Frissítve:

Kétmilliónál több fajnak találták meg a helyét az “élet fáján”

Washington, 2015. szeptember 21., hétfő (MTI) – Több mint 2,3 millió fajnak – állatoknak, növényeknek, gombáknak, mikroorganizmusoknak – találták meg a helyét az amerikai kutatók által megrajzolt “életfán”. A 11 intézmény együttműködésében megvalósult megaprojekt 3,5 milliárd évvel repíti vissza a kutatókat a múltba, abba az időbe, amikor megszületett bolygónkon az élet.

hiba beküldése

A kutatást ismertető tanulmány az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) legújabb számában látott napvilágot.

Az elmúlt években, évtizedekben az evolúciós biológusok “életfák” tízezreit rajzolták meg, ezek némelyikén akár százezer faj is szerepelt. A közel 6 millió dolláros projekt azonban az első, amelynek keretében egybefogták a korábbi eredményeket. A hároméves munka során 484 “életfa” egyesítésével hozták létre a gigantikus digitális adatbázist, egyfajta “evolúciós Wikipédiát”, amelyet bármelyik kutató szabadon használhat a jövőben – olvasható az (e)Science News tudományos hírportálon.

“Első ízben kíséreltük meg szintetizálni a rendelkezésünkre álló összes információt” – emelte ki Karen Cranston, a Duke Egyetem tudósa, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint rendkívül fontos feltárni a Földet benépesítő fajok egymáshoz való viszonyát. Mint rámutatott, ezeknek az ismereteknek köszönhetően új gyógyszerek fejleszthetők ki, növelhetők a mezőgazdasági hozamok, és felkutatható olyan gyilkos vírusok eredete és terjedése, mint a HIV, az ebola vagy az influenza.

A kutatócsoport a projekt folytatásaként olyan szoftvert akar kifejleszteni, amely lehetővé tenné az adatbázis folyamatos frissítését, kiegészítését a felfedezésre váró fajok millióival.

“Az út legelején tartunk” – fogalmazott Stephen Smith, a Michigani Egyetem docense.

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
Donald Trumpról neveztek el egy apró molylepkét
Ottawa - Egy különleges "hajviseletű", apró molylepke lett az első élőlény, amely Donald Trump megválasztott [...] tovább »
Bemutatkozik Yankee, Debrecen frissen kiképzett, fiatal rendőrkutyája
Debrecen - Játéknak tűnik, amit Yankee, az alig másfél éves német juhász és gazdája, Horváth János zászlós [...] tovább »
Videó: Hihetetlen, micsoda világsiker a pucér nős-halas 2017-es naptár (18+)
A naptár mögött álló zseniális elme, a 29 éves Hendrik Pöhler szerint az egész világon kapkodnak a [...] tovább »
Fotók: Minnesotai törpemalacok születtek a debreceni állatkertben
Debrecen - Hat minnesotai törpemalac született a napokban az állatkertben, amellyel ezek a kis kurtaságok az év [...] tovább »
Etetőkkel és odúkkal védik a természetet
Nyírbogdány - Nem tudnak tétlenül ülni a nyírbogdányi Horgász, Vadász, Természetbarát Szolidaritási [...] tovább »
Videó: Igazi dinoszaurusz! Hatalmas aligátort filmeztek le Floridában
USA - A videót Kim Joiner posztolta egy közösségi oldalon: a Humpback (Púposhátú) névre keresztelt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda Közép-európai Liga – Sima békéscsabai siker
Budapest/Békéscsaba - A Linamar-Békéscsaba három szettben nyert szerdán a vendég cseh Olomouc ellen a női [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Felőrölték a németek a fehéroroszok ellenállását
Budapest/Metz/Rouen/Párizs - A német válogatott hat góllal verte a fehérorosz csapatot a magyar érdekeltségű C [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Fölényes székesfehérvári győzelem
Budapest - A házigazda Alba Fehérvár magabiztos, 12 gólos győzelmet aratott a Budaörs ellen a női kézilabda NB I [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Érvényesítette a papírformát a Szolnok
Budapest/Szolnok - Esélyeshez méltóan fölényesen, 13 góllal nyert szerdán a Szolnok a Nice csapata ellen a férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – Egygólos hátrányban az FTC
Budapest/Herceg Novi - Egygólos hátrányt szedett össze a Ferencváros férfi vízilabdacsapata az Eurokupa [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Körmendi vereség Minszkben
Budapest/Minszk - A Körmend kikapott Minszkben szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa második csoportkörének [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása