Frissítve:

Kiefer Sutherland nem tér vissza Jack Bauer ügynök szerepében

Kiefer Sutherland nem tér vissza Jack Bauer ügynök szerepében Kiefer Sutherland nem tér vissza Jack Bauer ügynök szerepében - © bbc.com
London, 2015. szetpember 30., szerda (MTI) – Kiefer Sutherland közölte, hogy semmiféleképpen sem fog visszatérni Jack Bauer ügynök szerepében a 24 című nagysikerű televíziós sorozatban.

hiba beküldése

Sutherland, aki tavaly még egy minisorozatban eljátszotta a kemény és agyfúrt ügynököt, nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy ismét Bauer bőrébe bújik, amikor a Fox csatorna az év elején bejelentette a sorozat életre keltését.

“A 24 határozottan befejeződött számomra. Ez volt az egyik legnagyobb ajándék, amelyet színészként kaptam, de a sorozat nélkülem fog folytatódni, más dolgokat akarok csinálni” – közölte szerdán Sutherland a BBC-vel.

A 48 éves kanadai színész elmondta, hogy a televíziózás alapjaiban változatta meg színészi felfogását. “Többet akarok televíziózni. Hihetetlen tapasztalatokat szereztem a 24 forgatása során, de a legfőbb hasznom az volt, hogy olyat csinálhattam, amit az emberek szívesen néztek és élveztek” – hangsúlyozta, annak a véleményének hangot adva, hogy jelenleg nincs jobb médium a televíziónál.

Az Emmy- és Golden Globe-díjas Kiefer Sutherland új filmjének, a Forsaken című westernnek a bemutatása alkalmából nyilatkozott a zürichi filmfesztiválon, a filmben először szerepel együtt apjával, Donald Sutherlanddel. A Jon Cassar rendezésében készült alkotásban Sutherland pisztolyhőst alakít, aki megpróbálja rendbe hozni kapcsolatát apjával.
Sutherland a Zürichben folyó nemzetközi filmfesztiválon Arany Szem díjat kapott sokoldalú, mindig megújulni képes színészetéért.

– MTI –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Trump beiktatása – Több százezren vesznek részt a washingtoni nőtüntetésen
Washington - Több százezer Trump-ellenes tüntető részvételével szombat délben nagygyűléssel kezdetét vette a [...] tovább »
Veronai baleset – Jean-Claude Juncker részvétnyilvánítása
Budapest - Legmélyebb együttérzését és őszinte részvétét fejezte ki a veronai magyar busztragédia kapcsán [...] tovább »
Veronai baleset – A könnyebb sérülteket kiengedték a kórházakból
Budapest - A péntek éjjeli Verona környéki buszbaleset könnyebb sérültjeit kiengedték a kórházakból, ők egy [...] tovább »
Veronai baleset – Győrfi: két férfi van életveszélyes állapotban
Budapest - Két férfi van életveszélyes állapotban a veronai buszbaleset hat súlyos sérültje közül - [...] tovább »
Veronai buszbaleset – Balog: százával érkeznek a segítő felajánlások
Budapest - Százával érkeznek az üzenetek a kormányhoz, hogy ki milyen módon szeretne segíteni - hangsúlyozta az [...] tovább »
Veronai baleset – Rendőrszakértői csoport utazik a buszbaleset helyszínére
Budapest - Az olasz hatóságok kérésére három tagú magyar rendőrszakértői csoport utazott Olaszországba, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda ob I – Döntetlen született a Szőnyi úton
Budapest - Nem bírt egymással a BVSC és az FTC a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján: a felek döntetlenre [...] tovább »
Női vízilabda Euroliga – Magyar-spanyol negyeddöntős párharc kétszer is
Tbiliszi - Mindkét érintett magyar csapat spanyol ellenfelet kapott a női vízilabda Euroligában a negyeddöntő [...] tovább »
Vívó-vk – Szász Emese bronzérmes Spanyolországban
Budapest - Szász Emese a harmadik helyen végzett a női párbajtőrözők barcelonai világkupaversenyén. tovább »
Férfi vízilabda ob I – Hatgólos győzelmekkel indult a szombat
Budapest/Miskolc - A Miskolc hazai medencében az UVSE együttesét, a Kaposvár pedig - szintén házigazdaként - a [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Vendégsikerek
Budapest - Mindhárom szombati mérkőzés vendégsikert hozott a férfi röplabda NB I-ben. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Negyeddöntőben a házigazda franciák
Budapest, Villeneuve-d'Ascq - A norvég válogatott után másodikként a házigazda franciák jutottak be a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása