Frissítve:

Két magyar település viselheti 2016-ban a Finnugor Kulturális Főváros címet

Budapest, 2015. július 31., péntek (MTI) – A cím történetében először két magyar település – Iszkaszentgyörgy és Veszprém – viselheti 2016-ban a Finnugor Kulturális Főváros elnevezést.

hiba beküldése

Iszkaszentgyörgy és Veszprém is olyan színvonalas pályázatot nyújtott be a programra, hogy a zsűri egyhangú döntéssel megosztva hirdetett nyertest. A megosztás pontos részleteit az alapító Finnugor Népek Ifjúsági Egyesülete (MAFUN) a közeljövőben dolgozza ki – közölte a Finnugor Kulturális Főváros Programiroda pénteken az MTI-vel.A pályázat idén az

oroszországi finnugor népeket, valamint Magyarországot és a kárpát-medencei magyarságot állította középpontba. A címről két fordulóban döntöttek: az öttagú nemzetközi zsűri először értékelte a benyújtott pályázati anyagokat, ezt követően az indulóknak személyes bemutatkozási lehetőséget biztosítottak Tartuban július 31-én, a MAFUN kongresszusán.

A MAFUN által életre hívott program olyan nemzetközi, kulturális, civil és gazdasági kezdeményezés, amelynek célja, hogy erősítse a finnugor nemzetek és a szamojéd népek identitását, elősegítse azok együttműködését. A kezdeményezés nemcsak a kulturális, hanem a gazdasági és a civil kapcsolatok fejlődéséhez is hozzá kíván járulni mind helyi, mind pedig globális szinten.

A Finnugor Kulturális Főváros titulust elsőként az udmurtok által lakott oroszországi Sztarije Bigi viselte 2014-ben, idén pedig az észtországi Obinitsa töltheti be a címet, ahol főként az észt egyik nyelvjárásának tekinthető szetu nyelvet beszélő kisebbség él.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 25. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 25. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Házi praktikák bevetése a kiskertek védelmében
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A vakond csak a mesében az egyik kedvencünk. Távolról sem örülünk neki [...] tovább »
Fontos az ár, de a csillagok száma is
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ár, elhelyezkedés, programkínálat: így választunk belföldi szállást. tovább »
Elhunyt Nyers Rezső politikus, volt államminiszter
Budapest - Életének 95. évében elhunyt Nyers Rezső szociáldemokrata, kommunista politikus, szocialista [...] tovább »
Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája
Budapest - Megkezdődött szombaton Budapesten az Aquincumi Múzeumban a Múzeumok éjszakája programsorozat, amelyen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Góllövőlista
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája. tovább »
Vb-2018 – F csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának szombati, 2. fordulós eredményei. tovább »
Vb-2018 – Drámai mérkőzésen nyert a címvédő német válogatott
Szocsi - A címvédő Németország drámai küzdelemben, Toni Kroos 95. percben lőtt szabadrúgásgóljával 2-1-re [...] tovább »
Vb-2018 – Mexikó másodszor is nyert
Rosztov - Mexikó 2-1-re legyőzte a Koreai Köztársaságot szombaton az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F [...] tovább »
Az én világbajnokságom: Nehéz megmondani, ki lesz a befutó a vébén
Miskolc - A világjáró kerékpáros, Novák Ferenc már a kieséses szakaszt várja igazán. tovább »
Öttusa vk-döntő – Regős Gergely kilencedik
Budapest, Asztana - Regős Gergely a kilencedik helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása