Frissítve:

Kevesebb makroadat vár a befektetőkre a jövő héten

Budapest, 2014. augusztus 17., vasárnap (MTI) – Az elmúlt heti adatdömping után a következő héten kevesebb hazai makroadatra kell majd figyelniük a befektetőknek. A tőzsdei gyorsjelentések időszaka is lassan véget ér, a legnagyobb vállalatok már ismertették második negyedéves számaikat. A jövő hét emellett egy munkanappal rövidebb lesz az augusztus 20-i ünnep miatt.

hiba beküldése

Hétfőn az államháztartás második negyedévi adatait ismerhetjük meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes pénzügyi számláiból. Az első negyedév végén az államháztartás bruttó adóssága a GDP 84,6 százaléka, 24 904 milliárd forint volt. Az adósságot 1456 milliárd forint nettó hitelfelvétel és 380 milliárd forint árfolyamveszteség növelte az év első három hónapjában. Az államháztartás névértéken számításba vett bruttó (maastrichti) adóssága a GDP arányában 5,4 százalékponttal nőtt az első negyedévben a múlt év végi 79,2 százalékról és 1,8 százalékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Csütörtökön ismerteti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás júliusi, illetve első hét havi részletes adatait. Az augusztus elején közölt előzetes számok szerint az államháztartás központi alrendszerének 2014. első hét havi hiánya 851,4 milliárd forint volt. Egy hónappal korábban, június végén 813,7 milliárd forintot tett ki a hiány.
Pénteken a keresetek első fél évi alakulásáról tájékoztat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Májusban 4,0 százalékkal nőttek a keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül számolva az egy évvel korábbiakhoz képest, a bérkiáramlás némileg lelassult az első négy hónapban mért 6 százalék feletti üteméhez képest. Májusban először fordult elő, hogy a közmunkásokat is figyelembe vevő index (4,9 százalék) magasabb értéket mutatott, mint a nélkülük számított átlagos keresetemelkedés. Ezt az okozta, hogy a téli közmunkaprogramok kifutása után májusban csak feleannyi volt a közmunkások létszáma, mint áprilisban.
A jövő héten a szokásos keddi, 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció mellett csütörtökön 3, 5 és 10 éves kötvényeket is értékesít az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

A 3 hónapos kincstárjegyből ismét 40 milliárd forintnyit hirdetett meg az ÁKK. A múlt héten ugyanekkora összegre 95,44 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, amiből az ÁKK 50 milliárd forintot fogadott el, rekordalacsony 1,47 százalékos átlaghozammal.

A 3 és 5 éves kötvényből 20 milliárd, a 10 éves kötvényből 13 milliárd forintnyit kínál értékesítésre az ÁKK. A két héttel korábbi aukción ugyanekkora összegekre jelentős túljegyzés volt, főleg az 5 éves kötvényre, amelyre 95,1 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be. A 3 éves kötvényre 46,69 milliárd, a 10 évesre 51,82 milliárd forint volt a kereslet. Mindhárom kötvényből a tervezettnél többet adott el az ÁKK. A 3 éves kötvények 3,62 százalékos, az 5 évesek 3,97 százalékos, a 10 évesek 5,01 százalékos átlaghozammal keltek el.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
EU-csúcs – Az EU meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat
Brüsszel - Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági [...] tovább »
Lemaradásban van a dízelautók szoftverfrissítése Németországban
Berlin - Lemaradásban vannak a német autóipari vállalatok a dízelautók motorvezérlő szoftverének a [...] tovább »
Karácsony – Az éves halértékesítés harmada karácsonyra esik
Zalaegerszeg - Az éves halértékesítés 30-32 százaléka a karácsonyi időszakra esik, a kereskedelemben a jó [...] tovább »
NAK: meghosszabbították az illegális kutak bírságmentes engedélyeztetésének határidejét
Budapest - Elfogadta az Országgyűlés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére az illegálisan [...] tovább »
A Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Győri Kapui Tagiskolája tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében befejeződött a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Győri Kapui [...] tovább »
A Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Miskolctapolcai Tagiskolája tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében megkezdődött a Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Európa-liga – A Vidi bravúros döntetlennel esett ki
Budapest - Bravúros döntetlennel búcsúzott a Vidi FC a labdarúgó Európa-ligától: a magyar bajnok 2-2-őt [...] tovább »
Női kosárlabda EK – A Szekszárd nyert, a Cegléd kikapott
Budapest - A Szekszárd a cseh Nymburk vendégeként győzött, a Cegléd ugyanakkor hazai pályán súlyos vereséget [...] tovább »
Márciusban Michael van Gerwennel rendeznek darts gálát Érden
Budapest - Március 8-án a Budapest Darts Gála keretében Magyarországra, az Érd Arénába látogat a sportág [...] tovább »
Grúz ellen bunyózik Karamel
Nyíregyháza - A nyíregyháziak nagypehelysúlyú klasszisa pénteken est zárja az esztendőt. tovább »
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Vereséggel rajtolt a magyar válogatott
Oslo - A magyar jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott az A csoportos francia csapattól a norvégiai felkészülési [...] tovább »
Ebben a szezonban már nem játszhat Danick Snelder kézilabdázó
Budapest - Porckorongsérv miatt megműtötték, így ebben az idényben már nem állhat csapata, az FTC-Rail Cargo [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása