhat, hogy mindkét ország tagja annak a Washington által vezetett nemzetközi katonai szövetségnek, amely tavaly augusztusban alakult az egész térséget veszélyeztető Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen.

Nincsenek hírek arról, hogy Greste két társának helyzetében bármilyen változás történt volna. Egyikük, Mohamed Fahmi ugyan kanadai állampolgár is, de védőügyvédje korábban úgy nyilatkozott, hogy az elnöki kegyelmet lehetővé tévő törvény rá csak abban az esetben vonatkozna, ha leadná egyiptomi állampolgárságát. Ez utóbbit azonban az Egyiptom iránti hazafiasságát gyakran hangoztató újságíró mindeddig határozottan elutasította.

Az al-Dzsazíra honlapján üdvözölte a vasárnapi fejleményeket, ugyanakkor arra szólította fel az egyiptomi hatóságokat, hogy azonnal engedjék szabadon a továbbra is fogva tartott két munkatársát.

– Máté Bence, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Mahmúd Abbászt kórházba vitték egy héten belül harmadszor
Jeruzsálem - Mahmúd Abbász palesztin elnököt egy héten belül harmadszor vitték kórházba, az egyik izraeli [...] tovább »
Nehezen felismerhető kór
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A betegség jellemzően felnőttkorban alakul ki, és többnyire nőknél. tovább »
A Deadpool 2. uralta az észak-amerikai mozikasszákat
New York - A Deadpool 2. című akció-vígjátékra váltották a legtöbb jegyet az észak-amerikai [...] tovább »
A fiatalok pénzért letennék a mobiljukat
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A fiatalok fele lerakná a telefont vezetés közben, ha egy év után 1000 [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Katalán válság – Lapértesülés: a spanyol kormány megakadályozná a bejelentett új katalán kormány megalakulását
Madrid - Egyelőre nem publikálnák a hivatalos állami közlönyben az új katalán kormány kinevezéséről szóló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Lehetetlen küldetés volt számunkra a mai mérkőzés”
Hajdú-Bihar - Mutatjuk a megyei első osztályban valamint az NB III.-ban játszott meccsek eredményeit, és [...] tovább »
BBC: “késik” a Chelsea orosz tulajdonosának új brit vízuma
London - A BBC vasárnapi értesülése szerint egyelőre "késik" a Premier League-ben játszó londoni Chelsea [...] tovább »
“Úgy meghajtottuk őket az első félidőben, mint hegyi pásztort a lavina”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 27. fordulójának mérkőzéseit [...] tovább »
Kriszt Botond és Mátó Sára az összetett bajnok
Budapest, Győr - A férfiaknál Kriszt Botond, a nőknél Mátó Sára nyerte meg az atléták összetett bajnokságát [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Kilencgólos mérkőzésen győzte le a kiesőjelölt ZTE a bajnok MTK-t
Budapest - A kiesés ellen harcoló ZTE hazai pályán egy rendkívül látványos mérkőzésen 5-4-re legyőzte a már [...] tovább »
Nyolcgólos döntetlen Mérken
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 27. fordulójának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása