Frissítve:

Kiélezett mérkőzés vár a DEAC futsalosaira

Kondás Kristóf legutóbb eredményes volt az Aramis ellen Kondás Kristóf legutóbb eredményes volt az Aramis ellen - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Újabb fontos találkozó vár Elek Gergő tanítványaira: az Aramis együtteséhez látogat pénteken 18.40-től a DEAC.

A férfi futsal NB I. 12. fordulóját megelőzően a debreceniek 12 ponttal a tabella hatodik helyén állnak, a budaörsiek 9 egységgel a hetedikek. Szeptember közepén a DESOK-ban mérkőztek meg a felek, akkor Kondás Kristóf és Kovács István góljaival 2–0-ra tudtak nyerni a cívisvárosiak.

A legutóbbi, 11. körben a DEAC a listavezető és szintén hajdú-bihari MVFC-vel találkozott, a derbi 4–1-es újfalui sikerrel zárult. Az Aramis Veszprémmel szemben vívandó összecsapását január közepére halasztották. Frank Tamás alakulata idáig háromszor tudott nyerni, és hétszer kikapott, a Debrecen négyszer hagyhatta el győztesen a játékteret, emellett pedig hatszor alulmaradt.

HBN

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása