Frissítve:

Kiállítás a Duna menti németekről a Néprajzi Múzeumban

Budapest, 2013. május 19., vasárnap (MTI) – A Duna-háromszögben élő német kultúrát, a mai német kisebbségi létet mutatja be a Néprajzi Múzeum pénteken nyíló kiállítása.

hiba beküldése

Sandra Kühnapfel és Jörn Nuber fotói és az általuk készített interjúk közelebb hozzák a német kultúrát, megmutatják a velük élő etnikumokhoz, a szerbekhez, magyarokhoz, horvátokhoz való viszonyulásukat és az anyaországhoz fűződő kapcsolatukat – tájékoztatta az MTI-t a Néprajzi Múzeum.

A Duna menti németek fényképes történetei 2008 című tárlat és a március óta látható Véménd 1916-1920 – egy falusi tanító fotográfiái című kiállítás egyaránt a Találkozások című sorozat részei. A sorozatban két olyan fényképgyűjtemény látható, amely változatosan szemlélteti, hogyan élik meg kettős identitásukat a Duna-háromszögben élők egy mai, modern, multietnikus társadalomban.

A Magyarország, Szerbia és Horvátország egy-egy részét is magában foglaló Duna-háromszögről mondják, hogy Európa kicsiben – áll a közleményben. A szervezők hangsúlyozzák, hogy ebben az etnikai összetételét tekintve rendkívül változatos térségben csaknem húsz különböző nemzetiséghez tartozó emberek éltek együtt több évszázadon keresztül. Sokan közülük, mint a Duna menti németek is, a 18. században telepedtek le és a megpróbáltatások ellenére is őrzik identitásukat.

A pénteki megnyitón köszöntőt mond Kemecsi Lajos főigazgató, a kiállítást megnyitja Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

A Néprajzi Múzeum és a berlini Európai Kultúrák Múzeuma Közép-, Kelet- és Délkelet Európa Koordinációs Irodája közös kiállítása szeptember 8-ig lesz látható.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása