Frissítve:

K&H Biztosító: az idén az első félévben csaknem 30 százalékkal többen kötöttek utasbiztosítást

Budapest, 2014. július 20., vasárnap (MTI) – A K&H Biztosító tapasztalatai szerint tudatosabbá váltak az utazók, 2014 első félévében csaknem 30 százalékkal többen kötöttek utasbiztosítást, mint az előző év azonos időszakában. Tavaly a K&H-s bankkártyák jelentős részéhez járt utasbiztosítás, a biztosítóhoz több mint 27 millió forint értékű kárbejelentés érkezett.

hiba beküldése

A biztosító az MTI-hez eljuttatott közleményében megállapítja,hogy a magyar utazók egyre tudatosabbak. Tavaly a magyar utasbiztosítási piac bevétele meghaladta a 10 milliárd forintot, ami 6,5 százalékos növekedést jelent a 2012-ben elért 9,5 milliárd forinthoz képest. A külföldi utazások esetében fontos a biztosítás, amely poggyászkár, baleset, lopás vagy egyéb gondok esetén jelentős kiadásoktól kímélheti meg a külföldre látogatókat – hívja fel a figyelmet a biztosítótársaság.

A közlemény idézi Kaszab Attilát, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: “a tapasztalatok szerint az utasok kedvelik a bankkártyás biztosításokat is, 2013-ban a K&H-s bankkártyák jelentős része tartalmazott utasbiztosítást. Az egyik leggyakoribb káreset a poggyászkár, itt a legmagasabb kárösszeg 85 ezer forint volt tavaly”.
Elmondta, hogy a bankkártyákhoz tartozó utasbiztosítás 24 órás egészségügyi, utazási, személyi felelősségbiztosítási illetve jogvédelmi segítségnyújtást és biztosítást, balesetbiztosítást valamint poggyászbiztosítást tartalmaz, a szolgáltatások között pedig szerepel sürgősségi fogászati kezelés is.
A K&H Biztosító – nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti, konszolidált, nem auditált – saját tőkéje 11,5 milliárd forint volt 2014. első negyedévének végén, a mérlegfőösszege 122,2 milliárd forintot ért el. A biztosítástechnikai eredménye 1,0 milliárd forint, az adózás utáni eredménye 0,8 milliárd forint volt.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Harmadik rekordév lehet
Budapest - A magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési piac egy újabb robusztus éves forgalmat mutat. tovább »
Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
Budapest - Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, ennek hatáskörébe tartozik a [...] tovább »
Orbán: Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll
Budapest - Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének [...] tovább »
Orbán: felértékelődik a közép-európai régió ereje
Budapest - A közép-európai régió erejének a hagyományos német-francia tengellyel szembeni [...] tovább »
Két évvel meghosszabbítják a bejelentési határidőt
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem kell aggódniuk az engedély nélkül létesített fúrt kutak tulajdonosainak, [...] tovább »
Jól teljesítettek a városi cégek
Debrecen - Amióta önkormányzati tulajdonba került, egyre többen szállnak meg a Hotel Lyciumban. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Rúgtunk egy öngólt, két kapufát, kihagytunk a kapussal szemben négy helyzetet…”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgó megyei II. osztály, Pannónia Zrt. csoport. tovább »
„Gödörben vagyunk, de reméljük, hogy hamarosan összekapjuk magunkat”
Hajdú-Bihar - Íme a megye II-es északi bajnokság 14. fordulójának vasárnapi eredménye. tovább »
“Ennek a mérkőzésnek, így a szezon végén annyi sportértéke volt, mint apácazárdában a férfi wc”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Vasárnap a zárófordulóban hét mérkőzést rendeztek a labdarúgó megyei 2. osztály [...] tovább »
„Ez értékelhetetlen játék volt a részünkről”
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A Tiszántúli Takarék labdarúgó megyei I. osztály 15., azaz az utolsó őszi [...] tovább »
Torna ob – Kardos Botond korláton is nyert
Győr - Kardos Botond az egyéni összetett megnyerése és három szombati érem után vasárnap korláton sem talált [...] tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – Győzött, de kiesett a Dunaújváros
San Sebastián - A Dunaújvárosi Kohász egy góllal győzött a spanyol Super Amara Bera Bera otthonában a női [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása