Frissítve:

Kézikönyv jelent meg a színházi nevelési programokról

Budapest, 2013. november 9., szombat (MTI) – A Magyarországon létező színházi nevelési programokról ad átfogó képet az a kézikönyv, amelyet hétfőn mutatnak be a Nemzeti Táncszínházban. A bemutatóhoz kapcsolódva konferenciát is rendeznek a témáról.

hiba beküldése

Magyarországon ma szinte minden színházban van valamilyen színházi nevelési tevékenység. Egyetértés van abban, hogy a színházaknak meg kell szólítaniuk, be kell vonniuk a színház életébe a gyermek- és ifjúsági közönséget – olvasható a Nemzeti Táncszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az elmúlt színházi évad második felében az InSite Drama egy kutatás keretében egységes szempontsor mentén felmérte, milyen főbb színházi nevelési gyakorlatok léteznek ma Magyarországon. A Színházi nevelési programok kézikönyve ennek a kutatásnak az eredményeit mutatja be.

A könyvben 119 szervezet 172 programjának leírása szerepel, továbbá átfogó elemzések találhatók a mai magyarországi helyzetről, bemutatják a főbb trendeket, kérdéseket.

Ciboly Ádám, a kutatás egyik vezetője az MTI-nek arról beszélt, hogy a színházi nevelés egyfajta kitörési pont lehet a fiatalok megszólításában. Mint mondta, sok színház küzd azzal, hogy a fiatalokat becsalogassa a színházba. Ebben segíthetnek a színházi nevelési programok, amelyek keretében az előadáshoz kapcsolódva felkészítő és feldolgozó drámafoglalkozást tartanak vagy az előadást megszakítva beszélgetnek a gyerekekkel. A programokban közös, hogy mindenképpen bevonják a fiatalokat, nem csupán nézői attitűdöt várnak, hanem az interakció lehetőségét kínálják. A könyv azt mutatja be, hogy ugyan a szándék hasonló, de sokféle program van, nem egységes területről van szó – tette hozzá.

A programok mind formájukat, mind a pedagógiai célokat tekintve különbözőek. A pedagógiai célok között van, amelyik társadalmi, morális kérdéseket vet fel, van, amely a színház világába vezet be, annak megértését segíti, és van olyan is, amely a kötelező olvasmányok megismerését segíti, de prevenciós célú és kétségfejlesztő – a kommunikációt és a kreativitást fejlesztő – programokat is szerveznek.

A szakember kiemelte: fiatal, gyorsan növekvő területről van szó, ahol a “robbanás” az elmúlt három színházi évadban történt. A nevelési programok száma egyik évadról a másikra a duplájára nőtt, az elmúlt évadban százezer gyerek vett részt.

A hétfői konferencia első felében a kutatás eredményeit mutatja be Cziboly Ádám és Bethlenfalvy Ádám, a kutatás két vezetője, a második felében a szakma meghívott képviselői beszélnek saját megközelítéseikről, módszereikről, terveikről.

Az első kerekasztal-beszélgetés témája a színház szerepe a nevelésben. A meghívott felszólalók között van Barda Beáta, a Trafó művészeti vezetője, Hajós Zsuzsa, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ programvezetője és Kulcsár Edit, a Nemzeti Színház dramaturgja.

A rendezvényen azt a kérdést is felvetik, mennyire és milyen módon lehet bevonni a közönséget a színházba. Ebben a témában például Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely szakmai vezetője, Végh Ildikó, a budapesti Katona József Színház ifjúsági programjának vezetője és Vidovszky György rendező, színházpedagógus véleményét ismerheti meg a közönség.

A konferencia harmadik kérdéseként arra keresik a választ, milyen irányba kellene tovább haladnia a színes és termékeny korszakában lévő magyarországi színházi nevelésnek, milyen módon kapcsolódhat az oktatáshoz, mit várhat a közigazgatástól. A meghívott felszólalók között van Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója, Kulcsár Viktória, a Független Előadóművészeti Szövetség és a FÜGE Produkció elnöke, Novák János, az ASSITEJ Magyar Központja elnöke, a Kolibri Színház igazgatója, Schilling Árpád, a Krétakör művészeti vezetője és Vasvári Csaba, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke.

A szakmai beszélgetésekhez a nézőknek is lehetőségük lesz hozzászólni. A rendezvényre szóló jegy ára tartalmaz egy tiszteletpéldányt a kézikönyvből.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása